Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Collins, Billy: Candle Hat

Collins, Billy portréja

Candle Hat (Angol)

In most self-portraits it is the face that dominates:
Cezanne is a pair of eyes swimming in brushstrokes,
Van Gogh stares out of a halo of swirling darkness,
Rembrant looks relieved as if he were taking a breather
from painting The Blinding of Sampson.
 
But in this one Goya stands well back from the mirror
and is seen posed in the clutter of his studio
addressing a canvas tilted back on a tall easel.
 
He appears to be smiling out at us as if he knew
we would be amused by the extraordinary hat on his head
which is fitted around the brim with candle holders,
a device that allowed him to work into the night.
 
You can only wonder what it would be like
to be wearing such a chandelier on your head
as if you were a walking dining room or concert hall.
 
But once you see this hat there is no need to read
any biography of Goya or to memorize his dates.
 
To understand Goya you only have to imagine him
lighting the candles one by one, then placing
the hat on his head, ready for a night of work.
 
Imagine him surprising his wife with his new invention,
the laughing like a birthday cake when she saw the glow.
 
Imagine him flickering through the rooms of his house
with all the shadows flying across the walls.
 
Imagine a lost traveler knocking on his door
one dark night in the hill country of Spain.
“Come in, ” he would say, “I was just painting myself,”
as he stood in the doorway holding up the wand of a brush,
illuminated in the blaze of his famous candle hat.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poemhunter.com

Gyertya-kalap (Magyar)

Az önarcképek többségén az arc dominál:
Cézanne egy ecsetvonásokban úszó szempár,
Van Gogh sötét, kavargó glóriából néz ránk meredten
Rembrandt megkönnyebbültnek tűnik, mintha pihenőt tartana
a Sámson megvakításának festése közben.
 
De ezen Goya jóval hátrébb áll a tükörtől,
és műterme kacatjai közepette látni,
amint egy magas állványra tett vászonra fest.
 
Úgy tűnik, mosolyog, mintha tudná,
hogy jót fogunk mulatni különleges kalapján,
gyertyatartókkal a peremén,
melynek segítségével este is dolgozhat.
 
Képzeljük csak el, milyen is lenne
csillárral a fejünkön,
akár egy sétáló koncertterem vagy étkező.
 
De ha egyszer láttuk a kalapot, felesleges Goya
életéről olvasnunk, vagy megtanulnunk, mikor született.
 
Hogy megértsük Goyát, elég csak elképzelni,
amint egyesével gyertyát gyújt és
kalapot ölt, esti munkára készen.
 
Képzeljük el, ahogy meglepi feleségét,
a nevetést a szülinapitorta-ragyogás láttán.
 
Képzeljük el, ahogy végigpislákol a szobákon,
és repdeső árnyakat vet a falakra.
 
Képzeld el az eltévedt utazót, amint bekopog ajtaján
egy sötét este a spanyol felföldön.
– Fáradjon csak be, éppen magamat festem – mondaná,
és varázspálcaként meglengetné ecsetét a kapualjban,
híres gyertya-kalapjának fényében állva.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.nagyvilag

Kapcsolódó videók


minimap