Krolow, Karl: Das Haus

Bevor aus seinen Fenstern
Schwarze Fahnen wuchsen,
War alles in ihm ruhig gewesen.
Die Katze saß über der Falltür.
Die gestorbene Frau
Winkte auf der Treppe.
Man konnte mit den weißen Petunien reden,
Die aus Nischen blühten.
Immer war gerade vorher
Einer fortgegangen und hatte
Mit den Zehen zarte Namen
In den Staub geschrieben.
Die Stunden trugen die Haare
Ins Gesicht gekämmt.
Aber nun sind die Bettlaken
Schwarz geworden vom Abdruck
Fremder Körper, die im Hause
Nächtigten.
Die Zeit, die sie miteinander verbrachten,
Wächst unaufhörlich in den Himmel.

Ablakában még nem nyíltak
Fekete zászlók
S ő már elcsöndesedett.
A macska az ajtóban henyélt.
Halott asszony
Integetett a lépcsőn.
Szót érthettél a fehér petúniákkal,
Amelyek a zugolyokban pompáztak.
Valaki éppen mindig
Útnak indult és
Lábujjával gyöngéd neveket
Rótt a porba.
Az órák hajfürtjeiket
Arcukba fésülték.
De a lepedőkön
Sötét ábrák sokasodtak
Az idegen testektől, amelyek e házban
Háltak meg éjszakára.
S az egymással töltött idő
Szakadatlanul nő, fel az égig.