Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Collins, Billy: Some Final Words

Collins, Billy portréja

Some Final Words (Angol)

I cannot leave you without saying this:
the past is nothing,
a nonmemory, a phantom,
a soundproof closet in which Johann Strauss
is composing another waltz no one can hear.

It is a fabrication, best forgotten,
a wellspring of sorrow
that waters a field of bitter vegetation.

Leave it behind.
Take your head out of your hands
and arise from the couch of melancholy
where the window-light falls against your face
and the sun rides across the autumn sky,
steely behind the bare trees,
glorious as the high strains of violins.

But forget Strauss.
And forget his younger brother,
the poor bastard who was killed in a fall
from a podium while conducting a symphony.

Forget the past,
forget the stunned audience on his feet,
the absurdity of their formal clothes
in the face of sudden death,
forget their collective gasp,
the murmur and huddle over the body,
the creaking of the lowered curtain.

Forget Strauss
with that encore look in his eye
and his tiresome industry:
more than five hundred finished compositions!
He even wrote a polka for his mother.
That alone is enough to make me flee the past,
evacuate his temples,
and walk alone under the stars
down these dark paths strewn with acorns,
feeling nothing but the crisp October air,
the swing of my arms
and the rhythm of my stepping -
a man of the present who has forgotten
every composer, every great battle,
just me,
a thin reed blowing in the night.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.abichal.com/html

Néhány utolsó szó (Magyar)

Nem hagyhatlak el úgy, hogy ne mondjam:
a múlt semmi,
nememlék, fantom,
hangszigetelt kamra, ahol Johann Strauss
komponál egy másik keringőt, meghallhatatlant.

Tákolmány, legjobb feledni,
bánat fakasztotta futam
mint vizek a zordan vegetáló mezőn.

Hagyd hátra.
Ne rejtsd fejed kezeid fedezékébe
szállj ki a melankólia fogatából
ahol az ablak-derengés arcodra hull
és a nap áthajt az őszi égbolton,
fémesen a pőre fák mögött,
felragyog mint hegedűk magas hangjai.

Feledjük Strausst.
És feledjük öccsét,
a szegény fattyút, kit megöltek egy őszön
a dobogón, miközben szimfóniát vezényelt.

Feledjük a múltat,
feledjük a döbbent hallgatóságot lábainál,
a jólöltözöttség abszurditását,
a hirtelen halált az arcon,
feledjük a kollektív zihálást,
a morajt és zűrzavart a test felett,
az ereszkedő függöny nyikorgását.

Feledjük Strausst
azokkal a ráadásokkal szemében
a fárasztó iparosság:
több mint ötszáz befejezett kompozíció!
Még anyjának is írt polkát.
Önmagában is elég hogy meneküljek a múlttól,
kiürítsem templomát,
és egyedül sétáljak a csillagok alatt,
lent, a makkal borított sötét ösvényen,
semmit se érezve csak a metsző októberi levegőt,
karjaim lóbálva
lépéseim ritmusára –
a ma embere, aki elfelejtett
minden komponistát, minden nagy ütközetet,
csak én;
gyér fuvolahang szól az éjben.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásasaját

Kapcsolódó videók


minimap