Brooks, Gwendolyn: Piano after war

On a snug evening I shall watch her fingers,

Cleverly ringed, declining to clever pink,

Beg glory from the willing keys.  Old hungers

Will break their coffins, rise to eat and thank.

And music, warily, like the golden rose

That sometimes after sunset warms the west,

Will warm that room, persuasively suffuse

That room and me, rejuvenate a past.

But suddenly, across my climbing fever

Of proud delight – a multiplying cry.

A cry of bitter dead men who will never

Attend a gentle maker of musical joy.

Then my thawed eye will go again to ice.

And stone will shove the softness from my face.

Egy langyos este látom ujjain

Gyűrűit s rózsaszín kezét suhanni

A billentyűkön. Régi éheim

Sírból kikelnek enni s megköszönni.

S a zene halkan, mint az arany-rózsa,

Ha nyugaton még érezni hevét,

Átfűti a szobát, s engesztelése

Múltat dédelget, s engem melegít.

De egyszerre, mikor már lázlepett

S boldog vagyok – ők felkiáltanak,

Kiált a sok-sok keserű halott;

A szelíd zene már nem kell nekik.

Jéggé fagy akkor felolvadt szemem,

S az öröm kőarcomról lepereg.