Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Auden, W. H.: Nyári éjszaka (A Summer Night Magyar nyelven)

Auden, W. H. portréja

A Summer Night (Angol)

Out on the lawn I lie in bed,
Vega conspicuous overhead
In the windless nights of June,
As congregated leaves complete
Their day's activity; my feet
Point to the rising moon.

Lucky, this point in time and space
Is chosen as my working-place,
Where the sexy airs of summer,
The bathing hours and the bare arms,
The leisured drives through a land of farms
Are good to a newcomer.

Equal with colleagues in a ring
I sit on each calm evening
Enchanted as the flowers
The opening light draws out of hiding
With all its gradual dove-like pleading,
Its logic and its powers:

That later we, though parted then,
May still recall these evenings when
Fear gave his watch no look;
The lion griefs loped from the shade
And on our knees their muzzles laid,
And Death put down his book.

Now north and south and east and west
Those I love lie down to rest;
The moon looks on them all,
The healers and the brilliant talkers,
The eccentrics and the silent walkers,
The dumpy and the tall.

She climbs the European sky,
Churches and power stations lie
Alike among earth's fixtures:
Into the galleries she peers
And blankly as a butcher stares
Upon the marvelous pictures.

To gravity attentive, she
Can notice nothing here, though we
Whom hunger does not move,
From gardens where we feel secure
Look up and with a sigh endure
The tyrannies of love:

And, gentle, do not care to know,
Where Poland draws her eastern bow,
What violence is done,
Nor ask what doubtful act allows
Our freedom in this English house,
Our picnics in the sun.

Soon, soon, through the dykes of our content
The crumpling flood will force a rent
And, taller than a tree,
Hold sudden death before our eyes
Whose river dreams long hid the size
And vigours of the sea.

But when the waters make retreat
And through the black mud first the wheat
In shy green stalks appears,
When stranded monsters gasping lie,
And sounds of riveting terrify
Their whorled unsubtle ears,

May these delights we dread to lose,
This privacy, need no excuse
But to that strength belong,
As through a child's rash happy cries
The drowned parental voices rise
In unlamenting song.

After discharges of alarm
All unpredicted let them calm
The pulse of nervous nations,
Forgive the murderer in the glass,
Tough in their patience to surpass
The tigress her swift motions.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://everything2.com

Nyári éjszaka (Magyar)

Fekszem hanyatt a pázsiton,
szemem a Végán nyugtatom,
június van, csöndes éj,
az összegyűlt levél midőn
már elpihen; cipőm
orrán a holdkaréj.

Az időt s helyet, mondhatom,
sikerült megválasztanom,
hol az évszak buja fénye,
fürdőzés, meztelen karok
s a táj, hol, kocsikázgatok,
áldás a jövevényre.

Barátként egyenrangúan,
kört ülünk, hogyha este van,
mint megbűvölt virágok,
melyeket új fény hív elő,
és gerleszóval sürgető
varázsa végleg átfog,

hogy majd ha bolygunk szerteszét,
idézzük estéink ízét,
midőn az óra állt;
a gond-oroszlán szelidült,
térdünkhöz hízelegve dűlt,
s becsukta könyvét a Halál.

Most észak, dél, nyugat, kelet
altatja mind, kit kedvelek;
a hold reájuk letekint:
szépszavúakra, gyógyítókra,
a szótlan, különc ballagókra,
megbámul hosszút és kicsinyt.

Az európai égre hág,
lent templom, erőmű s a fák
megférnek jól egymás után:
a képtárakba is beles,
a szem, mint hentesé, üres
a sok gyönyörű kép-csudán.

Bár szigorúan figyeli,
nem észlel semmit; noha mi,
kiket éhség sose tör,
a jól zárt kertben senyvedünk,
s emelt fővel epedünk,
ha szerelem gyötör.

S szívünkben nincsen arra gond,
hogy lengyel határt merre vont
az erőszak, s írul,
nem izgat, mit kell adnia,
hogy szabad itthon Anglia,
s a piknik él, virul.

Az önelégült gátakat
már szaggatja az áradat,
és fennen, mint a fák,
a hirtelen halállal int,
ne rejtsük folyó-álmaink
mögé a tenger bosszúját.

De ha a nagy víz leapad,
és elsőnek a rút iszap
a félénk búzát élteti,
pár tátogó szörny itt reked,
s míg rángó, vaskos fülüket
kopácsolás ijesztgeti,

nem kell majd akkor életünk
miatt a múltat védenünk,
hisz úgyis hasztalan,
ha gyermek boldogan visít,
vele a holt szülő is itt
dalol, panasztalan.

A vad lövöldözs után
ideges népek pulzusán
újak nyugalma rebben,
gyilkosnak tükröt tartanak,
tűrnek s megbocsátanak,
tigrisnél szívesebben.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaL. K.

minimap