Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Coleridge, Samuel Taylor: A vén Tengerész regéje VI (The Rhyme of the Ancient Mariner / Part VI Magyar nyelven)

Coleridge, Samuel Taylor portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

The Rhyme of the Ancient Mariner / Part VI (Angol)

First Voice

But tell me, tell me! speak again,
Thy soft response renewing - 
What makes that ship drive on so fast?
What is the ocean doing?

Second Voice

Still as a slave before his lord,
The ocean hath no blast;
His great bright eye most silently
Up to the moon is cast - 

If he may know which way to go;
For she guides him smooth or grim.
See, brother, see! how graciously
She looketh down on him.

First Voice

But why drives on that ship so fast,
Without or wave or wind?

Second Voice

The air is cut away before,
And closes from behind.

Fly, brother, fly! more high, more high!
Or we shall be belated:
For slow and slow that ship will go,
When the Mariner's trance is abated.

"I woke, and we were sailing on
As in a gentle weather:
'Twas night, calm night, the moon was high;
The dead men stood together.

All stood together on the deck,
For a charnel-dungeon fitter:
All fixed on me their stony eyes,
That in the moon did glitter.

The pang, the curse, with which they died,
Had never passed away:
I could not draw my eyes from theirs,
Nor turn them up to pray.

And now this spell was snapped: once more
I viewed the ocean green,
And looked far forth, yet little saw
Of what had else been seen - 

Like one that on a lonesome road
Doth walk in fear and dread,
And having once turned round walks on,
And turns no more his head;
Because he knows a frightful fiend
Doth close behind him tread.

But soon there breathed a wind on me,
Nor sound nor motion made:
Its path was not upon the sea,
In ripple or in shade.

It raised my hair, it fanned my cheek
Like a meadow-gale of spring - 
It mingled strangely with my fears,
Yet it felt like a welcoming.

Swiftly, swiftly flew the ship,
Yet she sailed softly too:
Sweetly, sweetly blew the breeze - 
On me alone it blew.

Oh! dream of joy! is this indeed
The lighthouse top I see?
Is this the hill? is this the kirk?
Is this mine own country?

We drifted o'er the harbour-bar,
And I with sobs did pray - 
O let me be awake, my God!
Or let me sleep alway.

The harbour-bay was clear as glass,
So smoothly it was strewn!
And on the bay the moonlight lay,
And the shadow of the moon.

The rock shone bright, the kirk no less,
That stands above the rock:
The moonlight steeped in silentness
The steady weathercock.

And the bay was white with silent light,
Till rising from the same,
Full many shapes, that shadows were,
In crimson colours came.

A little distance from the prow
Those crimson shadows were:
I turned my eyes upon the deck - 
Oh, Christ! what saw I there!

Each corse lay flat, lifeless and flat,
And, by the holy rood!
A man all light, a seraph-man,
On every corse there stood.

This seraph-band, each waved his hand:
It was a heavenly sight!
They stood as signals to the land,
Each one a lovely light;

This seraph-band, each waved his hand,
No voice did they impart - 
No voice; but oh! the silence sank
Like music on my heart.

But soon I heard the dash of oars,
I heard the Pilot's cheer;
My head was turned perforce away,
And I saw a boat appear.

The Pilot and the Pilot's boy,
I heard them coming fast:
Dear Lord in heaven! it was a joy
The dead men could not blast.

I saw a third -I heard his voice:
It is the Hermit good!
He singeth loud his godly hymns
That he makes in the wood.
He'll shrieve my soul, he'll wash away
The Albatross's blood."



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.wonko.info/albatross/default.htm

A vén Tengerész regéje VI (Magyar)

ELSŐ HANG:
 
"De szólj megint. Mit kérdezek
Szelíd választ kiván:
Mi hajtja gyorsan a hajót?
Mit tesz az óceán?"
 
MÁSODIK HANG:
 
"Az óceán szolga csupán,
Nincs benne indulat:
Nagy, fényes szeme csendesen
Urára, a Holdra tapad,
 
Azt lesi, vár, merre az ár,
S hogy vad vagy szelid-e.
Nézd, a Hold milyen kegyesen
Tekint a vízre le."
 
ELSŐ HANG:
 
"De mitől oly gyors a hajó,
Hisz nincs vízár, se szél?"
 
MÁSODIK HANG:
 
"Előtte szétválik a lég,
Mögötte összeér.      
 
Testvér, repülj, feljebb kerülj!
Ne késsünk el, ne késs.
Mert lassuló lesz a hajó,
Ha feléled a Tengerész."
 
Felébredém, repült hajónk,  
Mint kedvező időben:          
Éjszaka volt, fent állt a Hold,
S a holtak mind előttem.      
 
Álltak együtt a fedélzeten,  
Mint tömegsírra várva;
Rámszegzett szemük kőmerev,
De benne a Hold sugára.
 
Átkuk s a gyötrelmes halál
Nem tűnt el ott sosem:
Fogva tartja szemem' szemük,
Égre nem vethetem.
 
Az igézet most véget ért,     
Láttam zöld óceánt,             
De messzebb nézve nem lelém,
Amit mindenki lát –
 
Mint ki magában vándorol
Elhagyatott helyen,
Hátrales, és inal tovább,
Már nem les hátra sem,
Hisz tudja jól, ki baktat ott,
Csak űzi félelem.
 
De szállt már egy kis szél reám,
Hang- s moccanattalan:
Nyoma sincs a tenger szinén,
Nem lúdbőrzik alant.
 
Hajamba túr, képenlegyez
Mint hangát a tavasz –
Szorongásomba költözik,
Mégis áldásos az.
 
Gyorsan, gyorsan szállt hajónk,
De lágyan szelt szelet:
Gyengén, gyengén fújt a szél,
Fújt, de csak engemet.
 
Ó, boldog álom! Tényleg ott
A világítótorony?     
A templomdomb, a fakereszt?
Mit látok, otthonom?           
 
Behajóztunk – ó, kikötő!
Sírva imádkozám –
Add, hogy ébren legyek, Istenem!
Vagy álmodjak tovább!
 
Az öböl akár az üveg,
Nagy, fényes, síma folt!
Vízfelszinen holdfény pihen,
S árnyat vetít a Hold.
 
Fénylett a domb, a templom is,
Mi rajta áll s magas;
Holdfényben fürdött csendesen
A nyugvó szélkakas.
 
Az öböl fehér, de fénye fél:
Vizéből felkele
Sok árnyalak, egy árny-csapat,
S bíbor színek vele.  
 
Ott jöttek a bíbor árnyak, ott,
Hol a hajóorr meredt.
A fedélzetre lesek, és
Mit látok ott! Egek! 
 
A testek lenn, élettelen,
S – mindenre, mi szent s örök!
Egy szeráf, egy fény-ember áll
Mindegyik test fölött!
 
A szeráfsereg mind integet!
Mennyben láthatsz ilyet!
Úgy álltak, mint jelzőtüzek,
Földnek szóló jelek.
 
Nagy fénykezek, mind integet
A szeráfok neme –
Nincs szó, se nesz, ám az a csönd
Lelkemnek hars zene.
 
Majd hallok evezőcsapást
S matrózüdvözletet;
Odanézek önkéntelen:
Hát csolnak közeleg.
 
Kormányos és legénye jön,
Az evező evez.
Isten az Égben! Mily öröm! –
Holt nép nem éljenez.
 
Harmadik hang is van velük:
A jó, a Remete.
Ő zengi sok szent himnuszát,
Mind az ő gyermeke.
Ő vált meg majd, az Albatrosz
Vérét ő mossa le.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaI. E.

minimap