Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Theobaldy, Jürgen: Die Einzelnen

Theobaldy, Jürgen portréja

Die Einzelnen (Német)

Ein Wort steht offen, ein Massengrab,
die Klinge trennt das Fleisch auf,
Regen ist Blut, gesammelt im Erdloch,
und an anderen Stränden liegen Knochen,
vom Sand kaum bedeckt, in Höhlen
finden sich angekohlte Schädel,
Blut tritt aus dem Boden wie Schweiß,
und immer bleibt etwas übrig,
immer wird etwas sagen,
wie es einmal unterging,

wie unwägbar es ist, was bleibt,
die Nachmittage in der Sonne,
ein Messer, das aufblitzt im Café,
ein heimliches Lächeln, das gilt, gilt 
für eine Ewigkeit, die doch keine war,
wenn sie die Straßen räumen
und am Stadtrand Rauch aufquillt.
Zuletzt rufst du nach deiner Mutter,
du schlägst die Augen auf,
und sie ist gegangen vor langem,
vor langem war sie eines Tages fort.

Und zuletzt stehen die Särge da,
aufgereiht auf staubigen Plätzen,
Knochen in Plastiksäcken,
ein Kreuz markiert die Stelle,
Ruinen stehen mit leeren Fenstern,
nichts spürt den Blick der Kamera,
das Massengrab wird täglich geöffnet,
täglich Führung! täglich surren
die Fernschreiber in leeren Zimmern,
unendlich vervielfältigtes Wort
im Irrgarten aus Fahnen und Tanzmusik,
Berater plaudern auf schmalen Gängen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.lyrikline.org

Némely dolgok (Magyar)

Egy szó tátong, egy tömegsírgödör,
a penge felhasítja a húst,
az eső véreső, a föld lyukába gyűlik,
más partokon csontok hevernek,
homokkal jól-rosszul betemetve, üregekben
elmeszesedett koponyák többfelé,
vér üt ki a talajból mint izzadás,
és nem fogy el sosem,
mindig el fogja mondani valami,
hogy hogyan került le egykor,

hogy milyen lemérhetetlen az, ami marad,
a napsütötte délutánok,
ami az eszpresszóban csillan meg: a kés,
az otthonos mosoly, mely egy örökléttel
ér fel, pedig az sem volt örök,
mikor az utcák eltakarítják,
és a város szélén felszáll a füst.
Végül anyádért kiáltasz,
felnyitod a szemedet,
ő meg régesrég elment,
egy nap odavolt.

És végül ott van egy sor koporsó
poros helyeken elrendezve,
nylonzacskókban csontok,
kereszt mutatja a helyet,
romok, romok vaksi ablakokkal,
semmi sem érzi magán a fényképezőgép pillantását,
a tömegsírt naponta felnyitják,
minden nap látogatás idegenvezetéssel! naponta kattognak
a távírógépek az üres szobákban,
a végtelenbe sokszorozódik a szó
a zászló- és tánczenelabirintusokban,
tanácsadók fecsegnek szűk folyosókon.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap