Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Auden, W. H.: Bukolikák 2. Erdők (Bucolics 2. Woods Magyar nyelven)

Auden, W. H. portréja

Bucolics 2. Woods (Angol)

(for Nicolas Nabokov)

Sylvan meant savage in those primal woods
Piero di Cosimo so loved to draw,
Where nudes, bears, lions, sows with women's heads,
Mounted and murdered and ate each other raw,
Nor thought the lightning-kindled bush to tame
But, flabbergasted, fled the useful flame.

Reduced to patches owned by hunting squires
Of villages with ovens and a stocks,
They whispered still of most unsocial fires,
Though Crown and Mitre warned their silly flocks
The pasture’s humdrum rhythms to approve
And to abhor the license of the grove.

Guilty intention still looks for a hotel
That wants no details and surrenders none;
A wood is that, and throws in charm as well,
And many a semi-innocent, undone,
Has blamed its nightingales who round the deed
Sang with such sweetness of a happy greed.

Those birds, of course, did nothing of the sort,
And, as for sylvan nature, if you take
A snapshot at a picnic, O how short
And lower-ordersy the Gang will look
By those vast lives that never took another
And are not scared of gods, ghosts, or stepmother.

Among these coffins of its by-and-by
The Public can (it cannot on a coast)
Bridle its skirt-and-bargain-chasing eye,
And where should an austere philologist
Relax but in the very world of shade
From which the matter of his field was made.

Old sounds re-educate an ear grown coarse,
As Pan’s green father suddenly raps out
A burst of undecipherable Morse,
And cuckoos mock in Welsh, and doves create
In rustic English over all they do
To rear their modern family of two.

Now here, now there, some loosened element,
A fruit in vigor or a dying leaf,
Utters its private idiom for descent,
And late man, listening through his latter grief,
Hears, close or far, the oldest of his joys,
Exactly as it was, the water noise.

A well-kempt forest begs Our Lady's grace;
Someone is not disgusted, or at least
Is laying bets upon the human race
Retaining enough decency to last;
The trees encountered on a country stroll
Reveal a lot about a country's soul.

A small grove massacred to the last ash,
An oak with heart-rot, give away the show:
This great society is going to smash;
They cannot fool us with how fast they go,
How much they cost each other and the gods.
A culture is no better than its woods.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://laudatortemporisacti.blogspot.hu

Bukolikák 2. Erdők (Magyar)

(Nicolas Nabokovnak)

Vadonnak mondták, mit úgy szeretett
rajzolni rég Piero di Cosimo,
hol egymást hágta, ölte, ette meg
tigris, bocs, emse, csupasz őslakó;
nem óvták ott bokor villám-tüzét,
hasznos lángtól futottak szanaszét.

Az úri irtovány, a maradék
a kalodás, kemencés faluba
susogta még nomád tüzek hitét,
ám bamba nyáját Mitra, Korona
rét lomha ritmusára bízta csak,
gyűlöltetvén mi erdei-szabad.

Oly szállodát a bűn ma is keres,
mely adatot nem kér, és nem is ád;
im az erdő! s hozzá mily kellemes;
nem egy ál-szűz átkozta tanuját,
a csalogányt, ki közben odafent
mohó vágyról édes dalt énekelt.

A madár gondja persze másmilyen -
s ha már az erdő hű természetét
lesed, csinálj fényképet pikniken,
mily törpe banda ül a sok derék
lény közt, ki mind sértő gúny nélkül ád,
s nem fél eget, lidércet, mostohát.

E jövendő koporsók közt a nép
fékezheti (mint tengernél sose)
szoknyákon, árun kapkodó szemét;
zord filológushoz mi illene
jobb nyughelyül, mint épp ez árnyvilág,
mely adta mestersége anyagát.

Ős hangokon tanul a durva fül,
mig Pán zöld atyja sebtében kopog
megfejthetetlen morzét walesiül
csufolkodnak a pajkos kakukok,
nyers-angolul galambok hírlelik
két-gyerekes modern ház gondjait.

Néhány elem lazul, hol ott, hol itt,
pompás gyümölcs, haldokló falevél
közli bukása kellő érveit,
késett ember, kit késő bánat ér,
ős örömet hall távol és közel,
s mint rég, a víz neszére fölfigyel.

Egy jólfésült erdő Miasszonyunk
kegyelmét kéri; tán mégis akad,
ki még fogadni mer, hogy nyomorult
fajunk tisztességéből fönnmarad.
Egy-egy fa, mit sétán az ember ér,
a táj lelkéről sokat elbeszél.

A kőrisfáig irtott kis liget,
a korhadt szívű tölgy leleplezi:
nagy társadalmunk széthull, tönkremegy,
nem csaphatnak be gyors győzelmei,
s nem, hogy közért s az Égért mit adott!
Erdőinél egy kultura se jobb.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaF. A.

minimap