Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Barthelme, Donald: A holtapa (részlet) (The Dead Father (detail) Magyar nyelven)

Barthelme, Donald portréja

Vissza a fordító lapjára

The Dead Father (detail) (Angol)

Eleven o'clock in the morning. The sun doing its work in the sky.

The men are tiring, said Julie. Perhaps you should give them a break.

Thomas made the ''break" signal waving his arm in a downward motion.

The men fell out by the roadside. The cable relaxed in the road.

This grand expedition, the Dead Father said, this waltz across an unknown parquet, this little band of brothers…

You are not a brother, Julie reminded him. Do not get waltzed away.

That they should so love me, the Dead Father said, as to haul and haul and haul and haul. through the long days and nights and less than optimal weather conditions…

Julie looked away.

My children, the Dead Father said. Mine. Mine. Mine.

Thomas lay down with his head in Julie's lap.

Many sad things have befallen me, he said, and many sad things are yet to befall me, but the saddest thing of all is that fellow Edmund. The fat one.

The drunk, Julie said.

Yes.

How did you come by him?

I was standing in the square, on a beer keg as I remember, signing people up, and heard this swallowing noise under my feet. Edmund. Swallowing the tap.

You knew, then. Before you signed him up.

He begged. He was abject.

A son of mine, nevertheless, said the Dead Father.

It would be the making of him, he said. Our march. I did not agree. But it is hard to deny someone the thing he thinks will be the making of him. I signed him up.

He has handsome hair, Julie said. That I've noticed.

He was happy to throw away the cap-and-bells, said Thomas. As we all were, he added, looking pointedly at the Dead Father.

Thomas pulled an orange fool's cap tipped with silver bells from his knapsack.

To think that I have worn this abomination, or its mate, since I was sixteen.

Sixteen to sixty-five, so says the law, said the Dead Father.

This does not make you loved.

Loved! Not a matter of love. A matter of Organization.

All the little heads so gay, said Julie. Makes one look a perfect fool, the cap. Brown-and-beige, maroon-and-gray, red-and-green, all bells chilattering. What a picture. I thought, What perfect fools.

As was intended, said the Dead Father.

And had been caught out-of-doors without it, my ears cut off, said Thomas.

What a notion. What an imagination. A certain artistry, said the Dead Father. In my ukases.

Let us lunch, said Julie. Although it's early.

The roadside. The tablecloth. Ringle of dinnerbell. Toasted prawns. They disposed themselves around the cloth in this fashion:

 

                    Julie

 

Thomas                            D.F.

 

                   Prawns

 

Quite good.

Not so bad.

Is there mustard?

In the pot.

Something in it.

What?

Look there.

Pick it out with your finger.

Nasty little bugger.

Pass the prawns.

And for dessert?

Fig Newtons.

They sat contentedly around the cloth, munching. Ahead of them, the lunch fires of the men. The cable slack in the roadway.

Soon we will be there, said the Dead Father.

Fourteen days or fifteen days, I reckon, Thomas said. If we are headed right.

Is there any doubt?

There is always doubt.

When we are there, and when I wrap myself in its warm yellowness, then I will be young again, said the Dead Father. I shall once more be wiry.

Wiry! Julie exclaimed. She stuffed a part of the table cloth into her mouth.

My dear, Thomas said He extended a hand which of itself and without guidance grasped one of her handsome breasts.

Not in front of him.

Thomas removed the hand.

Can you tell us, he asked, what that hussar had done? The one we saw hanged by the neck from the tree back down the road a bit.

Disobeyed a ukase, said the Dead Father. I forget which ukase.

Oh, said Thomas.

Nobody disobeys a ukase of mine, said the Dead Father. He chuckled.

Smug, isn't he, said Julie.

A bit smug, said Thomas.

A bit, the Dead Father said.

They gazed at each other fondly. Three fond gazes roving like searchlights across the prawns.

They packed up. Thomas gave the signal. The cable jerked. The sun still. Trees. Vegetation. Wild gooseberries. Weather.

I'll let you have a wipe of it sometimes, the Dead Father said. Both of you.

Thanks, Julie said.

When I embrace or am embraced by its damned fine luster, the Dead Father said, all this will seem worthwhile.

He paused.

Even the cable.

Another pause.

Even those galoots you hired to haul on the cable.

Volunteers, every one, Thomas said. Delighted to be in your service. To be wearing your livery.

No matter. When I clutch its fine golden strands to my ancient bosom –

His hopes are got up, I'm afraid, Julie said.

Thomas flang his sword into a bush.

It's not fair! he exclaimed.

What's not fair?

Why do I feel so bad? he asked, looking round him in every direction, as if for an answer.

Are you ill?

I could use a suck of the breast, Thomas said.

Not in front of him.

They retired from the Dead Father's view, behind a proliferation of Queen Anne's lace. Julie seated herself on the ground and opened her blouse. Two bold breasts presented themselves, the left a little smaller than the right but just as handsome in its own way.

Ah! said Thomas, after a time Nothing like a suck of the breast. Is there more?

While I live, beloved.

Thomas indulged himself further.

Julie buttoned her blouse. They emerged hand-in-hand from the Queen Anne's lace, Thomas swabbing his chops with the hand that was not hand-in-hand.

A bit left out, said the Dead Father. A bit, That is what I feel, at this moment.

Suffer, said Thomas, reclaiming his sword from the bush.

Excluded, said the Dead Father.

It is because you are an old fart, Julie explained. Old farts don't get much.

The Dead Father leaped to his feet and stormed off down the road, upon receiving this information. His golden robes flaring all about him. The cable trailing.

He has slipped his cable, said Thomas.

They stormed off after him. When they caught up, they found a terrible scene.

The Dead Father was slaying, in a grove of music and musicians. First he slew a harpist and then a performer upon the serpent and also a banger upon the rattle and also a blower of the Persian trumpet and one upon the Indian trumpet and one upon the Hebrew trumpet and one upon the Roman trumpet and one upon the Chinese trumpet of copper-covered wood. Also a blower upon the marrow trumpet and one upon the slide trumpet and one who wearing upon his head the skin of a cat performed upon the menacing murmurous cornu and three blowers on the hunting horn and several blowers of the conch shell and a player of the double aulos and flautists of all descriptions and a Panpiper and a fagotto player and two virtuosos of the quail whistle and a zampogna player whose fingering of the chanters was sweet to the ear and by-the-bye and during the rest period he slew four buzzers and a shawmist and one blower upon the water jar and a clavicytheriumist who was before he slew her a woman, and a stroker of the theorbo and countless nervous-fingered drummers as well as an archlutist, and then whanging his sword this way and that the Dead Father slew a cittern plucker and five lyresmiters and various mandolinists, and slew too a violist and a player of the kit and a picker of the psaltery and a beater of the dulcimer and a hurdy-gurdier and a player of the spike fiddle and sundry kettledrummers and a triangulist and two-score finger cymbal clinkers and a xylophone artist and two gongers and a player of the small semantron who fell with his iron hammer still in his hand and a trictrac specialist and a marimbist and a maracist and a falcon drummer and a sheng blower and a sansa pusher and a manipulator of the gilded ball.

The Dead Father resting with his two hands on the hilt of his sword, which was planted in the red and steaming earth. My anger, he said proudly.

Then the Dead Father sheathing his sword pulled from his trousers his ancient prick and pissed upon the dead artists, severally and together, to the best of his ability-four minutes, or one pint.

Impressive, said Julie, had they not been pure cardboard.

My dear, said Thomas, you deal too harshly with him. 

I have the greatest possible respect for him and for what he represents, said Julie, let us proceed.

They proceeded.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.amazon.ca/Dead

A holtapa (részlet) (Magyar)

Délelőtt tizenegy óra. A nap teszi a dolgát az égen.

Kezdenek fáradni az emberek, mondta Julie. Talán adhatnál nekik pihenőt.

Thomas karjával lefelé intett, hogy „szünet.”

Az emberek lerogytak az út mellé. A kötél elernyedt az úton.

Ezt a nagyszabású expedíciót, mondta a Holtapa, ezt a keringőzést az ismeretlen parketten, ezt a jó kis kompániát...

Te nem vagy tagja, emlékeztette Julie. Ne galoppírozd el magad.

Hogy ennyire szeressenek, mondta a Holtapa, hogy csak vonszoljanak és vonszoljanak és vonszoljanak, hosszú napokon és éjeken és optimálisnak nem mondható időjárási viszonyokon át...

Julie félrenézett. Gyermekeim, mondta a Holtapa. Az enyémek. Az enyémek.

Thomas lefeküdt, fejét Julie ölébe hajtotta.

Sok szomorúság megesett már velem, mondta, és még több megesik majd, de mind közül a legszomorúbbik ez az Edmund nevű alak. A dagadt.

Az iszákos, mondta Julie.

Igen.

Honnan szedtétek?

Álltam a téren egy söröshordón, ha jól emlékszem, és épp fogadtam föl az embereket, mikor a lábam alól egyszer csak nyeldeklő hangot hallottam. Edmund volt. A csapról ivott.

Szóval tudtátok. Mielőtt fölvettétek volna.

Könyörgött. Nyomorult volt.

Mi tagadás, ő is az én fiam, mondta a Holtapa.

Azt mondta, ez majd rendbe hozza. Mármint a menetelésünk. Én nem értettem vele egyet. De nehéz valakitől megtagadni azt, amitől a rendbejövetelét reméli. Fölfogadtam.

A haja dús, mondta Julie. Erre felfigyeltem.

Boldogan hajította el a csörgősipkát, mondta Thomas. Mint mi mindannyian, tette hozzá, és jelentőségteljesen a Holtapára nézett.

Thomas előhúzott a hátizsákjából egy narancssárga csörgősipkát, ezüst csengettyűkkel a bojtján.

Hogy én tizenhat éves korom óta viseltem ezt a borzadályt vagy valami hozzá hasonlót!

Tizenhattól hatvanötig, így szól a törvény, mondta a Holtapa.

Hát nem ezzel szeretteted meg magad.

Megszerettetni! Ez nem szeretet kérdése. Hanem a szervezésé.

A sok vidám fejecske, mondta Julie. A sipkától úgy néz ki az ember, mint a sültbolond. Barna-drapp, rozsda- szürke, piros-zöld, a sok csingilingi csengettyű. Micsoda kép. Azt gondoltam: sültbolondok.

Aminthogy ez is volt a cél, mondta a Holtapa.

És ha anélkül kapnak az utcán, levágják a fülem, mondta Thomas.

Micsoda ötlet. Micsoda képzelőerő. Van benne bizonyos fokú művésziség, mondta a Holtapa. Mármint az ukázaimban.

Ebédeljünk, mondta Julie. Bár még korán van.

Az útpadka. A terítő. Az ebédet jelző kolomp kondulása. Pirított garnélarák. Az alábbi módon helyezkedtek el az abrosz körül:

 

                    Julie

 

Thomas                            Ha.

 

               Garnélarákok

 

Egész jó.

Nem is rossz.

Mustár van?

A lábosban.

Van benne valami.

Micsoda?

Nézd meg.

Piszkáld ki az ujjaddal.

Rohadt kis dög.

Kérem a rákot.

És a desszert?

Pilótakeksz.

Elégedetten ücsörögtek az abrosz körül, nyammogtak. Előrébb tábortüzek körül ebédeltek az emberek. A kötél ernyedten az úton.

Hamarosan megérkezünk, mondta a Holtapa.

Tizennégy nap vagy tizenöt, számításaim szerint, mondta Thomas. Ha jó irányba tartunk.

Van ok kétségre?

Kétségre mindig van ok.

Amikor megérkezünk és bebugyolálom magam forró sárgaságába, újra megfiatalodom, mondta a Holtapa. Ismét sovány és izmos leszek.

Sovány és izmos! kiáltott fel Julie. Szájába tömte az abrosz egyik végét.

Kedvesem, mondta Thomas. Kinyújtotta egyik kezét, mely teljesen magától és irányítás nélkül megragadta a lány egyik formás mellét.

Ne előtte.

Thomas elvette a kezét.

Megmondanád, kérdezte, mit követett el a huszár? Az akasztott, akit valamivel korábban láttunk az úton lógni a fán.

Megszegett egy ukázt, mondta a Holtapa.

Ó, mondta Thomas.

Az én ukázomat nem szegi meg senki, mondta a Holtapa. Kuncogott.

Milyen önelégült, mondta Julie.

Kicsit önelégült, mondta Thomas.

Kicsit, mondta a Holtapa.

Gyengéden tekintettek egymásra. Három gyengéd pillantás, mint a keresőlámpa pászmája, kalandozik a garnélák fölött.

Felcihelődtek. Thomas megadta a jelet. A kötél megrándult. A nap moccanatlan. Fák. Vegetáció. Vadegres. Időjárás.

Majd egyszer megengedem, hogy hozzáérjetek, mondta a Holtapa. Mind a ketten.

Kösz, mondta Julie.

Mihelyst magamhoz ölelem pokolian szépséges ragyogását, vagy az engem, mondta a Holtapa, majd kiderül, hogy ez mind megérte.

Kis csend.

Még a kötél is.

Újabb kis csend.

Még ezek a bumburnyákok is, akiket fölfogadtatok kötelet húzni.

Önkéntesek az utolsó szálig, mondta Thomas. El vannak ragadtatva, hogy szolgálatodban állhatnak. Hogy viselhetik libériádat.

Nem tesz semmit. Mihelyst megragadom s ősi keblemre szorítom szépséges arany szálait –

Attól tartok, felhorgadt benne a remény, mondta Julie. Thomas bevágta a kardját egy bokorba.

Ez nem fair! kiabálta.

Mi nem fair?

Miért érzem ilyen rosszul magam? kérdezte, és úgy tekingetett körbe, mintha válaszra várna.

Beteg vagy?

Szopnék egy kicsit, mondta Thomas.

Ne előtte.

Visszavonultak a Holtapa látóteréből a burjánzó erdei turbolya mögé. Julie letelepedett a földre, és kinyitotta a blúzát. Két bátor mell bújt elő, a kettő közül a bal egy picit kisebb, de a maga módján nem kevésbé csinos.

Ah! mondta Thomas valamivel később. Egy kis szopásnak nincsen párja. Van még?

Amíg csak élek, kedvesem.

Thomas tovább kényeztette magát.

Julie begombolkozott. Kéz a kézben jöttek elő a turbolya mögül, miközben Thomas a nem kéz-a-kézben lévő kezével a pofázmányát törölgette.

Kissé mellőzötten, mondta a Holtapa. Egy kissé. Így érzem magam momentán.

Tűrj, mondta Thomas, és kihalászta kardját a bokorból. Félreállítva, mondta a Holtapa.

Mert egy vén trotty vagy, azért, magyarázta Julie. A vén trottyoknak nem sok jut.

A Holtapa felpattant, és elviharzott az úton, miután megosztották vele ezt az információt. Arany köntösei vadul lobogtak. Szaladt utána a kötél.

Kiszabadult a kötelékből, mondta Thomas.

Utánaviharzottak. Mikor beérték, borzalmas jelenet tárult a szemük elé.

A Holtapa egy zenével s zenészekkel teli lugasban öldökölt. Először megölt egy hárfást, aztán egy szerpentfújót és egy kereplőst, egy perzsa trombitán, egy indiai trombitán, egy római trombitán, egy sárgaréz borítású kínai fatrombitán trombitáló zenészt, valamint egy sófárfújót. Továbbá egy csonttrombita- és egy tolótrombita-játékost, és egyet, aki macskabőrrel a fején a vészjóslóan mormogó csatakürtöt fújta, és három vadászkürtöst és néhány kagylófújót és egyet, aki duplacsövű auloszon játszott, és a legkülönfélébb fuvolistákat és egy pánsípjátékost és egy fagottost és a fürjcsalogató síp két virtuózát és egy zampognajátékost, aki ujjaival édes hangokra bírta a szólamsípokat, és kisvártatva egy pihenő alatt megölt négy szirénakezelőt és egy pásztorsípjátékost és egy vizespohárművészt és egy függőleges húrozású csembalón játszó zenészt, aki nő volt, amíg még életben volt, egy theorbajátékost és számtalan ideges ujjú dobost valamint egy arciliuto-művészt, és ekkor, kardjával ide-oda csapdosva, a Holtapa megölt egy cisztra- és öt lírapengetőt és különféle mandolinosokat, és megölt egy hegedűst is és egy kvarthegedűst és egy psaltériumpengetőt és egy cimbalmost és egy tekerőlantost és egy rebabjátékost és különböző üstdobosokat és egy triangulumjátékost és két tucat ujjcintányér-csörgetőt és egy xilofonművészt és két gongjátékost és egy kis semantront megszólaltató zenészt, aki még ott fogta a vaskalapácsot a kezében és egy ostáblaspecialistát és egy marimbást és egy maracasjátékost és egy solymászdobost és egy kínaiszájorgona-fújót és egy sansabillegetőt és egy aranyozottgömb-táncoltatót.

A Holtapa, amint két kezével a gőzölgő vörös földbe döfött kardja markolatára támaszkodik. Én dühöm, mondta büszkén.

Ezután a Holtapa, kardját hüvelyébe visszahelyezvén, előhúzta nadrágjából ősi farkát és legjobb képességei szerint lepisálta a művészeket, együtt és különvéve – négy perc avagy egy pint erejéig.

Imponáló, mondta Julie, mármint az lenne, ha nem kartonból lettek volna.

Kedvesem, mondta Thomas, túl keményen bánsz vele.

A lehető legnagyobb tisztelettel viseltetem iránta, s mindaz iránt, amit képvisel, mondta Julie, haladjunk tovább.

Továbbhaladtak.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://konyves.blog.hu

minimap