Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Aiken, Conrad: The Nameless Ones

Aiken, Conrad portréja

The Nameless Ones (Angol)

Pity the nameless, and the unknown, where
bitter in heart they wait on the stonebuilt stair,
bend to a wall, forgotten, the freezing wind
no bitterer than the suburbs of the mind;

who from an iron porch lift sightless eyes,
a moment, hopeless, to inflaming skies;
shrink from the light as quickly as from pain,
twist round a corner, bend to the wall again;

are to be seen leaning against a rail
by ornamental waters where toy yachts sail;
glide down the granite steps, touch foot to float,
hate, and 'desire, the sunlight on the boat;

explore a sullen alley where ash-cans wait,
symbols of waste and want, at every gate;
emerge in sun to mingle with the crowd,
themselves most silent where the world most loud;

anonymous, furtive, shadows in shadow hidden;
who lurk at the garden's edge like guests unbidden;
stare through the leaves with hate, yet wait to listen
as bandstand music begins to rise and glisten;

the fierce, the solitary, divine of heart,
passionate, present, yet godlike and apart;
who, in the midst of traffic, see a vision;
and, on a park bench, come to a last decision.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://archive.org/stream

A névtelenek (Magyar)

Könyörülj meg a név- és jelteleneken,
Kik a lépcsőházban várnak keservesen,
Árván a falnak dőlnek - a téli szél
Nem kínzóbb az elme kültelkeinél;

A vas-kapuról egy percre felemelik
Vaksi szemük a lángbaborult egekig;
Borzadva érzik a fényt, akár a kint,
s a sarkon túl falnak esnek megint;

Áthajolnak a vaskorlát felett,
Hol dísz-tavakon játék-jacht lebeg;
Lépcsőn lemennek, megrúgnak egy hajót,
Gyűlölik, áhítják fölüle a napot;

A sikátoron át, hol szemétláda van
- Bőség és ínség jele - mindenik kapuban,
Jönnek, hogy a tömegbe soroljanak,
Hallgatnak, ahol mások hangosak;

Nincs arcuk, nevük: árnyba rejtett árnyak,
A park sarkán, mint kitiltottak, várnak;
A lombokon át gyűlölettel lesik,
Hogy a térzene csillogva felszökik;

Büszkék, magányosak, nagyszívüek,
Vadak s fennköltek, mint az istenek;
Az utcán látomásoktól vakulnak,
És egy padon végső döntésre jutnak.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. Gy.

minimap