Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rilke, Rainer Maria: Die Insel

Rilke, Rainer Maria portréja

Die Insel (Német)

1

Die nächste Flut verwischt den Weg im Watt,

und alles wird auf allen Seiten gleich;

die kleine Insel draußen aber hat

die Augen zu; verwirrend kreist der Deich

 

um ihre Wohner, die in einen Schlaf

geboren werden, drin sie viele Welten

verwechseln, schweigend; denn sie reden selten,

und jeder Satz ist wie ein Epitaph

 

für etwas Angeschwemmtes, Unbekanntes,

das unerklärt zu ihnen kommt und bleibt.

Und so ist alles was ihr Blick beschreibt

 

von Kindheit an: nicht auf sie Angewandtes,

zu Großes, Rücksichtsloses, Hergesandtes,

das ihre Einsamkeit noch übertreibt.

 

2

Als läge er in einem Krater-Kreise

auf einem Mond: ist jeder Hof umdämmt,

und drin die Gärten sind auf gleiche Weise

gekleidet und wie Waisen gleich gekämmt

 

von jenem Sturm, der sie so rauh erzieht

und tagelang sie bange macht mit Toden.

Dann sitzt man in den Häusern drin und sieht

in schiefen Spiegeln was auf den Kommoden

 

Seltsames steht. Und einer von den Sühnen

tritt abends vor die Tür und zieht ein Tönen

aus der Harmonika wie Weinen weich;

 

so hörte ers in einem fremden Hafen -.

Und draußen formt sich eines von den Schafen

ganz groß, fast drohend, auf dem Außendeich.

 

3

Nah ist nur Innres; alles andre fern.

Und dieses Innere gedrängt und täglich

mit allem überfüllt und ganz unsäglich.

Die Insel ist wie ein zu kleiner Stern

 

welchen der Raum nicht merkt und stumm zerstört

in seinem unbewussten Furchtbarsein,

so dass er, unerhellt und überhört,

allein

 

damit dies alles doch ein Ende nehme

dunkel auf einer selbsterfundnen Bahn

versucht zu gehen, blindlings, nicht im Plan

der Wandelsterne, Sonnen und Systeme.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://rainer-maria-rilke.de

Sziget (Magyar)

1

A martban az utat ár mossa szét

hamarosan, s egyenlő lesz a szint

körben; de kint a kis sziget szemét

hunyva tartja; a gát kuszán kering

 

lakói körül, akik átaludt

létre születnek, hol világot vétnek

s hallgatnak; mivel ők ritkán beszélnek

és sírirata minden mondatuk

 

egy ismeretlennek, az árba dőltnek,

mely értelmetlenül zúdul s marad;

így miről pillantásuk számot ad

 

gyermekségüktől: nem illeti őket,

túlnagy, részvétlen, odaküldött többlet,

mely még fokozza csak magányukat.

 

 2

Mintha holdbéli mély kráterfenéken

feküdne, gát övez minden tanyát,

s belül a kerteket egyféleképpen

öltöztették, s mint az árvák haját,

 

egyformán fésülték a viharok,

nyers nevelők, halálfélelmet keltve.

Ilyenkor otthon ülnek, a komód

lapján ritka dolgaik nézegetve

 

ferde tükörből. Majd kilép az ajtó

elé egy fiú este és sóhajtó

lágy hangon húzza a harmonikát;

 

a dallam egy idegen kikötőé.

És kint naggyá, szinte fenyegetővé

formál a hátán egy birkát a gát.

 

3

A Belső van közel csak; távoli

minden más. És ez a Belső szakadatlan

tolul, telítődik és mondhatatlan.

A sziget olyan, mint egy túlkicsi

 

csillag, mit a tér nem lát s szertedúl

öntudatlan szörnytettei során,

hogy majd süketen, világtalanul,

csupán

 

azért, hogy mindez mégis véget érjen,

vaktában próbál futni a maga

útján, amelynek terve nincs meg a

bolygók, napok, tejutak rendszerében.



FeltöltőP. T.
KiadóEurópa
Az idézet forrásaRMR versei

Kapcsolódó videók


minimap