Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Lenau, Nikolaus: Faust 06 - A Tánc (Faust. Ein Gedicht 06 - Der Tanz Magyar nyelven)

Lenau, Nikolaus portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Faust. Ein Gedicht 06 - Der Tanz (Német)

                Dorfschenke
      Hochzeit. Musik und Tanz

Mephistopheles als Jäger (zum Fenster herein)
Da drinnen geht es lustig zu;
Da sind wir auch dabei, Juchhu!

     (Mit Faust eintretend)

So eine Dirne lustentbrannt
Schmeckt besser als ein Foliant.

Faust
Ich weiß nicht wie mir da geschieht,
Wie mich's an allen Sinnen zieht.
So kochte niemals noch mein Blut,
Mir ist ganz wunderlich zumut.

Mephistopheles
Dein heißes Auge blitzt es klar:
Es ist der Lüste tolle Schar,
Die eingesperrt dein Narrendünkel,
Sie brechen los aus jedem Winkel.
Fang eine dir zum Tanz heraus,
Und stürze keck dich ins Gebraus!

Faust
Die mit den schwarzen Augen dort
Reißt mir die ganze Seele fort.
Ihr Aug' mit lockender Gewalt
Ein Abgrund tiefer Wonne strahlt.
Wie diese roten Wangen glühn,
Ein volles, frisches Leben sprühn!
's muß unermeßlich süße Lust sein,
An diese Lippen sich zu schließen,
Die schmachtend schwellen, dem Bewußtsein
Zwei wollustweiche Sterbekissen.
Wie diese Brüste ringend bangen
In selig flutendem Verlangen!
Um diesen Leib, den üppig schlanken,
Möcht' ich entzückt herum mich ranken.
Ha! wie die langen schwarzen Locken
Voll Ungeduld den Zwang besiegen
Und um den Hals geschwungen fliegen,
Der Wollust rasche Sturmesglocken!
Ich werde rasend, ich verschmachte,
Wenn länger ich das Weib betrachte;
Und doch versagt mir der Entschluß,
Sie anzugehn mit meinem Gruß.

Mephistopheles
Ein wunderlich Geschlecht fürwahr,
Die Brut vom ersten Sünderpaar!
Der mit der Höll' es hat gewagt,
Vor einem Weiblein jetzt verzagt,
Das viel zwar hat an Leibeszierden,
Doch zehnmal mehr noch an Begierden.

     (Zu den Spielleuten)

Ihr lieben Leutchen, euer Bogen
Ist viel zu schläfrig noch gezogen!
Nach eurem Walzer mag sich drehen
Die sieche Lust auf lahmen Zehen,
Doch Jugend nicht voll Blut und Brand.
Reicht eine Geige mir zur Hand,
's wird geben gleich ein andres Klingen,
Und in der Schenk' ein andres Springen!

Der Spielmann dem Jäger die Fiedel reicht,
Der Jäger die Fiedel gewaltig streicht.
Bald wogen und schwinden die scherzenden Töne
Wie selig hinsterbendes Lustgestöhne,
Wie süßes Geplauder, so heimlich und sicher,
In schwülen Nächten verliebtes Gekicher.
Bald wieder ein Steigen und Fallen und Schwellen;
So schmiegen sich lüsterne Badeswellen
Um blühende nackte Mädchengestalt.
Jetzt gellend ein Schrei ins Gemurmel schallt:
Das Mädchen erschrickt, sie ruft nach Hilfe,
Der Bursche, der feurige, springt aus dem Schilfe.
Da hassen sich, fassen sich mächtig die Klänge,
Und kämpfen verschlungen im wirren Gedränge.
Die badende Jungfrau, die lange gerungen,
Wird endlich vom Mann zur Umarmung gezwungen.
Dort fleht ein Buhle, das Weib hat Erbarmen,
Man hört sie von seinen Küssen erwarmen.
Jetzt klingen im Dreigriff die lustigen Saiten,
Wie wenn um ein Mädel zwei Buben sich streiten;
Der eine, besiegte, verstummt allmählich,
Die liebenden beiden umklammern sich selig,
Im Doppelgetön die verschmolzenen Stimmen
Auf rasend die Leiter der Lust erklimmen.
Und feuriger, brausender, stürmischer immer,
Wie Männergejauchze, Jungferngewimmer,
Erschallen der Geige verführende Weisen,
Und alle verschlingt ein bacchantisches Kreisen.
Wie närrisch die Geiger des Dorfs sich gebärden!
Sie werfen ja sämtlich die Fiedel zur Erden.
Der zauberergriffene Wirbel bewegt,
Was irgend die Schenke Lebendiges hegt.
Mit bleichem Neide die dröhnenden Mauern
Daß sie nicht mittanzen können bedauern.
Vor allen aber der selige Faust
Mit seiner Brünette den Tanz hinbraust;
Er drückt ihr die Händchen, er stammelt Schwüre,
Und tanzt sie hinaus durch die offene Türe.
Sie tanzen durch Flur und Gartengänge,
Und hinterher jagen die Geigenklänge;
Sie tanzen taumelnd hinaus zum Wald,
Und leiser und leiser die Geige verhallt.
Die schwindenden Töne durchsäuseln die Bäume,
Wie lüsterne, schmeichelnde Liebesträume.
Da hebt den flötenden Wonneschall
Aus duftigen Büschen die Nachtigall,
Die heißer die Lust der Trunkenen schwellt,
Als wäre der Sänger vom Teufel bestellt.
Da zieht sie nieder die Sehnsucht schwer,
Und brausend verschlingt sie das Wonnemeer.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://gutenberg.spiegel.de/buch/faust-140/6

Faust 06 - A Tánc (Magyar)

         Falusi kocsma
      Lagzi. Zene, tánc

MEPHISTOPHELES mint vadász (bekkukkant az ablakon)
Bent áll a bál és víg a zaj,
Itt vagyunk mi is, sejehaj!

     (Belép Fausttal)

Egy ilyen pipi szép s ledér.
Egy fóliánsnál többet ér.

FAUST
Nem értem, mi van ma velem,
Mért vonz itt minden hirtelen.
Sose volt vérem ily heves,
Furcsa, most mindez kellemes.

MEPHISTOPHELES
Szemed helyesen meredez:
A bolondos Kéj-sereg ez.
Korlátozzák őrült egódat,
Minden zugból előrobognak.
Fogj meg egy nőt, a táncba vidd,
Vár már a hejehuja itt.

FAUST
Az a feketeszemü ott
Szörnyen magával ragadott.
Szemében mély gyönyör remeg.
Csábítás nagyobb nem lehet.
Az arca rózsalángot ég,
Egy erős, ifjú életét!
Mi végtelen örömet adhat
Ily húsos, epedő ajakra
Való tapadás a Tudatnak,
Halálos, buja csókot adva.
Mily szorongó vágyban remegnek
E dús és boldogságos keblek!
E vágykeltő festményre-rajzra
Kúszhatnám máris jól felajzva.
Ti hosszú, fekete, kibontott
Fürtök, kényszernek ellenálltok,
Ti nyak körül verő hullámok,
Ti vágyat kongató harangok!
Én beleőrülök a vágyba,
Ha még tovább nézek e lányra,
A világ is forog velem;
Megszólítani sem merem.

MEPHISTOPHELES
Furcsa fajzat! Emberiség!
A bűnben fogant ivadék!
Ni, kit a Pokol nem riaszt,
Egy nő nyúllá rémiszti azt.
A nőnek cicomák a vágya,
De még jobban vágyik az ágyra.

     (A zenészekhez)

Jóemberek, a hegedűtök
Valahogy túl álmosan dünnyög,
Ilyen keringőre a népek
Csonkabonkán, bicegve lépnek.
Tüzes ifjaknak más dukál.
Hoci csak azt a fidulát!
Más hang verje fel azt a kocsmát!
Most a csűrdöngölőt tapossák!

Átnyújt a zenész most egy fidulát,
S amúgy igazán a vadász nekilát.
Már tombol a hang, ez a vad zene részeg
Mint felszakadó buja kéjlihegések,
És otthonos is – csevegés a sötétben
Az éj szerelmes kacajaképpen.
Majd feldagad újra, de újra zuhanva,
Mint víznek a karja, mikor símogatja
Lágy, pőre leánynak hajlatait.
A hangszövevénybe belesikít
A Lány: a Segélykiáltozás szól:
A Túlheves Ifju rohan ki a sásból.
És küzdenek, izzanak, egybefonódnak
Hangok tülekedve, de szétbogozódnak.
A vízbeli lányka soká huzakodva
Végül belezárva e férfikarokba.
Ott kér a szerelmes, a másika enged,
Hallod, nőszívet a csókja melenget.
De hárman a húrok szólnak e percben,
Mint hogyha leányért két fiu verseng;
Elnémul az egyik elűzve, legyőzve,
Boldog párocska ölelkezik össze,
Dallamvonalak már összeszövődnek
S a vágyhanglétrán felfele törnek.
És mind tüzesebben a férfirikoltás
És mind hevesebben a női sikoltás
Elegybe fonódik a bacchusi táncban,
A hegedüszóban, a lábdobogásban.
Most meg hadonász a zenészi had együtt,
S a földre hajítja le mind a nyirettyűt.
A vad zenemágia táncba ragad
Mindent, ami élő itt csak akad.
A falat is eszi a sárga irigység:
Hát őt is a táncba miért ne hevítsék?
A leghevesebb Faust épp: ezalatt
Nőstényével táncropni szalad.
Szorítja kezét, dadog esküdözéssel,
S egy tárt ajtón ki- meg elfele lépdel.
S megy árkon-bokron a tánc, megy a hűhó,
Mert kergeti őket a víg hegedűszó.
Táncolnak az erdőn, már rogy a láb,
S nem zúg a zenének hangja tovább,
Elhalva susog csak a lombban az álnok,
Mint símogató szerelmi álmok.
Ott fészkel a bokron a fülemüle
S csábos fuvolázó hangja vele,
Mit hallva ki ittas, örömre derül,
Mint hogyha az ördög dudálna belül,
A mélybe ledönti a vágya, mi mély,
És elnyeli zsongva a Kéj-Meredély.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap