Constable, Henry: To St. Mary Magdalen

Blessed Offender: who thyself hast tried

How far a sinner differs from a Saint

Join thy wet eyes, with tears of my complaint,

While I sigh for that grave, for which thou cried.

No longer let my sinful soul abide

In fever of thy first desires faint:

But let that love which last thy heart did taint

With pangs of thy repentance pierce my side.

So shall my soul no foolish virgin be

With empty lamp: but like a Magdalen, bear

For ointment box a breast with oil of grace:

And so the zeal, which then shall burn in me,

May make my heart like to a lamp appear

And in my spouse's palace give me place.

Áldott bűnös, ki maga végigélte,

hogy szent s vétkes mily más, sorsuk bejárva:

panaszomnak könnyed legyen a társa,

hisz te a sír miatt sírsz, én meg érte.

Ne hagyd hát, hogy bűnös lelkemet égve

eméssze első vágyadnak a láza;

hagyd, a szerelem, mely szíved gyalázta,

bűntudattól oldalam fúrja végre.

Így lelkem Magdolna s nem balga szűz

lesz üres lámpással; szent olajat

hordoz, szelencéjében kenetet;

s mi bennem akkor föllángol, a tűz,

szívemben lámpást gyújt, utat mutat,

és jegyesem kastélyába vezet.