Lénárd Sándor: A tisztiorvos mondja (Der Amtsarzt sagt Magyar nyelven)

Ich habe mich gewöhnt an fremdes Weh Weil
ich so viele schlecht verheilte sehe, Und fühle
in der krummen Knochen Náhe Nicht mehr
der wirklichen Tragödie Náh —

ich weiss schon, dass die Wunden langsam heilen,
Doch kommt der Krüppel zweifellos ans Ziel,
Und an der Glieder ungehemmtes Spiel Denkt
er befremdet, denkt er noch zuweilen.

Es tun mir nur die Flügellahmen leid, Die
einstmals flogen und jetzt nicht mehr fliegen,
Die an der Scholle, an dem Schreibtisch liegen
Und ihre Panacee versagt die Zeit —

ich leide mit mit jenen armen, stolzen, Die
Boreas auf seinen Hánden trug,
Die nicht einmal mehr tráumen von dem Flug
Und lieber starr und regungslos verholzen.

Mások fájdalma már nem riaszt, Annyi
rosszul gyógyult sebet látok. Görbe
csontok, törések, szilánkok, Rég nem
hadarok rájuk vigaszt —

Tudom már, hogy lassú a gyógyulás, De a
nyomorék is célba jut, És kedvére csak
néha von borút, Hogy egykor hibátlan volt
a váz.

igazán csak a bénákat szánom, Akik egykor
futottak, s nem futnak már, Csodaszert az
idő nekik nem kínál Mozdulatlan fekszenek
az ágyon —

Együttérzek a szegény büszkékkel, Kiket
Bóreász a tenyerén hordott, De a repülés
álma szertefoszlott, Élnek a múlt napok
üszkével.