Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hoffmann, Heinrich: Die Geschichte vom wilden Jäger

Hoffmann, Heinrich portréja

Die Geschichte vom wilden Jäger (Német)

Es zog der wilde Jägersmann

sein grasgrün neues Röcklein an;

nahm Ranzen, Pulverhorn und Flint

und lief hinaus ins Feld geschwind.

Er trug die Brille auf der Nas

und wollte schießen tot den Has.

Das Häschen sitzt im Blätterhaus

und lacht den wilden Jäger aus.

 

Jetzt schien die Sonne gar zu sehr,

da ward ihm sein Gewehr zu schwer.

Er legte sich ins grüne Gras;

das alles sah der kleine Has.

Und als der Jäger schnarcht und schlief,

der Has ganz heimlich zu ihm lief

und nahm die Flint und auch die Brill

und schlich davon ganz leis und still.

 

Die Brille hat das Häschen jetzt

sich selbst auf seine Nas gesetzt;

und schießen will’s aus dem Gewehr.

Der Jäger aber fürcht sich sehr.

Er läuft davon und springt und schreit:

»Zu Hilf, ihr Leut, zu Hilf, ihr Leut!«

Da kommt der wilde Jägersmann

zuletzt beim tiefen Brünnchen an.

Er springt hinein. Die Not war groß;

es schießt der Has die Flinte los.

 

Des Jägers Frau am Fenster saß

und trank aus ihrer Kaffeetaß.

Die schoß das Häschen ganz entzwei;

da rief die Frau: »O wei! O wei!«

Doch bei dem Brünnchen heimlich saß

des Häschens Kind, der kleine Has.

Der hockte da im grünen Gras;

dem floß der Kaffee auf die Nas.

Er schrie: »Wer hat mich da verbrannt?«

und hielt den Löffel in der Hand.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gutenberg.org

A bősz vadász története (Magyar)

Vadonatúj méregzöld zekében,        

Távcsővel és puskával kezében,        

A vadász tarisznyáját megtömte,      

Így indult el a sötét erdőbe.  

Feltette pápaszemét az orrára,          

Hogy a nyulat biztosan eltalálja.       

Ám a nyuszi a bokor rejtekében       

Csak nevetett e peckes legényen.

 

Erősen tűzött rá a nap,

Fején forró lett a kalap.

Bágyadtan a fűbe dolt,

Tapsifül meg leste őt.

Horkolástól zúg az erdő,

Míg kis barátunk tervet sző.

Felkapja a puskát, szemüveget,

S pillanatok alatt elsietett.

 

A szemüveget a nyulacska

Pisze orrára felrakta,

És lőni készül a kis nyuszi,

A vadász már nem tud elbújni.

Felpattan, rohan és rémülten hebeg:

„Segítség, emberek! Segítség, emberek!

Már menekvést sem remél,

Mikor egy mély kúthoz ér,

Beleugrik, hisz a szükség nagy,

Tüzel a nyúl, időt nem hagy.

 

Otthon volt a vadász felesége,

Csészében gőzölgött feketéje.

Lőtt a nyúl, és lett nagy robaj,

Széttört a csésze: „Ó, jaj! Jaj!"

Ám a kútnál meglapulva

A nyúlfi ült reggel óta.

Ó mily szerencsétlen a kis pára,

Kávé fröccsent az orrára.

„Ki volt velem ilyen galád?"

S földhöz csapta kanalát.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. P.

Kapcsolódó videók


minimap