Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Brooks, Gwendolyn: Beverly Hills, Chicago

Brooks, Gwendolyn portréja

Beverly Hills, Chicago (Angol)

"and the people live till they have white hair" –E.M. Price

 

The dry brown coughing beneath their feet,

(Only a while, for the handyman is on his way)

These people walk their golden gardens.

We say ourselves fortunate to be driving by today.

 

That we may look at them, in their gardens where

The summer ripeness rots. But not raggedly.

Even the leaves fall down in lovelier patterns here.

And the refuse, the refuse is a neat brilliancy.

 

When they flow sweetly into their houses

With softness and slowness touched by that everlasting gold,

We know what they go to. To tea. But that does not mean

They will throw some little black dots into some water and add sugar and the juice of the

     cheapest lemons that are sold,

 

While downstairs that woman's vague phonograph bleats, "Knock me a kiss."

And the living all to be made again in the sweatingest physical manner

Tomorrow....Not that anybody is saying that these people have no trouble.

Merely that it is trouble with a gold-flecked beautiful banner.

 

Nobody is saying that these people do not ultimately cease to be. And

Sometimes their passings are even more painful than ours.

It is just that so often they live till their hair is white.

They make excellent corpses, among the expensive flowers....

 

Nobody is furious. Nobody hates these people.

At least, nobody driving by in this car.

It is only natural, however, that it should occur to us

How much more fortunate they are than we are.

 

It is only natural that we should look and look

At their wood and brick and stone

And think, while a breath of pine blows,

How different these are from our own.

 

We do not want them to have less.

But it is only natural that we should think we have not enough.

We drive on, we drive on.

When we speak to each other our voices are a little gruff.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ronnowpoetry.com

Beverly Hills, Chicago (Magyar)

„És az emberek megérik hajuk őszültét" E. M. Price

 

Szárazon köhécsel az avar alattuk,

(De nem soká, a kertész már jön is)

Ezek az emberek arany-kertjük járják.

Örülhetünk, hogy az autóút erre visz.

 

Most megláthatjuk őket kinn a kertben,

Mikor a túlérett nyár szétesik. De itt ez mégsem az.

A levelek másképp esnek le, szebben,

És ó, de gyönyörű a hulladékkupac.

 

Mikor belibegnek házaikba

Azon az örök aranyszőnyegen,

Tudjuk hová. Teázni. De más ez,

Mint fekete füvet dobni forró vízbe, cukrot bele, és a citrom is a legolcsóbb legyen,

 

Míg lenn a nő nyűtt gramofonja bőg: „Egy csókot..."

És izzadd össze a semmi kis életed

Holnap megint. Nem az, hogy nekik nincs bajuk soha,

De ez csak aranyszegélyű baj lehet.

 

Nem arról van szó, hogy nekik nem kell meghalniuk. Sőt,

Néha az ő haláluk a fájdalmasabb.

De olyan sokuk elél, míg a haja fehér lesz.

Első osztályú hullák, a virágai közt mind remekül mutat.

 

Nem ordít senki. Senki nem gyűlöli őket.

Senki, aki most benn ül itt.

De hát azért az eszünkbe jut,

Mégiscsak ezerszer jobb nekik.

 

Érthető, hogy azért jól megnézzük

A téglafalat, a fát, a köveket,

És a fenyőillatban elgondolkozunk,

Nekünk mért nem jutottak ilyenek.

 

Nem irigyeljük tőlük, amijük van,

De hát nekünk hogy is ne kéne több?

Hajtunk, hajtunk tovább,

Ha szólunk egymáshoz ilyenkor, a hangunk recsegőbb.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap