Bogan, Louise: Old Countryside

Beyond the hour we counted rain that fell
On the slant shutter, all has come to proof.
The summer thunder, like a wooden bell,
Rang in the storm above the mansard roof,

And mirrors cast the cloudy day along
The attic floor; wind made the clapboards creak.
You braced against the wall to make it strong,
A shell against your cheek.

Long since, we pulled brown oak-leaves to the ground
In a winter of dry trees; we heard the cock
Shout its unp lace able cry, the axe's sound
Delay a moment after the axe's stroke.

Far back, we saw, in the stillest of the year,
The scrawled vine shudder, and the rose-branch show
Red to the thorns, and, sharp as sight can bear,
The thin hound's body arched against the snow.

Túl a megszámlált esőcseppeken
Bizonyosság volt minden, ami jött.
A viharban faharangszerűen
Szólt a dörgés manzardtetőnk fölött,

S a felhős napot szétszórták a padlón
A tükrök, szélben sírt a burkolat.
Nekifeszültél, hogy – héját a kagyló –
Védelmezd a falat.

Valaha barna tölgyleveleket
Tépkedtünk, száraz fák telén, kakas
Szólt valahol, a fejsze hangja meg
A csapás mögött picit lemaradt.

Láttuk, a csönd évadján, odalenn
Borzong a borzas inda, a rózsaág
A tüskékig piroslik s – élesen –
A hó fölé feszült vadászkutyát.