Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Ko, Un oldala, Magyar életrajz

Ko, Un portréja
Ko, Un
(Ko Un)
(1933–)
 

Életrajz

Ko Un (1933) dél-koreai költő. Kunszan városában született Észak-Csolla tartományban. A koreai háború mind lelkileg, mind fizikailag megrendítette a fiatal Kot, a háború vége előtt, 1952-ben el is vonult a világi élettől, és buddhista szerzetes lett. Egy évtizednyi szerzeteskedés után 1962-ben döntött úgy, hogy visszatér a civil életéhez, otthagyta a kolostort, ahol élt, és a Csedzsu-szigeten nyitott egy iskolát szegény gyerekek számára. 1966-ban Szöulba költözött, de depressziója felerősödött, és (a háborús évek után) ismét öngyilkosságot kísérelt meg. A hatvanas évek elejétől a költészet került érdeklődése középpontjába, azóta folyamatosan jelennek meg írásai. A 70-es évektől mind aktívabb szereplője lett a demokratikus mozgalomnak, aktivista tevékenységéért négy alkalommal is (1974, 1979, 1980, 1989) bebörtönözték. A 80-as évek végétől feleségével hosszabb külföldi utazásokat tettek, a kétezres évektől pedig Ko több egyetemen (többek között a velencei Ca’Foscari egyetemen) szerepelt vendégoktatóként. Eddig több, mint 150 kötete jelent meg, köztük verseskötetek, esszék, drámák, önéletrajz és buddhista szövegek is, valamint fordítások klasszikus kínai nyelvről. Ko Unt évek óta a Nobel-díj esélyesei között tartják számon.


Maninbo (melyből ez a vers is származik) egy egészen különleges verseskötet, vagy még inkább gyűjtemény, ugyanis összesen 30 kötetből áll, amelyek 4001 verset tartalmaznak, ráadásul ezekben a versekben a szerző 5600 nevet is megemlít. Ko Unt a harmadik (kormányellenes aktivizmusáért kiszabott) börtönbüntetése során 1980-ban megrohanták azoknak az embereknek az emlékei, akikkel élete során találkozott, és mély benyomást tettek rá, ezért elhatározta, hogy mindegyikükről ír egy-egy verset. Az első verseskötetek 1986-ban jelentek meg és 25 évre rá, 2010-ben lett teljes a ciklus.

Az első angol válogatásba, Maninbo (Ten Thousand Lives) az első 10 kötetből kerültek versek, amelyekben Ko Un főleg a falusi gyermekkoráról írt, egy másik, angolul megjelent kötetében, amely a 11-20. kötetek válogatása, a Maninbo Peace & Warban pedig a koreai háború által okozott szenvedéseket írta meg.

Forrás: http://versumonline.hu/vers/ko-un-onnjon-sziberiaban/

(Az oldal szerkesztője: Sipos Tamás)

Gyűjtemény ::
Irodalom ::
Fordítás ::

minimap