Werfel, Franz: Dal a megbélyegzett emberről (Lied vom Gezeichneten Magyar nyelven)

Wenn dich der Tod berührt hat,
    Bist du nicht mehr beliebt,
Eh er dich abgeführt hat,
    Wirst du schon ausgesiebt.

Du warst ein muntrer Kunde,
    Du spieltest schön Klavier.
Nun rückt die Freundesrunde
    Geheimnisvoll von dir.

Einst hat man dich gepriesen,
    Wie standest du im Saft,
Jetzt wirst du streng verwiesen
    In deine Einzelhaft.

Die Wangen wurden kleiner,
    Die Augen wurden groß.
Vielleicht fragt irgendeiner:
    Was ist mit dem nur los?

Bevor du wirst dich strecken,
    Zur letzten Nacht bereit,
Mußt du den Zwieback schmecken
    Der Ausgestoßenheit.

Und eh du darfst entsinken
    Dem leergewordnen Kreis,
Bekamst du längst zu trinken
    Des Weltraums Äther-Eis.

Ha közeleg halálod,
 Már senki sem szeret,
Mielőtt megtalálod,
 Már végeztek veled.

Vidám fickó lehettél,
 Játszottál zongorán.
Most mind, akit szerettél,
 Lelép furcsán, korán.

Téged egykor dicsértek,
 Hej, de szép szál legény!
Most eljött íme érted
 A hallgatag magány.

Arcod de rossz, de vánnyadt,
 A szemed kimered.
Eszébe jut – de hánynak! –:
 Ezzel meg mi lehet?

Amikor be se löktek
 Végső éjedbe még,
Eszed a száműzöttek
 Keserű kenyerét.

Itt még nem is merült föl,
 Hogy megürült helyed,
Máris iszol az űrből
 Jövő éter-jeget.