Collins, Billy: Az egyetlen nap a létezésben (The Only Day In Existence Magyar nyelven)

The early sun is so pale and shadowy,
I could be looking up at a ghost
in the shape of a window,
a tall, rectangular spirit
looking down at me in bed,
about to demand that I avenge
the murder of my father.
But the morning light is only the first line
in the play of this day--
the only day in existence--
the opening chord of its long song,
or think of what is permeating
the thin bedroom curtains

as the beginning of a lecture
I will listen to until it is dark,
a curious student in a V-neck sweater,
angled into the wooden chair of his life,
ready with notebook and a chewed-up pencil,
quiet as a goldfish in winter,
serious as a compass at sea,
eager to absorb whatever lesson
this damp, overcast Tuesday
has to teach me,
here in the spacious classroom of the world
with its long walls of glass,
its heavy, low-hung ceiling.

A korai nap még oly gyenge és homályos,
akár ha egy kísértet volna
az ablak is, amire felnézek,
magas, szögletes szellem
figyel, ahogy fekszem az ágyban,
mindjárt követelni kezdi, hogy álljak bosszút
meggyilkolt apámért.
De a reggeli fény csupán az első sor
a mai nap színjátékában –
az egyetlen nap a létezésben –
a nyitó akkord hosszú dalában,
vagy mi más szűrődne be
a hálószoba vékony függönyén

mint egy előadás kezdete,
amit sötétedésig hallgatni fogok,
egy kíváncsi diák V-nyakú pulóverben,
ahogy törekszik élete faragott karosszéke felé,
jegyzetfüzettel, megrágott ceruzával készül,
csendes, akár télen az aranyhal,
komoly, mint egy tengeri iránytű,
mohón magába szívna bármilyen leckét,
amire ennek a dohos, felhős keddnek
kell megtanítania engem,
itt, a világ tágas osztálytermében,
hosszú üvegfalak közt,
alacsony, nehéz mennyezet alatt.