Veske, Mihkel oldala, Magyar életrajz
Életrajz
Mihkel Veske (1843-1890) Lipcsében végez egyetemet, és megszerzi a doktori címet. Gimnáziumi tanár lesz Tartuban és munkatársa Jakobson radikális demokrata lapjának, a S a k a l á -nak. Számos nyelvjárásgyűjtő utat tesz Észtországban, s tanulmányozza a Volga-vidéki finnugor nyelveket. 1885 júniusától 1886 augusztusáig Magyarországon ismerkedik nyelvünkkel. 1887-ben meghívják a kazanyi egyetemre a finnugor nyelvek professzorának (Tartuban az orosz hatóságok vonakodnak hasonló professzúrát létesíteni, bár az észt kulturális körök ismételten sürgetik). Kazanyban két év leforgása alatt két testes orosz nyelvű finnugor nyelvészeti tárgyú kötete jelenik meg. 1890 tavaszán hal meg szívszélhűdésben. Mint költő, Veske elsősorban dalíró volt. Mikor 1872-ben hazatér, számos versét már széltében dalolják Észtországban. Ezek 1874-ben jelennek meg nyomtatásban Laulud (Dalok) címmel. Második gyűjteményes kötete, a Dr. Veske laulud (Dr. Veske dalai), csak a szerző halála után lát napvilágot. Harmonikus, derűs hangulatú versei szokatlanul napfényesek az inkább borongós kedvű észt lírában. Erősségük nem a mélység, hanem a tisztaság, hajlékonyság és a rendkívüli zeneiség. Hatottak rá a német klasszikusok, romantikusok és kései romantikusok, jelentős mértékben Kreutzwald és Koidula is, de legfőképp az észt népköltészet. Mint a magyar nyelv ismerője, Veske vetette meg Észtországban a Petőfi-kultusz alapját, s az ő nevéhez fűződnek az első, eredetiből készült fordítások is.
(Az oldal szerkesztője: P. T.)