Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Auden, W. H.: A Bride in the Thirties

Auden, W. H. portréja

A Bride in the Thirties (Angol)

Easily, my dear, you move, easily your head
And easily as through the leaves of a photograph album I'm led
Through the night's delights and the day's impressions,
Past the tall tenements and the trees in the wood;
Though sombre the the sixteen skies of Europe
And the Danube flood.

Looking and loving our behaviours pass
The stones, the steels and the polished glass;
Lucky to Love the new pansy railway,
The sterile farms where his looks are fed,
And in the policed unlucky city
Lucky his bed.

He from these lands of terrifying mottoes
Makes worlds as innocent as Beatrix Potter's;
Through bankrupt countries where they mend the orads
Along the endless plains his will is
Intent as a collector to pursue
His greens and lilies.

Easy for him to find in your face
The pool of silence and the tower of grace,
To conjure a camera into a wishing rose;
Simple to excite in the air from a glance
The horses, the fountains, the sidedrum, the trombone
And the dance, the dance.

Summoned by such a music from our time,
such images to audience come
As vanity cannot dispel nor bless:
Hunger and love in their variations
Grouped invalids watching the flight of the birds
And single assassins.

Ten thousand of the desperate marching by
five feet, six feet, seven feet high:
Hitler and Mussolini in their wooing poses
Churchhill acknowledging the voters' greeting
Roosevelt at the microphone, Van der Lubbe laughing
And our first meeting.

But love, except at our proposal,
Will do no trick at his disposal;
Without opinions of his own, performs,
The programme that we think of merit,
And through out private stuff must work
His public spirit.

Certain it because while we were still incomplete
There were certain prizes for which we would never complete:
A choice was killed by every childish illness,
The boiling tears among the hothouse plants,
The rigid promise fractured in the garden,
And the long aunts.

And every day there bolted from the field
Desires to which we could not yield;
Fewer and clearer grew the plans,
Schemes for a life and sketches for a hatred,
And early among my interesting scrawls
Appeared your portrait.

You stand now before me, flesh and bone
These ghosts would like to make their own.
Are they your choices? O, be deaf
When hatred would proffer her immediate pleasure,
And glory swap her fascinating rubbish
For your one treasure.

Be deaf too, standing uncertain now,
A pine tree shadow across your brow,
To what I hear and wish I did not:
The voice of love saying light, brightly-
"Be Lubbe, be Hitler, but be my good
Daily, nightly."

The power that corrupts, that power to excess
The beautiful quite naturally possess:
To them the fathers and the children turn:
And all who long for their destruction,
The arrogant and self-insulted, wait
The looked instruction.

Shall idleness ring then your eyes like the pest?
O will you unnoticed and mildly like the rest,
Will you join the lost in their sneering circles,
Forfeit the beautiful interest and fall
Where the engaging face is the face of the betrayer,
And the pang is all?

What shakes the tree; the mountains darken;
And the heart repeats though we would hearken:
"Yours is the choice, to whom the gods awarded
The language of learning and the language of love,
Crooked to move as a moneybug or a cancer
Or straight as a dove."



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://athlieria.blogspot.hu/

Menyasszony a 30-as években (Magyar)

Könnyen dől fejed, könnyen dől felém,
könnyedén vezetsz, akár az album levelén
éj gyönyöre, nappal képei között,
bérházakba, síkra, erdő, víz után,
bár sötét Európa tizenhat ege,
ár nő a Dunán.

Ámul, ölel, győz létünk szüntelen,
köveken, acélon, csiszolt üvegen;
a szerelemnek hadi-vasut és
kopár faház is örömteli hely,
rendőr-sanyarta városban, akárhol
szép ágyra lel.

Fordítja barbár jelszavak honát
szelíd Beatrix-Potter-ire át,
csődment országokban, hol utat
foldoznak egyre, s végtelen a sik,
elszánt gyüjtőként űzné csak a zöld táj
liliomait.

Ha szerelem kutatja, arcodon
csend-tó sugárzik, kegyelem-torony,
varázs-gyűrűvé váltva kamerát
egy játszi perc, és ég fele ragad
lovat, forrást, dob-kürtszóra táncot,
kozmikusat.

De kor szavát, a mai muzsikát
lesni oly rémek jönnek már, a Hiuság
se mondhat rájuk áldást vagy átkot;
változatukban félelem, éhség -
rokkantak, árva orgyilkos nézi
szárnyak verését.

Tizmilliós had elszánt-dühösen
menetel, öt, hat, hét lábnyira fenn,
bájolgó pózban Hitler, Mussolini,
Churchill köszönti mind, ki érte ágált,
Roosevelt szól, van der Lubbe kacag. Megvolt
első találkánk.

De szerelmünk, ha nincs rá parancsa,
trükkjeit önként föl se mutatja;
kivánt programunk teljesíti,
nincs véleménye, nem érvel,
személyes létünk így hatja át a
köz szellemével.

Bizonyos, bár még nyitva életünk;
volt díj, melyért már nem versenyezünk,
hány választást ölt meg gyerekbetegség -
melegház, forró könnyeink idézik
növényeid -, tört igéret a kertben,
szikár nagynénik.

És míg naponta szökdösött a rét
vágya, mi nem mentünk vele - ekép
világosodtak, nőttek terveink:
életnyi programok, gyűlölködések -,
különc firkálmányaim közt korán
elémtűnt képed.

Most állsz előttem, hús-vér alak,
kísértet csábít: add meg magadat;
vigyázz, nézz félre, légy süket,
mikor az őrület fizetne bért,
rongy dicsőséget kínál cserébe
fő kincsedért.

Míg fenyőárnnyal homlokod felett
állsz tétován, légy arra is süket,
mit én hallok, bár ne hallanám,
szerelem hangja mondja könnyű kéjjel:
„Légy Lubbe, Hitler, csak nekem lehess
jó nappal, éjjel!"

A hatalom megront, hatalma fölösleg,
a szép az mi magától örök lesz:
hozzá fordulnak apák és gyermekek:
s azok akik sürgetnék pusztulását,
önsorsrontón és öntelten várják
a látszat parancsát.

Pestises tétlenségtől karikás szemed?
Ó, a többi is sunyít szeliden veled,
csatlakozol lenéző köreikhez;
ugye a szépség benned nem lakozhat
mikor a kedves arc árulóra vált át
és kín marad csak?

Rázkódnak fák, sötétül a hegyhát,
a szív csak mondja, bárhogy is tagadnád:
„Te, kinek istenek adták tudás és
szerelem nyelvét, te döntesz, alant
mászol, mint pénzkukac, s vissza, mint a rák,
vagy szállsz, mint a galamb."



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaF. A. & P. T.

Kapcsolódó videók


minimap