Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Byron, George: Canto the third (Childe Harold’s detail)

Byron, George portréja

Canto the third (Childe Harold’s detail) (Angol)

There was a sound of revelry by night,

And Belgium's capital had gathered then

Her Beauty and her Chivalry, and bright

The lamps shone o'er fair women and brave men;

A thousand hearts beat happily; and when

Music arose with its voluptuous swell,

Soft eyes looked love to eyes which spake again,

And all went merry as a marriage bell;

But hush! hark! a deep sound strikes like a rising knell!

 

Did ye not hear it?--No; 'twas but the wind,

Or the car rattling o'er the stony street;

On with the dance! let joy be unconfined;

No sleep till morn, when Youth and Pleasure meet

To chase the glowing Hours with flying feet.

But hark!--that heavy sound breaks in once more,

As if the clouds its echo would repeat;

And nearer, clearer, deadlier than before!

Arm! arm! it is--it is--the cannon's opening roar!

 

Within a windowed niche of that high hall

Sate Brunswick's fated chieftain; he did hear

That sound, the first amidst the festival,

And caught its tone with Death's prophetic ear;

And when they smiled because he deemed it near,

His heart more truly knew that peal too well

Which stretched his father on a bloody bier,

And roused the vengeance blood alone could quell:

He rushed into the field, and, foremost fighting, fell.

 

Ah! then and there was hurrying to and fro,

And gathering tears, and tremblings of distress,

And cheeks all pale, which but an hour ago

Blushed at the praise of their own loveliness;

And there were sudden partings, such as press

The life from out young hearts, and choking sighs

Which ne'er might be repeated:  who would guess

If ever more should meet those mutual eyes,

Since upon night so sweet such awful morn could rise!

 

And there was mounting in hot haste:  the steed,

The mustering squadron, and the clattering car,

Went pouring forward with impetuous speed,

And swiftly forming in the ranks of war;

And the deep thunder peal on peal afar;

And near, the beat of the alarming drum

Roused up the soldier ere the morning star;

While thronged the citizens with terror dumb,

Or whispering, with white lips--'The foe!  They come! they come!'

 

And wild and high the 'Cameron's gathering' rose,

The war-note of Lochiel, which Albyn's hills

Have heard, and heard, too, have her Saxon foes:

How in the noon of night that pibroch thrills

Savage and shrill!  But with the breath which fills

Their mountain-pipe, so fill the mountaineers

With the fierce native daring which instils

The stirring memory of a thousand years,

And Evan's, Donald's fame rings in each clansman's ears.

 

And Ardennes waves above them her green leaves,

Dewy with Nature's tear-drops, as they pass,

Grieving, if aught inanimate e'er grieves,

Over the unreturniug brave,--alas!

Ere evening to be trodden like the grass

Which now beneath them, but above shall grow

In its next verdure, when this fiery mass

Of living valour, rolling on the foe,

And burning with high hope, shall moulder cold and low.

 

Last noon beheld them full of lusty life,

Last eve in Beauty's circle proudly gay,

The midnight brought the signal-sound of strife,

The morn the marshalling in arms,--the day

Battle's magnificently stern array!

The thunder-clouds close o'er it, which when rent

The earth is covered thick with other clay,

Which her own clay shall cover, heaped and pent,

Rider and horse,--friend, foe,--in one red burial blent!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gutenberg.org/cache

A Waterloo-i csata előestéje (A Childe Harold-ból) (Magyar)

Vidámság zengte be az éjszakát -

szépség s nemesség éjét. Mulatott

a belgák székhelyén az ifjuság:

hős férfiak közt bájos angyalok.

Mindenki szíve lángra gyúlt legott

s minden szempár szerelemről beszélt,

a zene mámorítón harsogott -

lakodalomban vígad így a nép.

De csitt! Baljósan megkondul a messzeség.

 

Halottad-e? - Nem én. - Szél volt, ne félj,

vagy kocsi zörgött utcaköveken,

táncolj! Boldog s határtalan az éj,

gyönyör s ifjúság nem szunnyad sosem -

az órát űzi fergetegesen.

De hallga! Új dörej hasít leget,

s mintha visszhangja kelne, hirtelen

vésztjóslóbban szól s egyre közelebb.

Fegyverre, fel! Hisz ez csak ágyúszó lehet!

 

A bálterem ablakában borong

Braunschweig zord hercege, kit legelébb

ért el az ünnepségen az a hang,

mellyel jövendölőn üzent a vég,

s bár mosolyogták érzékeny fülét:

ő bizton tudja, mit jelent e zaj,

csak vér olthatja bosszuja tüzét

apjáért, kit már szemfedő takar -

a harctérre rohant, el is esett hamar.

 

Mindenki lót-fut már s fegyverre kap,

a búcsú könnye ég a szemeken,

fakóra vált egy pillanat alatt

minden bóktól-kigyúlt arcocska benn,

olyan nehéz elválni hirtelen!

Lehet: az élet szívükből kifoly,

ajkukon sóhaj többé nem terem,

s szemeznek-é vajon valamikor?

Varázsos éj után a reggel oly komor!

 

S nyeregbe pattannak a férfiak,

hömpölyögnek a lovak, csapatok,

a zörgő szekerek - s egy perc alatt

szabályosan felsorakoznak ott.

S a hang a távolban csak zúg, morog,

emitt ébresztő harci dob pereg,

hogy talpra szökjön, ki elszunnyadott.

Fakóra rémül a civil tömeg:

Jön az ellenség! Jön! Bármikor itt lehet!

 

S a cameroni riadó rivall,

Albyn hegyei közül Lochiel

üzen a pirboch hangján, zeng a dal,

melyet a szászok sem feledtek el -

vad, sürgető hang! Sípba úgy lehel

a hegyvidéken levegőt a skót,

ahogy eláraszt emlékeivel

a hősi múlt most minden hegylakót -

Evan s Donald híre a legbátoritóbb.

 

Már az Ardenneken vonulnak át

s az erdő harmatcseppet könnyezik,

sírnak értük szív nélkül is a fák,

hisz a harcból nem tér meg mindegyik,

testüket - mire beesteledik -

földbe tapossák, mint ők a füvet,

mely egyelőre alattuk virít,

de fölöttük zöldell ki majd, hideg

hant fojtja vakmerő, tüzes reményüket.

 

Délben még heccelődtek, este a

bálban szédítették a szépeket,

éjfélkor felharsant a kürt szava,

a reggel riadóra érkezett -

s nappal hadrendben állt már a sereg.

Viharfelhő jelent meg odafenn,

mely sűrű porral mindent belepett,

porukra is rápergett csöndesen.

Lovas, ló, ellenség, barát együtt pihen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

minimap