The Little Girl Found (Angol)
All the night in woe
Lyca's parents go
Over valleys deep,
While the deserts weep.
Tired and woe-begone,
Hoarse with making moan,
Arm in arm, seven days
They traced the desert ways.
Seven nights they sleep
Among shadows deep,
And dream they see their child
Starved in desert wild.
Pale through pathless ways
The fancied image strays,
Famished, weeping, weak,
With hollow piteous shriek.
Rising from unrest,
The trembling woman pressed
With feet of weary woe;
She could no further go.
In his arms he bore
Her, armed with sorrow sore;
Till before their way
A couching lion lay.
Turning back was vain:
Soon his heavy mane
Bore them to the ground,
Then he stalked around,
Smelling to his prey;
But their fears allay
When he licks their hands,
And silent by them stands.
They look upon his eyes,
Filled with deep surprise;
And wondering behold
A spirit armed in gold.
On his head a crown,
On his shoulders down
Flowed his golden hair.
Gone was all their care.
'Follow me,' he said;
'Weep not for the maid;
In my palace deep,
Lyca lies asleep.'
Then they followed
Where the vision led,
And saw their sleeping child
Among tigers wild.
To this day they dwell
In a lonely dell,
Nor fear the wolvish howl
Nor the lion's growl. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.poetryloverspage.com |
|
Meglelt kislány (Magyar)
Lucát anyja, apja Búsan kutatja Míg föveny könnye hull, Mély völgyeken túl.
Fáradt hüppögéssel, Rekedt nyögéssel, Hét nap kéz a kézben Út fövenyében.
Hét éjen át alva Mély árnyba csalva, Álmukba Luca lép, Éhség tépi szét.
Megtévedt képzelt kép, Kusza útra lép, Éhen, sírva gyengül, Szívtépőn zendül.
Iszonyból ébredő, Fojtón reszkető Asszony lába véres, Járni sem képes.
Férj karjába vette Búval vértezve, Mígnem útjuk előtt Egy Leó ledőlt.
Vissza meddőn fordult, Hisz meg sem mozdult, Mert egy súlyos sörény Nyomasztó fölény.
Elillant félelme Prédát érezve; Némán állt meg velük, Megnyalta kezük.
Szemén kémlelődve Jól meglepődve; Aranyvértű lelket, Tisztán megleltek.
Fején egy korona, Arany hajzata Vállán terült széjjel, Bajuk szállt széllel.
„Kövessetek”, így ni Lányért kár sírni. „Palotám rejtekén Luca szendergél.”
És légvárnak nyomát Követték csodák, Vad tigrisek mellett Lányuk szendergett.
Máig is élnek lenn Árva mélyeken, Vad sörényt fényezők, Mégsem félnek ők.
|