Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Lenau, Nikolaus: Faust. Ein Gedicht 05 - Mephistopheles

Lenau, Nikolaus portréja

Faust. Ein Gedicht 05 - Mephistopheles (Német)

               Landstraße

     Mephistopheles (allein, und dem forteilenden Faust von ferne nachschreitend)

Am Menschen ist's ein mir beliebter Zug,
Daß, wenn's Geschick ihm eine Wunde schlug,
Wenn ein Verdruß die Seele ihm erweicht,
Der Sinnenreiz viel freier ihn beschleicht;
Als wären alsdann seine Tugendwächter,
– Die doch am Ende nur gedungne Fechter –
Vom Schmerz berauscht, verschlafen an der Pforte.
Gewaltig packten ihn des Grafen Worte;
Nun steht's mit meinem Faust am rechten Sprunge,
Ganz durchgeweicht ist mir der arme Junge.
Wogegen er sich lange mochte sträuben,
Dem wird er nun sich rasch entgegenstürzen,
Im Drang sich zu zerstreuen, zu betäuben,
Die Tage des Verdrusses abzukürzen,
Frisch zu verzehren seine Lebenskraft
Im Todestaumel süßer Leidenschaft.
Von Christus ist er los; noch hab ich nur
Zu lösen meinen Faust von der Natur.
Gelingen wird's, ich hab es mir durchdacht:
Tief in die Lust, bevor die Lieb' erwacht!
Mit Weibern zärtlich rohes Spiel getrieben!
Manch Kind gezeugt! – So wird der grade Stand
Sich zwischen Faust und der Natur verschieben,
Und er im Unmut stürmen an den Rand.
Dann faßt die Liebe ihn am steilen Bord,
Und stürzt hinab ihn jählings in den Mord.
Und schlug er der Natur dann manche Wunde,
So läßt sein Stolz ihn nicht Versöhnung suchen;
Nein! weil er sie gekränkt, wird er ihr fluchen
Und los sich reißen wild aus ihrem Bunde.
Ist mir der Bruch gelungen zwischen beiden,
Von jeder Friedensmacht ihn abzuschneiden,
Dann setzt er sich mit seinem Ich allein,
Und in den Kreis spring ich dann mit hinein.
Dann laß ich rings um ihn mein Feuer brennen,
Er wird im Glutring hierhin, dorthin rennen,
Ein Skorpion sein eignes Ich erstechen. –
So wird mein Schmerz am Göttlichen sich rächen,
So will Verstoßner ich mein Leiden kühlen,
Verderbend mich als Gegenschöpfer fühlen.


(1836)



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://gutenberg.spiegel.de/buch/faust-140/6

Faust 05 - Az Ördög (Magyar)

                 

                 Utca

MEPHISTOPHELES (egyedül, az elsiető Faust után baktatva)

Az emberben azt szeretem nagyon,
Hogy, ha jön a sorstól egy nagy pofon,
A szívet ha beveszi gond és baj,
Olyan lesz minden érzék mint a vaj,
Mintha jó erkölcscsőszei legott
– Kik amúgy is idegen zsoldosok –
Fejbekólintva állnának a vártán
S kibérlőjük is áll csak mint a bálvány.*
Én is így vagyok Faustommal s ez így jó.
Meg van puhítva egészen a fickó.
Ami alól kibújhatott ő eddig,
Azzal kerül most összeütközésbe.
Belepistul még, míg azon igyekszik,
Hogy a nyavalya tovább ne eméssze,
Gyorsan kiélje életerejét,
A halálos, bódító szenvedélyt.
Krisztustól elszakadt; most már csak a
Természettől kell elszakadnia.
Meglesz! Már kigondoltam tervemet:
Szeretet ellen kéj és élvezet!
A durván-finom fogócskák: a Nők!
Porontyok! – Így fog állni a dolog
Faust és a természet között.
Dühöng, szakadék szélére robog,
És épp attól, hogy szeret, veszve van:
Fejét vesztve gyilkosságba rohan.
S ha elég csapást mért a természetre,
Békülni nem engedi büszkesége,
Sőt még ő fog majd haragudni érte,
Hogy önmagát belőle kirekessze.
Ha össze tudom veszejteni őket,
Elvonni tőle a békés erőket,
Énjével maga fog maradni végre,
S akkor ugrom én be az ő körébe.
Akkor majd nagy tüzet rakok körötte,
Abban fog rohangálni körbe-körbe,
Mint skorpió, saját testébe szúrva. –
Így lesz az én fájdalmam megbosszulva,
Így lesz vígasztalva egy Kitaszított,
Így Ellenteremtő, ki romlást szított.


............................................................
* Az eredetiben: A gróf szavai hatalmasan lebilincselték őt, ti. az embert. A műben nem szerepel semmiféle gróf, és nem tudok róla, hogy léteznék ilyesfajta kifejezés, szólásmondás a németben. Úgy látszik, hogy a "gróf" egyszerűen a metafora része, a várgróf, akinek a zsoldjában állnak az őrök, vagyis maga a fejbekólintott, elkábult "ember".



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap