Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Merrill, James oldala, Magyar életrajz

Merrill, James portréja
Merrill, James
(1926–1995)
 

Életrajz

James Merrill (1926 – 1995) tökéletes példája egy mifelénk ismeretlen költőtípusnak, az előkelő magánzóénak. Apja sikeres New York-i pénzember volt, és elsőrangú nevelést biztosított fiának, mindent, amit vastag amerikai pénztárca és jó ízlés megszerezhet századunk közepén. Kiváltságos iskolákat, páholyt az Operában, egzotikus nyarakat. Ehhez a neveléshez azonban az is hozzátartozik, hogy illik, hogy a nagykorú fiú a saját lábára álljon, s maga próbáljon szerencsét a világban legalább néhány évig, mielőtt polgári hivatást választ. Merrillnek, mint annyi társának, ez a kaland a világháború utolsó éve volt, melyet katonaként Európában töltött. E valódi tűzkeresztség után Görögországban maradt egy évig, s beleszeretett a tájba és az emberekbe. Hozzájuk rendszeresen visszatért később is, évente jó néhány hónapra.Megszakadt tanulmányait huszonegy évesen fejezte be, s utána a költészetnek élt. Mint költőtársai, ő is tanított versírást különféle amerikai egyetemeken. Koraérett költő volt, huszonöt évesen már hibátlan kötettel mutatkozott be, melyben kitűnt a formaérzék, a szellemesség és az ízlés.1962-es Water Street kötetével (Víz utca) teljesen „beérkezett". 1966-ban elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat, 1973-ban a Bollingen-díjat. A nagypolgárnak két út nyílik az irodalomba: vagy lázad a család és az osztály ellen, vagy örökségét, a kétkedést, a kifinomultságot, az ízlést emeli megszenvedett morállá. Merrill az utóbbit választotta. A Nemzeti Könyvdíj bírái, köztük W. H. Auden és James Dickey, így dicsérik : „a versművészet finnyásan lelkiismeretes, alkut nem ismerő művelője", aki „kerüli a könnyű és könnyen kamatoztatható utat". Más méltatói pedig Proust és Henry James nevét emlegetik rokonai közt. Méltán – ha Proust a tudat arabeszkjeit, az álom és a fantázia önkényességét jelenti, James pedig a távolságtartást és az esztétikum mindenekfeletti tiszteletét. Mint lírai költő, Merrill elsősorban önmagán vizsgálja az emberi természetet, hol nagyítóüvegen, hol fordítva tartott távcsövön át, s ha közben a hamis elérzékenyedés moccanását érzi magában, szemfényvesztő mutatvánnyal csalja az önironikus mosoly redőit az összeszűkült szem köré. E mutatványok báját és sziporkázását páratlan fantázia termi, keresett és színpadias hatású. Mint játékmitológia madzagon rángatott bábuja, apró angyal zümmög fel az íróasztal felett, s a születendő vers tökéletlenségét bizonygatja. E kinyilatkoztatás, ha isteni volna is, komikus; esendőség és tökély felcserélődnek. A művészetben is szépséget keres, ezért rajong az operáért. Eljár a Metropolitanbe, ha tökéletes előadás ígérkezik, s verseket írt operaénekesekhez. Ez az operarajongás bennünket megmosolyogtathat, noha egyáltalán nem ritka az amerikai írók között. Kétségtelen, hogy meghatóan gyermekes ahogy az amerikai képzelet rajongani tad az európai művészet látványos emlékeiért. E művészeti turizmus azonban valódi műértéssel párosul az olyanokban, mint Merrill, s abból a gondolatból fakad, hogy az esetleges, a véletlenszerű, az embertelen szépség („Monument Valley”) legszélsőbb ellentéte az operaelőadás. „A színművek rosszabbak előadva, mint az operák; az Othello rosszabb Verdi rossz Otellójánál", mondja Robert Lowell. Vagyis a jó operaelőadásban minden megtisztul az esetlegességtől, a szót dallam és tempó, a mozdulatot koreográfia vezeti. De mesterség és formálás e tisztelete dacos programnak is számít Amerikában, hiszen ne felejtsük el, hogy a spontaneitás, a keresetlenség kultusza nemzeti dogma ott, mely ugyan rengeteg alkotóerőt szabadít fel, de alkotásai közt sok a kusza és hevenyészett is. Merrill sohasem tartozott „iskolához", a verselés bravúrjait szereti, de sosem fitogtatja. Illik talán verseire, amit ő mond a Darwin előtt pompázó trópusi állatvilágról: táncuknak rendje van.

(Az oldal szerkesztője: P. T.)

Gyűjtemény ::
Irodalom ::
Fordítás ::

minimap