Stadler, Ernst: Form ist Wollust

Form und Riegel mußten erst zerspringen,

Welt durch aufgeschlossne Röhren dringen:

Form ist Wollust, Friede, himmlisches Genügen,

Doch mich reißt es, Ackerschollen umzupflügen.

Form will mich verschnüren und verengen,

Doch ich will mein Sein in alle Weiten drängen –

Form ist klare Härte ohn' Erbarmen,

Doch mich treibt es zu den Dumpfen, zu den Armen,

Und in grenzenlosem Michverschenken

Will mich Leben mit Erfüllung tränken.

Formának, zárnak kellett összetörni,

a világnak nyílt csövekből ömölni:

béke, kéj a forma, mennyei beteltség; -

de én mégis átszántom a régi mezsgyét!

Megkötöz a forma, összeprésel,

de én minden égbe szórnám szét a létem -

kegyetlen a forma, szép keménység,

de engem a gond vonz, a szegénység;

s majd a végtelen nagylelküségben

életem teljességét megérzem.