Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Auden, W. H.: September 1, 1939

Auden, W. H. portréja

September 1, 1939 (Angol)

I sit in one of the dives
On Fifty-second Street
Uncertain and afraid
As the clever hopes expire
Of a low dishonest decade:
Waves of anger and fear
Circulate over the bright
And darkened lands of the earth,
Obsessing our private lives;
The unmentionable odour of death
Offends the September night.

Accurate scholarship can
Unearth the whole offence
From Luther until now
That has driven a culture mad,
Find what occurred at Linz,
What huge imago made
A psychopathic god:
I and the public know
What all schoolchildren learn,
Those to whom evil is done
Do evil in return.

Exiled Thucydides knew
All that a speech can say
About Democracy,
And what dictators do,
The elderly rubbish they talk
To an apathetic grave;
Analysed all in his book,
The enlightenment driven away,
The habit-forming pain,
Mismanagement and grief:
We must suffer them all again.

Into this neutral air
Where blind skyscrapers use
Their full height to proclaim
The strength of Collective Man,
Each language pours its vain
Competitive excuse:
But who can live for long
In an euphoric dream;
Out of the mirror they stare,
Imperialism’s face
And the international wrong.

Faces along the bar
Cling to their average day:
The lights must never go out,
The music must always play,
All the conventions conspire
To make this fort assume
The furniture of home;
Lest we should see where we are,
Lost in a haunted wood,
Children afraid of the night
Who have never been happy or good.

The windiest militant trash
Important Persons shout
Is not so crude as our wish:
What mad Nijinsky wrote
About Diaghilev
Is true of the normal heart;
For the error bred in the bone
Of each woman and each man
Craves what it cannot have,
Not universal love
But to be loved alone.

From the conservative dark
Into the ethical life
The dense commuters come,
Repeating their morning vow;
“I will be true to the wife,
I’ll concentrate more on my work,"
And helpless governors wake
To resume their compulsory game:
Who can release them now,
Who can reach the deaf,
Who can speak for the dumb?

All I have is a voice
To undo the folded lie,
The romantic lie in the brain
Of the sensual man-in-the-street
And the lie of Authority
Whose buildings grope the sky:
There is no such thing as the State
And no one exists alone;
Hunger allows no choice
To the citizen or the police;
We must love one another or die.

Defenceless under the night
Our world in stupor lies;
Yet, dotted everywhere,
Ironic points of light
Flash out wherever the Just
Exchange their messages:
May I, composed like them
Of Eros and of dust,
Beleaguered by the same
Negation and despair,
Show an affirming flame.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poets.org/poetsorg

1939. szeptember 1. (Magyar)

Egy csehóban ülök
az Ötvenkettes Utcán,
élő kételkedés,
míg becstelen korom
szép reménye enyész:
őrjöngő félelem
zuhog a csillagos
és vaksötét terekre,
zárt szobánkból kilök;
haláltól illatos
a szeptemberi este.

Kiáshat a tudós
épp elég szörny-okot
Luthertől napjainkig
kultúránk tébolyára,
mit Linzben alkotott,
egy nagy rovar művére,
a pszichopata Úrra:
mind tudjuk, ahogy illik,
mint minden iskolás,
hol gonosz a vetés,
gonosz az aratás.

Thuküdidész hazátlan
mondta a mondhatót,
a Demokráciát,
s hogy a zsarnok kegyetlen
lapátolja a szót
egy süket sír fülébe;
könyveiben leírta
a szellem tűnt világát,
a mindennapi kínt,
elnyomást, verítéket
most nyöghetjük megint.

E kasztrált levegőbe,
hol tornyok hirdetik,
milyen nagy és erős
a Társadalmi Ember,
nyelvek szórják pörögve
verseny-mentségeik:
de holtig együgyűn
ki élhet révületben;
arcába vicsorít
a Gyarmatosítás
s a nemzetközi bűn.

Üres pofákkal a bár
szokás szerint tele:
ki ne hunyjon a fény,
és szóljon a zene,
minden ravasz szokás
összefog, hogy e börtönt
úgy lakja, mint az otthont;
nehogy lássuk, mi vár,
milyen éjféli medve
az erdő közepén
a bűnöző gyerekre.

A Felsőbbség dühének
hánytató szemete
nem durvább, mint a lélek:
Nizsinszkij őrülete,
mely kikelt Gyagilev ellen,
az igaz szív jele;
mert egy baj láza fűt
halálig férfit, nőt,
maga a lehetetlen,
ne mással egyetemben,
imádd egyedül őt.

Konzervatív sötétből
etikus révbe érve
a busz-utas minden reggel
fölesküszik a jóra;
„Többé nem lépek félre,
ráverek a melóra",
s reménytelen vezér kel,
hogy föladja a játszmát:
ki tehet bármit érte,
ki társalog sükettel,
ki bírhat szóra némát?

Egy hang enyém
sugallt hazug ellenében,
az agy hamis romantikája
az utca-ember érzetében,
a Hatalom tákolmánya
hazug akár az ég:
ott már csak Állam van
és nincs elkülönülés;
az Éh választ nem talál,
polgári vagy rendőri a lét;
szeretet vagy halál.

Fekete ég alatt
haldoklik a világ;
de a fény gunyoros
pontokat szór a Mennyre,
mikor az Igazak
száján kiált az eszme:
égjek hát, magam is
Szerelem és Salak,
kit ugyanaz a szégyen
s tagadás rákja rág,
az igenlés tüzében.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaO. O.

minimap