Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Coleridge, Samuel Taylor: Ének a vén tengerészről / Első rész (The Rhyme of the Ancient Mariner / Part I Magyar nyelven)

Coleridge, Samuel Taylor portréja

The Rhyme of the Ancient Mariner / Part I (Angol)

It is an ancient Mariner,
And he stoppeth one of three.
`By thy long grey beard and glittering eye,
Now wherefore stopp'st thou me?

The bridegroom's doors are opened wide,
And I am next of kin;
The guests are met, the feast is set:
Mayst hear the merry din.'

He holds him with his skinny hand,
"There was a ship," quoth he.
`Hold off! unhand me, grey-beard loon!'
Eftsoons his hand dropped he.

He holds him with his glittering eye - 
The Wedding-Guest stood still,
And listens like a three years' child:
The Mariner hath his will.

The Wedding-Guest sat on a stone:
He cannot choose but hear;
And thus spake on that ancient man,
The bright-eyed Mariner.

"The ship was cheered, the harbour cleared,
Merrily did we drop
Below the kirk, below the hill,
Below the lighthouse top.

The sun came up upon the left,
Out of the sea came he!
And he shone bright, and on the right
Went down into the sea.

Higher and higher every day,
Till over the mast at noon -"
The Wedding-Guest here beat his breast,
For he heard the loud bassoon.

The bride hath paced into the hall,
Red as a rose is she;
Nodding their heads before her goes
The merry minstrelsy.

The Wedding-Guest he beat his breast,
Yet he cannot choose but hear;
And thus spake on that ancient man,
The bright-eyed Mariner.

"And now the storm-blast came, and he
Was tyrannous and strong:
He struck with his o'ertaking wings,
And chased us south along.

With sloping masts and dipping prow,
As who pursued with yell and blow
Still treads the shadow of his foe,
And foward bends his head,
The ship drove fast, loud roared the blast,
And southward aye we fled.

And now there came both mist and snow,
And it grew wondrous cold:
And ice, mast-high, came floating by,
As green as emerald.

And through the drifts the snowy clifts
Did send a dismal sheen:
Nor shapes of men nor beasts we ken - 
The ice was all between.

The ice was here, the ice was there,
The ice was all around:
It cracked and growled, and roared and howled,
Like noises in a swound!

At length did cross an Albatross,
Thorough the fog it came;
As it had been a Christian soul,
We hailed it in God's name.

It ate the food it ne'er had eat,
And round and round it flew.
The ice did split with a thunder-fit;
The helmsman steered us through!

And a good south wind sprung up behind;
The Albatross did follow,
And every day, for food or play,
Came to the mariner's hollo!

In mist or cloud, on mast or shroud,
It perched for vespers nine;
Whiles all the night, through fog-smoke white,
Glimmered the white moonshine."

`God save thee, ancient Mariner,
From the fiends that plague thee thus! - 
Why look'st thou so?' -"With my crossbow
I shot the Albatross."



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.wonko.info

Ének a vén tengerészről / Első rész (Magyar)

Megy a Három, s a vén hajós
egyiknek elébe áll.
,Mért fogsz le, mondd, te vén bolond,
te tűzszemü Hószakáll?

A nászterem ajtaja nyitva, és
a násznagy én vagyok;
cseng a pohár, az ünnep áll,
zene döng és dob dobog.'

Aszott kezével fogja meg,
«Hajónk...» szól s szeme kigyúl.
,Kotródj tovább! Kotródj bitang!'
S a gyönge kéz lehull.

Fénylő szemével fogja meg -
bűvölten áll amaz, és
figyel, mint kis gyerek, ahogy
kívánta a Tengerész.

A Vendég most egy kőre ül,
némán, s hallgatni kész;
és így beszélt a vén hajós,
a tűzszemü Tengerész.

Hurrá riadt, öböl elmaradt,
szálltunk a gyors habokon,
a templom alá, a domb alá,
s lángolt az őrtorony.

És balfelől feljött a Nap:
tengerből jött fel ő;
lángolva futott s jobbról lebukott:
tengerben tünt el ő.

Mind feljebb, míg köre délben el
nem érte az árbocot...
- A Vendég most mellére ütött,
hallván, hogy pukkan a dob.

Belép a menyasszony; arca piros,
mint rózsalevél s remeg,
előtte vígan hintázva fejét
a füstös banda megy.

Mellére csapott, - de karja lehull
s újból figyelni kész;
s tovább mesélt a vén hajós,
a tűzszemü Tengerész.

Egyszerre szél zudúlt reánk,
gyilkos, kemény vihar
és délnek vert a fergeteg
iszonyú szárnyaival.

Rézsút dül az árbóc, a tat lemerűl,
- és mint aki vad hajszán menekűl
s bár ellene árnya eléri: tovább
fut s egyre előre tart:
úgy szállt a hajó, úgy vert a vihar
s közel volt már a Sark.

És jött a köd és jött a hó
és lett csodás hideg;
jöttek havas, árboc-magas,
smaragdzöld jéghegyek.

Zajlott a vad ár, zengett a határ,
vérrel lobogott az ég;
állat, növény: nincs semmi lény, -
mindent betakart a jég.

És jobbra jég és balra jég
és jég és jégvihar:
robbant, remegett, bömbölt, recsegett
az őrjöngő zenekar.

Végül egy Albatrosz röpűlt
felénk, - tisztúlt a köd; -
köszönténk, mint szentet szokás,
az Úr nevével őt.

És ette az ételt, mit soha még,
és körbe keringve szállt:
mennydörögve széthasadt a jég
s hajónk új útra talált.

Jó déli szelet hozott s követett,
intő szava messzire-halló..
Mi csalta el? - játék? eledel?
vagy a hang hivogatta, a Halló?

Felhők, ködök; árboc fölött
kilenc nap ott gugolt;
mig az éjszakát köd-füstön át
telecsillogta a Hold.

,Az égre!... Szemed, vén Tengerész,
mily pokoli tűz üli most?...
Mért oly feketén...' - Nyilammal én
Lelőttem az Albatroszt.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://epa.oszk.hu

minimap