Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Auden, W. H.: The Shield of Achilles

Auden, W. H. portréja

The Shield of Achilles (Angol)

    She looked over his shoulder

               For vines and olive trees,

     Marble well-governed cities

               And ships upon untamed seas,

     But there on the shining metal

               His hands had put instead

     An artificial wilderness

               And a sky like lead.

 

A plain without a feature, bare and brown,

   No blade of grass, no sign of neighborhood,

Nothing to eat and nowhere to sit down,

   Yet, congregated on its blankness, stood

   An unintelligible multitude,

A million eyes, a million boots in line,

Without expression, waiting for a sign.

 

Out of the air a voice without a face

   Proved by statistics that some cause was just

In tones as dry and level as the place:

   No one was cheered and nothing was discussed;

   Column by column in a cloud of dust

They marched away enduring a belief

Whose logic brought them, somewhere else, to grief.

 

     She looked over his shoulder

               For ritual pieties,

     White flower-garlanded heifers,

               Libation and sacrifice,

     But there on the shining metal

               Where the altar should have been,

     She saw by his flickering forge-light

               Quite another scene.

 

Barbed wire enclosed an arbitrary spot

   Where bored officials lounged (one cracked a joke)

And sentries sweated for the day was hot:

   A crowd of ordinary decent folk

   Watched from without and neither moved nor spoke

As three pale figures were led forth and bound

To three posts driven upright in the ground.

 

The mass and majesty of this world, all

   That carries weight and always weighs the same

Lay in the hands of others; they were small

   And could not hope for help and no help came:

   What their foes like to do was done, their shame

Was all the worst could wish; they lost their pride

And died as men before their bodies died.

 

     She looked over his shoulder

               For athletes at their games,

     Men and women in a dance

               Moving their sweet limbs

     Quick, quick, to music,

               But there on the shining shield

     His hands had set no dancing-floor

               But a weed-choked field.

 

A ragged urchin, aimless and alone,

   Loitered about that vacancy; a bird

Flew up to safety from his well-aimed stone:

   That girls are raped, that two boys knife a third,

   Were axioms to him, who'd never heard

Of any world where promises were kept,

Or one could weep because another wept.

 

     The thin-lipped armorer,

               Hephaestos, hobbled away,

     Thetis of the shining breasts

               Cried out in dismay

     At what the god had wrought

               To please her son, the strong

     Iron-hearted man-slaying Achilles

               Who would not live long.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.sccs.swarthmore.edu

Achilles pajzsa (Magyar)

A váll mögül ő mást várt:

  szőlő-s olajlugast,

városok márvány rendjét,

  vízen hajót, utast,

ámde a fénylő ércen

  ott állt kiverve rég

egy puszta mesteri képe,

  s felette ólmos ég.

 

Jellegtelen sík, szürke, rút, komor,

  nincs rajt egy fűszál vagy baráti jel,

nem lehet enni, s leülni sehol,

  pedig a szörnyű síkon állva fel,

  beláthatatlan tömeg vesztegel.

Ezernyi szem s ezernyi csizmaszár

közönyösen csak jeladásra vár.

 

A magasból egy arc nélküli fej

  valami ügyben tényeket kohol,

a hangja sivár, száraz mint a hely,

  nem derül senki, de hozzá se szól;

  és oszlopokban gomolyog a por,

míg elvonulnak. S mind akarva hisz

abban, mi később romlására visz.

 

A váll mögül ő mást várt:

  szép szertartásokat,

hol virágdíszes üsző

  és bor az áldozat,

de az ércen, ahol oltárt

  sejtett az istennő,

a röpke kohó-fénynél

  más kép tűnt elő.

 

Egy térség köré szögesdrót falat

  vontak; pár unott altiszt ténfereg,

az őröket megizzasztja a nap,

  s hunyászkodó, szokásos csődület

  bámul kívülről, nem zúg, nem remeg,

míg három foglyot egy-egy cölöpig

kísérnek, s állva hozzákötözik.

 

A világ súlya, méltósága, mind,

  amit csak ember folyton latra vet,

idegen kézbe hullt; remény nem int,

  kicsinyek ők, mentségük nem lehet,

  ellenség döntött életük felett:

s mindennél rosszabb a tört büszkeség,

megszűnt az ember, bár él teste még.

 

A váll mögül csak várta

  atléták harcait,

férfiak és nők táncban

  forgó tagjait,

friss, gyors zenére;

  ámde a fénylő pajzs

hátán nem készült tánchely,

  gazverte táj a rajz.

 

Toprongyos fickó tétlen, egyedül

  lődörög kint a pusztán, egy madár

jól célzott köve elől fölrepül;

  a nőt legyűri, s ha vitát lezár,

  érve a kés, ez alapelve már;

neki nincs föld, hol az ígéret nem hazug,

hol még testvér testvérért sírni tud.

 

A szűk-ajkú kovács,

  Héphaisztosz elbiceg,

s a fényes keblű Thetisz

  döbbenten érti meg,

mit rótt a pajzsra az isten

  s fiának mit ígér:

vas-szívű, férfi-ölő Achilles

  nem sokáig él.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.piar.hu

Kapcsolódó videók


minimap