Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Ashbery, John: The Painter

Ashbery, John portréja

The Painter (Angol)

Sitting between the sea and the buildings

He enjoyed painting the sea’s portrait.

But just as children imagine a prayer

Is merely silence, he expected his subject

To rush up the sand, and, seizing a brush,

Plaster its own portrait on the canvas.

 

So there was never any paint on his canvas

Until the people who lived in the buildings

Put him to work: “Try using the brush

As a means to an end. Select, for a portrait,

Something less angry and large, and more subject

To a painter’s moods, or, perhaps, to a prayer.”

 

How could he explain to them his prayer

That nature, not art, might usurp the canvas?

He chose his wife for a new subject,

Making her vast, like ruined buildings,

As if, forgetting itself, the portrait

Had expressed itself without a brush.

 

Slightly encouraged, he dipped his brush

In the sea, murmuring a heartfelt prayer:

“My soul, when I paint this next portrait

Let it be you who wrecks the canvas.”

The news spread like wildfire through the buildings:

He had gone back to the sea for his subject.

 

Imagine a painter crucified by his subject!

Too exhausted even to lift his brush,

He provoked some artists leaning from the buildings

To malicious mirth: “We haven’t a prayer

Now, of putting ourselves on canvas,

Or getting the sea to sit for a portrait!”

 

Others declared it a self-portrait.

Finally all indications of a subject

Began to fade, leaving the canvas

Perfectly white. He put down the brush.

At once a howl, that was also a prayer,

Arose from the overcrowded buildings.

 

They tossed him, the portrait, from the tallest of the buildings;

And the sea devoured the canvas and the brush

As though his subject had decided to remain a prayer.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryoutloud.org/poems/poem.html?id=16013

A festő (Magyar)

Ült, előtte tenger, mögötte házsor,

S élvezte, hogy a tengerről fest portrét.

De ahogy a gyermek képzelte fohász

Merő csend, ő is azt várta, hogy a téma

Felfut a homokra, fogja az ecsetet,

S maga festi meg, képmássá, a vásznat.

 

Festék így nem s nem érintette a vásznat,

Míg rá nem vették az emberek, a házsor

Lakói: „Próbáld használni az ecsetet

Eszközként. Válassz, hogy készíthess portrét,

Kevésbé vad s nagy dolgot, mely jobb téma

A festőkedvnek, s talán jobb fohász."

 

Hogy magyarázta volna meg: neki a fohász

Csak az, ha a természet bírja a vásznat?

Választott: felesége lett az új téma,

Óriásra festette, mint egy romos házsor,

Mintha maga csinálta volna a portré a portrét,

Magát-feledvén, nem kérve ecsetet.

 

Bátrabb lett kicsit, s mártván az ecsetet

A tengerbe, kelt ajkán szív-fohász:

„Lelkem, ha festem e következő portrét,

Te légy, aki ronccsá rontod a vásznat."

Futótűzként terjedt a hír, s a házsor

Megtudta: a festőnek újra a tenger a téma.

 

Képzelj festőt, kit keresztre feszít a téma!

Ereje nem volt, hogy fogja az ecsetet,

S pár művész gúnykacajra fakadt a házsor

Ablakaiból: „Nálunk sincs itt fohász,

Hogy avval fessük meg magunkról a vásznat,

Vagy hogy a tengerről készítsünk portrét!"

 

Mások szerint magáról festett portrét.

Végül aztán fakulni kezdett a téma

Minden kezdeménye, s hagyta a vásznat

Szín-fehéren. A festő letette az ecsetet,

S hirtelen nagy üvöltés harsant, fohász

Egyszersmind, hallatta a zsúfolt házsor.

 

Lelökték őt, a portrét, onnét, hol legmagasabb a házsor,

S a tenger elnyelte a vásznat és az ecsetet,

Mintha azt határozta volna a téma, hogy marad fohász.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap