Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Aiken, Conrad: Herman Melville (Herman Melville Magyar nyelven)

Aiken, Conrad portréja

Herman Melville (Angol)

‘My towers at last!’—
                              What meant the word
from what acknowledged circuit sprung
and in the heart and on the tongue
at sight of few familiar birds
when seaward his last sail unfurled
to leeward from the wheel once more
bloomed the pale crags of haunted shore
that once-more-visited notch of world:
and straight he knew as known before
the Logos in Leviathan’s roar
he deepest sounding with his lead
who all had fathomed all had said.

Much-loving hero—towers indeed
were those that overhung your log
with entries of typhoon and fog
and thunderstone for Adam’s breed:
man’s warm Sargasso Sea of faith
dislimned in light by luck or fate
you for mankind set sail by hate
and weathered it, and with it death.
And now at world’s end coasting late
in dolphined calms beyond the gate
which Hercules flung down, you come
to the grim rocks that nod you home.

Depth below depth this love of man:
among unnumbered and unknown
to mark and make his cryptic own
one landfall of all time began:
of all life’s hurts to treasure one
and hug it to the wounded breast,
in this to dedicate the rest,
all injuries received or done.
Your towers again but towers now blest
your haven in a shoreless west
o mariner of the human soul
who in the landmark notched the Pole
and in the Item loved the Whole.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com

Herman Melville (Magyar)

„Tornyaim végre!"
                          E szavak,
mily összefüggést törve meg,
kaptak szívén, nyelvén helyet,
mert felismert pár madarat,
míg végső vászna szertenyílt,
s tajtékba vonta a kerék
a szellempart szirtperemét,
mit meglátogatott megint:
s felfogta, akárcsak elébb,
a Szörny hangjában az Igét,
ő, kinek oly mélységbe szállt
ónja, hogy mindent megtalált?

Nagyszívű hős - hajód fölött
valóban tornyok sora állt,
tájfunt tűrtél, villámcsapást,
mint Ádám fajzata, s ködöt:
a hit Sargasso-tengere
párába tűnt, vitorlamód
az emberért dagadt dacod;
legyőzted, s a halált vele.
A herkulesi oszlopok
végső túlján bolyongva most,
delfini csendben érsz a vad
parthoz, mely bólintva fogad.

Mélység, mely emberszerető:
névtelenek ezreiből
rejtélyes ént építve föl,
földomlást idéztél elő:
kebledre ölelve egyet
az összes életseb közül,
amelytől mind átszellemül,
mit ember osztott s szenvedett.
Áldás leng tornyaid körül,
eléd parttalan rév terül,
ó, lelkek vizén tengerész, 
a Sarkba jelt rovó merész,
kiben Egésszé vált a Rész.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. E.

minimap