Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Salis-Seewis, Johann Gaudenz von: Berenice (Berenice Magyar nyelven)

Salis-Seewis, Johann Gaudenz von portréja

Berenice (Német)

Sie tritt hervor; ihr Kirschenblütenreiser

Enthüllt ihr Angesicht!

Lauscht, Nymphen, lauscht! Dryaden, lispelt leiser!

Ihr, Weste, atmet nicht!

 

Blüht glänzender, ihr Wiesenanemonen,

Seit euch ihr Fuß betrat;

O Cytisus, senk alle Blütenkronen

Auf meiner Holden Pfad!

 

Holdselige! auf silbernen Narzissen

Weht rauschend ihr Gewand;

Der Angerklee strebt ihren Saum zu küssen,

Des Grases Halm die Hand.

 

Ein Rosenlicht umfließt die zarten Wangen,

Die stille Sehnsucht bleicht;

Ihr Auge schwimmt im schmachtenden Verlangen,

Von süßer Rührung feucht.

 

Wie aus des Munds halb aufgehauchter Blüte

Ihr Ätherodem flieht!

Die Lippen nun ein Lächeln milder Güte

Sanft in die Höhe zieht!

 

Vom Jugenddrang, der ihren Busen füllet,

Erbebt der Schleife Band;

Erbebt der Flor, so sorgsam überhüllet

Von ihrer Mutter Hand.

 

Wie sich ihr Haar, mit weichem Niederwallen,

In lose Ringel schlingt,

Und, der Natur aus offner Hand entfallen,

Auf ihren Gürtel sinkt!

 

Seht, wie der Hut, aus falbem Stroh gewoben,

Sich auf ihr Auge senkt!

Auch niedlich noch, wenn er, im Gehn verschoben,

Nachlässig seitwärts hängt!

 

Sie schwebt dahin, auf Lotus und Violen,

Mit leisem Feenschritt,

Wie Iris leicht, mit purpurhellen Sohlen,

Auf blaue Wolken tritt.

 

Ach! sie entschwand ins Grün der Gartenhütte,

Die Geißblatt dicht umlaubt.

Nun rausch, o Quell, durchwehter Kirschbaum, schütte

Noch Blüten auf ihr Haupt!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.zeno.org/Literatur/M/Salis

Berenice (Magyar)

Előlép: virágzó cseresznyeágak,

mutassátok nekem!

Csitt, nimfák, csitt, ti suttogó driádok!

Szellők, csak csendesen!

 

Nyíljatok ékesebben, anemónák,

amerre jár a Szép,

ó Cytisus, koszoruid bevonják

az ösvényt, melyre lép!

 

Drága! ezüstlő nárciszok során át

leple suhogva száll,

nyurga lóhere csókolja ruháját,

kezét karcsú füszál.

 

Rózsás fény önti el a zsenge orcát,

mely vágytól sáppadoz,

szeme édes, epesztő meghatottság

könnyétől harmatos.

 

Szájának félig felpattant virága

lehelli éterét,

ajkát a gyengéd jóság könnyű, drága

mosolya vonja szét.

 

Ifjú vágytól, mely keblét megrohanja,

reszket a lágy lepel,

reszket a fátyol, melyet gondos anyja

rendezett rajta el.

 

Szőke hajának könnyű zuhatagja

lágy csigákba szökik,

s amint a bőkezű természet adta,

hullik alá övig.

 

Fakó szalmából font kalapja széle

most szemére konyul,

s mily csinos, ha léptétől csúszva félre,

hetykén oldalra hull!

 

Tündérként, lótuszokon s violákon

oly lágyan ellebeg,

mint Iris könnyü, bíborszínü lábon

a kék felhők felett.

 

Ah! most belép a zöld kis kerti házba,

mit borostyán borít. -

Csobogj most, forrás! cseresznyefa, rázd a

fejére szirmaid!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap