Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Byron, George: Canto the fourth (Childe Harold’s details)

Byron, George portréja

Canto the fourth (Childe Harold’s details) (Angol)

I stood in Venice, on the Bridge of Sighs;

A palace and a prison on each hand:

I saw from out the wave her structures rise

As from the stroke of the enchanter's wand:

A thousand years their cloudy wings expand

Around me, and a dying glory smiles

O'er the far times when many a subject land

Looked to the winged Lion's marble piles,

Where Venice sate in state, throned on her hundred isles!

 

She looks a sea Cybele, fresh from ocean,

Rising with her tiara of proud towers

At airy distance, with majestic motion,

A ruler of the waters and their powers:

And such she was; her daughters had their dowers

From spoils of nations, and the exhaustless East

Poured in her lap all gems in sparkling showers.

In purple was she robed, and of her feast

Monarchs partook, and deemed their dignity increased.

 

In Venice, Tasso's echoes are no more,

And silent rows the songless gondolier;

Her palaces are crumbling to the shore,

And music meets not always now the ear:

Those days are gone--but beauty still is here.

States fall, arts fade--but Nature doth not die,

Nor yet forget how Venice once was dear,

The pleasant place of all festivity,

The revel of the earth, the masque of Italy!

 

But unto us she hath a spell beyond

Her name in story, and her long array

Of mighty shadows, whose dim forms despond

Above the dogeless city's vanished sway;

Ours is a trophy which will not decay

With the Rialto; Shylock and the Moor,

And Pierre, cannot be swept or worn away -

The keystones of the arch! though all were o'er,

For us repeopled were the solitary shore.

 

...

 

The spouseless Adriatic mourns her lord;

And, annual marriage now no more renewed,

The Bucentaur lies rotting unrestored,

Neglected garment of her widowhood!

St. Mark yet sees his lion where he stood

Stand, but in mockery of his withered power,

Over the proud place where an Emperor sued,

And monarchs gazed and envied in the hour

When Venice was a queen with an unequalled dower.

 

The Suabian sued, and now the Austrian reigns -

An Emperor tramples where an Emperor knelt;

Kingdoms are shrunk to provinces, and chains

Clank over sceptred cities; nations melt

From power's high pinnacle, when they have felt

The sunshine for a while, and downward go

Like lauwine loosened from the mountain's belt:

Oh for one hour of blind old Dandolo!

The octogenarian chief, Byzantium's conquering foe.

 

Before St. Mark still glow his steeds of brass,

Their gilded collars glittering in the sun;

But is not Doria's menace come to pass?

Are they not BRIDLED?--Venice, lost and won,

Her thirteen hundred years of freedom done,

Sinks, like a seaweed, into whence she rose!

Better be whelmed beneath the waves, and shun,

Even in Destruction's depth, her foreign foes,

From whom submission wrings an infamous repose.

 

In youth she was all glory,--a new Tyre,

-Her very byword sprung from victory,

The 'Planter of the Lion,' which throug fire

And blood she bore o'er subject earth and sea;

Though making many slaves, herself still free

And Europe's bulwark 'gainst the Ottomite:

Witness Troy's rival, Candia!  Vouch it, ye

Immortal waves that saw Lepanto's fight!

For ye are names no time nor tyranny can blight.

 

Statues of glass--all shivered--the long file

Of her dead doges are declined to dust;

But where they dwelt, the vast and sumptuous pile

Bespeaks the pageant of their splendid trust;

Their sceptre broken, and their sword in rust,

Have yielded to the stranger:  empty halls,

Thin streets, and foreign aspects, such as must

Too oft remind her who and what enthrals,

Have flung a desolate cloud o'er Venice' lovely walls.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gutenberg.org/cache

Velence dicsérete (Childe Harold IV ének, részlet) (Magyar)

A Sóhajok Hídján megálltam egykor,

s úgy rémlett – mint ha varázspálca int – ,

palota és börtön közt a habokból

Velence műve fölbukkan megint

ködös szárnyán egy évezred kering

körém s haldokló dicsfény mosolyog rám

az időből, mikor Velence mint

királynő trónolt s a szárnyas oroszlán

sok tartomány szemét tudta márványalakján

 

Óceánból, mint tenger Kübeléje,

oly hűvös fenséggel emelkedett,

büszke tornyok ékét tűzvén fejére,

úr a vizek és hatalmuk felett

ilyen volt. Népeket sarcolva meg,

telt lányainak hozományra; zsákszám

hordta ölébe kincseit Kelet:

bíbort öltött; s uralkodó akárhány

hálás volt, hogyha részt vehetett lakomáján.

 

Nem visszhangzik már Tassótól Velence,

nem hallani gondolás énekét rég,

a paloták enyésznek düledezve,

elzengtek a zenék. De itt a Szépség –

állam bukását, mű megszürkülését

a Természet túléli, s benne lüktet,

hogy milyen volt Velence, benne él még:

Itália színháza, örök ünnep,

hol egy egész világ vidult és részegült meg.

 

De van számunkra benne más igézet

is, mint híre és a hatalmas árnyak,

kik a dózsétlan város levitézlett

dicsén borongni sorra visszajárnak;

a mi zsákmányunk megmarad: szilárdabb,

mint a Rialto; Shylock és a Mór

és Pierre – az ív támkövei! Mállhat

minden – ők nem. S ha semmi sincs sehol,

nekünk benépesül megint a puszta por.

 

...

 

Az Adria urát siratja el,

nem újítja meg új frigy minden évben,

a Bucintoro korhadtan hever,

semmibe vett özvegyi fátylaképpen.

Szent Márk oroszlánja még megvan épen,

de csak hogy csúfos romlását jelentse,

hol egy császár mint kérő járt, a téren,

mikor gazdag királynő volt Velence

s irigy uralkodók bámulták szemmeresztve.

 

A sváb kérő volt, az osztrák ma úr –

császár tapos, hol császár térdepelt;

királyság provinciává fajul,

büszke városok láncon; égre kelt

nemzetek elolvadtak, úgy tüzelt

hatalmuk napja – mélybe tartanak,

mint hegyek kiokádta görgeteg...

Ó vén, vak Dandolo! egy napra csak!

Nyolcvanéves vezér, ki Bizáncra lecsap.

 

A Szent Márk előtt még napszikra támad

az érclovak arany szerszámzatán.

De nem telt be jóslata Doriának?

Nincs zabla rajtuk? vesztve, győzve, lám

ezerháromszáz szabad év után

Velence mint hínár, visszamerül ma.

Hullámok alatt jobb is neki tán,

s ellenségeit elkerülni halva,

mint zsarnok kényszerük gyalázatos nyugalma.

 

Ifjan – új Türoszt – dicsőség övezte.

Ki tűzzel-vassal terjeszkedni látta

szárazon és vízen, csak úgy nevezte:

„az oroszlánplántáló". Leigázva

sok mást, maga szabad maradt továbbra,

ottomán ellen, Európa, pajzsod!

Tanú vagy rá, Kandia, Trója mása,

s örök habok, kik láttátok Lepantót.

Nem fog híreteken sem az idő, se zsarnok.

 

Üvegszobrok – cserép mind – nagy sora

holt dózséinak, alázva porig;

de lakhelyük, a pompás palota

tűnt káprázatukról kezeskedik;

jogaruk eltörött, kardjuk pedig

idegen kézben rozsdáll: puszta termek,

külföldi arcok emlékeztetik

folyvást Velencét, hogy kit és ki vert meg:

kecses falaira árnyat vet bamba felleg.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap