Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rilke, Rainer Maria: Karl Lanckorońskinak (Geschrieben für Karl Graf Lanckoronski Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja

Geschrieben für Karl Graf Lanckoronski (Német)

"Nicht Geist, nicht Inbrunst wollen wir entbehren":

Eins durch das andre lebend zu vermehren,

Sind wir bestimmt, und manche sind erwählt,

In diesem Streit ein Reinstes zu erreichen;

Wach und geübt, erkennen sie die Zeichen,

Die Hand ist leicht, das Werkzeug ist gestählt.

 

Das Leiseste darf ihnen nicht entgehen,

Sie müssen jenen Ausschlagswinkel sehen,

Zu dem der Zeiger sich kaum merklich rührt,

Und müssen gleichsam mit den Augenlidern

Des leichten Falters Flügelschlag erwidern

Und müssen spüren, was die Blume spürt.

 

Zerstörbar sind sie wie die andern Wesen

Und müssen doch (sie wären nicht erlesen!)

Gewaltigstem zugleich gewachsen sein.

Und wo die andern wirr und wimmernd klagen,

Da müssen sie der Schläge Rhythmen sagen

Und in sich selbst erfahren sie den Stein.

 

Sie müssen dastehn wie der Hirt, der dauert;

Von ferne kann es scheinen, daß er trauert,

Im Näherkommen fühlt man, wie er wacht.

Und wie für ihn der Gang der Sterne laut ist,

Muß ihnen nah sein, wie es ihm vertraut ist,

Was schweigend steigt und wandelt in der Nacht.

 

Im Schlafe selbst noch bleiben sie die Wächter:

Aus Traum und Sein, aus Schluchzen und Gelächter

Fügt sich ein Sinn ... Und überwältigt sie's,

Und stürzen sie ins Knien vor Tod und Leben,

So ist der Welt ein neues Maß gegeben

Mit diesem rechten Winkel ihres Knies.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gedichte-lyrik-online.de

Karl Lanckorońskinak (Magyar)

Nekünk szellem kell áhitattal együtt":

hogy egyiket a másikkal növeljük,

s közülük néhány választott elér

a legtisztábbig küszködve-repesve,

éberen, értőn lelnek a jelekre,

könnyű a kéz, a szerszám színacél.

 

Fülük a leghalkabb neszt is fölissza,

látniuk kell, ha rezzen csak az inga,

s alig tolja a mutatót tovább,

és kell, hogy szemhéjt rebbentve megértsék

a könnyű pillangók szárnyverdesését,

s érezzék, amit érez a világ.

 

Szétrombolhatók ők is, mint akármi,

de (kiszemeltek!) nekik helyt kell állni,

ha rájuk tör a legnagyobb erő,

és ki kell mondaniuk, ahol más csak

nyög és nyafog, ütemét a csapásnak,

s érzik, hogy bennük súlyosul a Kő.

 

Kitartón állnak, akárcsak a pásztor;

a messzeségből úgy tetszhetne: gyászol;

közelebb érve érzed: őrködik.

S ahogy ő hallja a csillagok ívét,

úgy kell, hogy a szívükhöz közelítsék,

mi néma éjben serken s működik.

 

Mit rájuk bíztak, álmukban is őrzik:

álom és lét, könny és kacaj füződik

értelemmé… S már nem bírnak vele,

és térdre buknak a halál s az élet

előtt, és ekként ad a Mindenségnek

új mértéket térdük derékszöge.

 

 

*Gróf Karol Lanckoroński (németül: Karl Lanckoronski) (1848-1933) lengyel író , műgyűjtő , mecénás , történész, utazó.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.irodalmilap.net

Kapcsolódó videók


minimap