Ammons, A. R.: Transaction

I attended the burial of all my rosy feelings:
I performed the rites, simple and decisive:
the long box took the spilling of gray ground in
with little evidence of note: I traded slow

work for the usual grief: the services were private:
there was little cause for show, though no cause not
to show: it went indifferently, with an appropriate
gravity and lack of noise: the ceremonies of the self

seem always to occur at a distance from the ruins of men
where there is nothing really much to expect, no arms,
no embraces: the day was all right: certain occasions
outweigh the weather: the woods just to the left

were average woods: well, I turned around finally from
the process, the surface smoothed into a kind of seal,
and tried to notice what might be thought to remain:
everything was there, the sun, the breeze, the woods

(as I said), the little mound of troublesome tufts of
grass: but the trees were upright shadows, the breeze
was as against a shade, the woods stirred gray
as deep water: I looked around for what was left,

the tools, and took them up and went away, leaving
all my treasures where they might never again disturb
me, increase or craze: decision quietens:
shadows are bodiless shapes, yet they have a song.

Megrendeztem rózsaszín érzéseim temetését:
lejátszottam a szertartásokat egyszerűen és véglegesen:
a hosszú dobozra kevés szürke föld szóródott
tanúbizonyságként: lassú munkára cseréltem

a szokásos fájdalmat: magán istentisztelet:
nem sok okom volt a hivalkodásra, de nem hivalkodni
sem volt okom: közömbösen piszmogtam, kellő
komolysággal zajtalanul: az egyén szertartása

mindig bizonyos távolságot tart az emberi pusztulástól
túl sokra ne számíts tehát, nincsenek karok
ölelések: minden rendben volt egyébként: bizonyos
események fontosabbak voltak mint az időjárás: balra

az erdő közepes erdő volt: szóval elfordultam
a szertartástól, a terep pecsétté simult,
próbáltam megjegyezni, ami maradandónak vélhető:
minden itt volt, a nap, a szél, az erdő

(ahogy mondtam), kis kupacokban a fű aggasztó
hajcsomói: a fák függélyes árnyak voltak, a szél
ellenárny, az erdő szürkén kavargott
mint a mély víz: körülnéztem, mi maradt itt

a szerszámok, fölkaptam őket s továbbmentem
elhagyva kincseim, ne háborgassanak többé
teljesülés vagy téboly: a döntés megnyugvás:
az árnyak testtelenek, de ez az ének az övék.