Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Okigbo, Christopher oldala, Magyar életrajz

Okigbo, Christopher portréja
Okigbo, Christopher
(Christopher Ifekandu Okigbo)
(1932–1967)
 

Életrajz

Christopher Okigbo (1932–1967) nigériai költő, műfordító, könyvtáros, zenész, görög-latin szakos tanár. Elesett a biafrai háborúban, a nsukkai egyetem védelmében.

http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/99-08/gergely.pdf

 

A keresztségben Christopher nevet nyert Ifeanyichukwu Okigbo 1932. augusztus 16-án, Ojoto erdei faluban született, a kelet-nigériai Onitsha város közelében, ötgyermekes ibo család negyedik fiaként. Mint az ibók többsége, a család római katolikus; az apa, James I. Okigbo az umulobiai katolikus elemi iskolában, majd Asabában tanít; mindegyik fiát iskoláztatja. Christopher egyik fivére, Pius, közgazdász, a másik, Bede, a nsukkai egyetem agrártudományi tanszékének hosszú ideig vezető professzora. Christopher különösen legidősebb bátyjához, Piushoz vonzódik. „Talán ő jelentette számára azt a teljesítmény-érzékenységet, amelyet a közvélemény általában az ibók kulturális pszichológiájával hoz kapcsolatba” – mondja Okigbo életrajzírója, Sunday O. Anozie szociológus.

A katolikus elemi iskolából, ahol apja is tanít, Okigbo 1945-ben az umuahiai állami gimnáziumba kerül. A régi Kelet-Nigériában a kormány által fenntartott középiskolákba csak a sikeres felvételi vizsgát tett s átlagon felüli képességű növendékeket vették fel. Ugyanebbe a gimnáziumba jár az Okigbónál két évvel idősebb Chinua Achebe. Okigbo kedves tárgya a matematika; szívesen tanulja az irodalmat, a latint, a zenét. Anozie úgy emlékszik, „tanulmányainál is jobban érdekelték a szabadtéri játékok és sportok – a futball és a krikett –, amelyek ittmaradtak a brit gyarmati kultúrából”. Egy másik barátja, Peter Thomas író szerint Okigbo költészetének meghatározó eleme a korai matematikai érdeklődés, „…a szavak, a szóképek s a formák matematikai összefüggésének szenvedélyes tudása, azé az összefüggésé, amely nemcsak az adott versen belül, de a ciklus verseinek, sőt minden valaha leírt Okigbo-versnek a többihez való viszonyában felfedezhető”.

Kitűnő érettségi bizonyítványával Okigbo előbb orvostanhallgató az ibadani egyetemen, majd, mint Achebe, átiratkozik bölcsésznek; 1956-ban végez, görög–latin szakon. Egy Lewis Nkosinak adott, 1962-es interjúban Okigbo elmondja, hogy már az iskolában s az egyetemen is írogatott és lapot szerkesztett; pályakezdése évének az 1957-es esztendőt tekinti. Az egyetemen összebarátkozik a két évvel fiatalabb Wole Soyinkával; kriketteznek, muzsikálnak: Soyinka énekel, Okigbo zongorán kíséri. Okigbo zenei pá74lyára készül: „komolyan foglalkoztam zeneszerzéssel 1956-ig – mondja Lewis Nkosinak. – Akkor kezdtem verset írni, mikor a zeneszerzést abbahagytam.” A zenehallgatást nem hagyja abba. Első versei „az impresszionista zeneszerzők, Debussy, César Franck, Ravel bűvöletében” íródnak, és „amint ezeknek a szerzőknek az álom félhangjaival s a szivárvány tónusaival átszőtt, árnyékos, felhős vízi világában sincsenek tisztán kivehető körvonalak, éppúgy nincsenek az én munkámban sem” – mondja első megjelent verseskönyvéről, az interjú évében kiadott Heavensgate-ről (Égi kapu). Görög–latin tanulmányaihoz sem hűtlen; az ókor irodalmát a mesterség gyakorlóteréül használja: „Ha nincs mondanivalóm, latin verset fordítok angolra, görög verset fordítok angolra, vagy angolt latinra–görögre… éppen csak eljátszom a munkával, mert tudom, a költő nemcsak író, de mesterember is. Én hiszek ebben… A művészettől függetlenül valódi ácsmunka is létezik, és pontosan azt kell gyakorolnunk.”

Diplomaszerzés után Okigbo egy ideig a Nigerian Tobacco Company, később a United Africa Company tisztviselője, majd a kormány adta egyetemi ösztöndíj fejében a szövetségi kabinet kutatás- és tájékoztatásügyi miniszterének személyi titkára. Ezt követően latintanár a Lagos melletti fiditi gimnáziumban, majd visszamegy keletre, s a frissen alapított nsukkai egyetemen vállal helyettes könyvtárvezetői állást. Rövid ideig az enugui egyetemi könyvtárban is dolgozik. 1962-től ismét nyugaton él, Ibadanban a Cambridge University Press nyugat-afrikai képviselője, s nyugat-afrikai társszerkesztője a Transition című, Ugandában megjelenő irodalmi folyóiratnak; egyszersmind a Mbari Club kiadványait is szerkeszti. 1963-ban megnősül, házassága nem boldog; 1966-ban – Anozie írja – telefonon jelenti be válási szándékát feleségének, gyűjteményes kötete kéziratát mégis neki és kislányuknak ajánlja. Életében még egy kötete, a Limits (Határok) jelenik meg, 1964-ben; a két könyv már jelzi, hogy írójuk szerkezetekben gondolkodik. 1966-ban a dakari Néger Művészetek Fesztiválján a költők jutalmazásakor Okigbónak ítélik az első díjat; a kitüntetéstől elzárkózik, és kijelenti: „Néger művészet nincs.” A kijelentés két évvel korábbi nyilatkozatát visszhangozza: „Afrikai irodalom nincs. Van jó írás, van rossz írás – ennyi az egész.”

A tagadás nem a néger művészetnek csördít oda. Magának a négerségnek. A négritude-nek. Amikor 1963-ban az African Writers Talking (Afrikai írók beszélnek) című interjúkötet egyik szerkesztője, Dennis Duerden megkérdezi, milyen különbséget lát az ibadani Black Orpheus és a kampalai Transition között, Okigbo így válaszol: „A Black Orpheus fekete szerzőkhöz köti magát, s ezzel 75mindinkább teret nyit a fekete misztikumnak – fekete misztikumon az önmagáért való feketeséget értem. A Transition mindenkit közöl, aki szívesen ír a lapba, lett légyen az illető fekete vagy fehér. Nem teszünk faji megkülönböztetést. Az volt a cél, hogy elsőrendű lapot csináljunk Afrikában, és nem csupán afrikai munkatársakra szorítkozunk.” A Black Orpheus alcíme, folytatja Okigbo, „…»afrikai és afro-amerikai irodalmi újság«, s minden amerikai, aki sötétbőrű, megjelenhet a lapban. De én még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy Afrika és Afro-Amerika között megvan az az erős kulturális kapcsolat, amelyet Ulli Beier a kettő közé odaképzel.”

A mozgalmas nyugat-nigériai évek után Okigbo ismét visszatér keletre, s bár – Anozie tudni véli – „pénzügyei rendezetlenek és minden üzleti ügye katasztrofális”, beleveti magát az önálló vállalkozások ábrándjaiba. Olasz üzletemberrel tárgyal, raktárt keres tengerentúli könyvkiadóknak, Achebével maga is könyvkiadót alapít Enuguban, hogy a helyi hagyományokból épülő gyermekirodalmat támogassák. Mindez 1966 derekán történik; az ellenpuccsot követő gyilkosságok annyira fölzaklatják a költőt, hogy figyelmével a politika és a hadi események felé fordul. Achebe később elmondja, hogy Okigbo a frontról még visszalátogatott hozzá; kiadói terveiről beszélt.

A hadszíntér magának követeli a költőt. A közvélemény gépezete megindult; ma már nehezen különíthető el a valóság és a rémhír. A háborús versek ciklusa, a Path of Thunder (A mennydörgés útja) még íróasztalfiókban, de a csekély számú versolvasó már ismeri a sorozat rettenetét előlegező Lament of the Drums (Dobsirató) sötét invokációját, a dobverésből tankmennydörgésig sűrűsödő jóslatot, melyet 1965-ben a Mbari, a Black Orpheus és a Transition, egy évre rá a Présence Africaine is közöl. A háborús hírek, mint a dobverés. Az egyik szerint a költőt majdnem agyonlőtték a repülőtéren egy keletiekre vadászó lagosi portyán. A másik úgy szól, hogy 1966 októberében Okigbo részt vett a kelet-nigériai fegyvercsempészési akcióban, hogy segítse „megtámadott népét”. Az akció napján Okigbo kéziratait, könyveit, ruhadarabjait állítólag megtalálták egy Kamerunban lezuhant repülőgép roncsai közt. A híresztelés ellenőrizhetetlen. Ezekben a napokban érkeznek Kelet-Nigériába a megcsonkított emberekkel, halott csecsemőkkel telirakott vonatok.

Tíz hónappal később, az 1967. július 6-i hadüzenet után Okigbo a szakadár kelet-nigériai hadsereg önkéntese. Azonnal őrnagyi rangra emelik. Lelkesedése magával ragadó; bajtársai szerint naplót vezet. A napló nem került elő. A költő egy hónap múlva, augusztusban meghal. Halála után a biafrai kormánytól nemzeti érdemrendet kap. Sírja ismeretlen.

http://dia.pool.pim.hu/xhtml/gergely_agnes/Gergely_Agnes-Kolteszet_es_veszelytudat.xhtml

(Az oldal szerkesztője: P. T.)

Gyűjtemény ::
Irodalom ::
Fordítás ::

minimap