Berryman, John: Pokol-vers (The Hell Poem Magyar nyelven)

Hospital racket, nurses' iron smiles.
Jill & Eddie Jane are the souls.
I like nearly all the rest of them too
except when they feed me paraldehyde.
 
Tyson has been here three heavy months;
heroin. We have the same doctor: She's improving,
let out on pass tonight for her first time.
A madonna's oval face with wide dark eyes.
 
Everybody is jolly, patients, nurses,
orderlies, some psychiatrists. Anguishes;
gnawings. Protractions of return
to the now desired but frightful outer world.
 
Young Tyson hasn't eaten since she came back.
She went to a wedding, her mother harangued her
it was all much too much for her
she sipped wine with a girl-friend, she fled here.
 
Many file down for shock & can't say after
whether they ate breakfast. Dazed till four.
One word is: the memory will come back.
Ah, weeks or months. Maybe.
 
Behind the locked door, called 'back there,'
the worse victims.
Apathy or ungovernable fear
cause them not to watch through the window starlight.
 
They can't have matches, or telephone. They slob food.
Tantrums, & the suicidal, are put back there.
Sometimes one is promoted here. We are ecstatic.
Sometimes one has to go back.
 
It's all girls this time. The elderly, the men,
of my former stays have given way to girls,
fourteen to forty, raucous, racing the halls,
cursing their paramours & angry husbands.
 
Nights of witches: I dreamt a headless child.
Sobbings, a scream, a slam.
Will day glow again to these tossers, and to me?
I am staying days.

Kórházzsivaj, ápolónők acél mosolya.
Jill & Eddie Jane a jó lelkek.
Szeretem szinte mind a többit is,
kivéve, ha paraldehyddel tömnek.
 
Tyson 3 kutya hónapja itt van:
heroin. Doktorunk ugyanaz. A lány gyógyulóban:
kimenőt kapott ma este először.
Madonna-ovális-arcú, tág sötét szemű.
 
Mind mókásak: betegek, ápolónők,
műtősök, egyes pszichiáterek. Gyötrelmek,
mardosások. A most úgy kívánt,
mégis oly félelmes külvilágba visszatérés halogatása.
 
A kis Tyson nem evett, mióta visszatért.
Esküvőn volt, anyja hergelte, menjen.
Túl sok, túl sok volt neki az,
ittak barátnőjével és idemenekült.
 
Sokan állnak sorba a sokkra & utána azt se
tudják, reggeliztek-e. Kábultak 4-ig.
Mondják, majd visszatér emlékezetük.
Hetek vagy hónapok múlva. Lehet.
 
A zárt ajtók mögött, úgymond, „ott hátul"
a legnyomorúbb áldozatok.
Közöny és kormányozhatatlan félelem teszi,
hogy ne lessék az ablakon át a csillag sugarát.
 
Nem lehet náluk gyufa, telefon. Nyáladznak ételükbe.
A dühöngőket & öngyilkosokat zárták oda hátra.
Néha egy előlép ide. Boholdogok vagyunk!
Néha egynek vissza kell térnie.
 
A betegek most csupa lányok. Az előbbi ittléteim
alatt megismert férfiak helyett most
lányok vannak itt, 14-től 40-ig, rekedtek, nyargalnak le-föl,
szidják szeretőjüket & morcos férjüket.
 
Boszorkány-éjek. Miről is álmodtam? Fej nélküli gyerekről.
Zokogás, sikoly, ajtócsapkodás.
Fölizzik még a nappal e hánykódókra és rám?
Nyűvöm napjaimat.