Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Auden, W. H.: Musée des Beaux Arts

Auden, W. H. portréja

Musée des Beaux Arts (Angol)

About suffering they were never wrong,

The Old Masters; how well, they understood

Its human position; how it takes place

While someone else is eating or opening a window or just walking dully along;

How, when the aged are reverently, passionately waiting

For the miraculous birth, there always must be

Children who did not specially want it to happen, skating

On a pond at the edge of the wood:

They never forgot

That even the dreadful martyrdom must run its course

Anyhow in a corner, some untidy spot

Where the dogs go on with their doggy life and the torturer's horse

Scratches its innocent behind on a tree.

In Breughel's Icarus, for instance: how everything turns away

Quite leisurely from the disaster; the ploughman may

Have heard the splash, the forsaken cry,

But for him it was not an important failure; the sun shone

As it had to on the white legs disappearing into the green

Water; and the expensive delicate ship that must have seen

Something amazing, a boy falling out of the sky,

had somewhere to get to and sailed calmly on.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poetrypages.lemon8.nl

Musée des Beaux Arts (Magyar)

A szenvedés felől sosem tévedtek ők,

a Régi Mesterek: milyen remekül

ismerték emberi rangját; hogy zajlik le, amíg

más épp táplálkozik, vagy ablakot nyit, vagy épp

unottan jár egyedül,

hogy, míg a vének szenvedélyes áhítattal várják

a Csodás Születést, örökké lenni kell oly

gyerkőcöknek, akiknek semmi szükségük erre,

korcsolyázván az erdőszéli tavon:

sosem feledik ők,

hogy még a szörnyű mártírság is valahol a sarokban,

holmi kietlen zugban kell leperegjen,

hová a kutyák kullognak kutyalétükkel, hol

a hóhér lova

egy fához dörzsöli ártatlan farát. 

Például Brueghel Icarusában: hogy fordul el minden,

rá sem hederítve, a pusztulástól; hallhatta pedig

a loccsanást az a pór, s a szörnyű kiáltást,

ám a kudarc neki mit se jelentett; a Nap éppúgy

izzott, amiként a fehér, zöld vízbe tünő lábszárra is

egyben; s a fínom-mívű, drága hajónak is, ámbár

látnia kellett holmi furát, egy ifjat lezuhanni az égből:

dolga akadt valahol, s békén továbbsuhant.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9185552&la=104959946

minimap