Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Cullen, Countee: Heritage

Cullen, Countee portréja

Heritage (Angol)

For Harold Jackman

What is Africa to me:
Copper sun or scarlet sea,
Jungle star or jungle track,
Strong bronzed men, or regal black
Women from whose loins I sprang
When the birds of Eden sang?
One three centuries removed
From the scenes his fathers loved,
Spicy grove, cinnamon tree,
What is Africa to me?

So I lie, who all day long
Want no sound except the song
Sung by wild barbaric birds
Goading massive jungle herds,
Juggernauts of flesh that pass
Trampling tall defiant grass
Where young forest lovers lie,
Plighting troth beneath the sky.
So I lie, who always hear,
Though I cram against my ear
Both my thumbs, and keep them there,
Great drums throbbing through the air.
So I lie, whose fount of pride,
Dear distress, and joy allied,
Is my somber flesh and skin,
With the dark blood dammed within
Like great pulsing tides of wine
That, I fear, must burst the fine
Channels of the chafing net
Where they surge and foam and fret.

Africa?A book one thumbs
Listlessly, till slumber comes.
Unremembered are her bats
Circling through the night, her cats
Crouching in the river reeds,
Stalking gentle flesh that feeds
By the river brink; no more
Does the bugle-throated roar
Cry that monarch claws have leapt
From the scabbards where they slept.
Silver snakes that once a year
Doff the lovely coats you wear,
Seek no covert in your fear
Lest a mortal eye should see;
What's your nakedness to me?
Here no leprous flowers rear
Fierce corollas in the air;
Here no bodies sleek and wet,
Dripping mingled rain and sweat,
Tread the savage measures of
Jungle boys and girls in love.
What is last year's snow to me,
Last year's anything? The tree
Budding yearly must forget
How its past arose or set­­
Bough and blossom, flower, fruit,
Even what shy bird with mute
Wonder at her travail there,
Meekly labored in its hair.
One three centuries removed
From the scenes his fathers loved,
Spicy grove, cinnamon tree,
What is Africa to me?

So I lie, who find no peace
Night or day, no slight release
From the unremittent beat
Made by cruel padded feet
Walking through my body's street.
Up and down they go, and back,
Treading out a jungle track.
So I lie, who never quite
Safely sleep from rain at night--
I can never rest at all
When the rain begins to fall;
Like a soul gone mad with pain
I must match its weird refrain;
Ever must I twist and squirm,
Writhing like a baited worm,
While its primal measures drip
Through my body, crying, "Strip!
Doff this new exuberance.
Come and dance the Lover's Dance!"
In an old remembered way
Rain works on me night and day.

Quaint, outlandish heathen gods
Black men fashion out of rods,
Clay, and brittle bits of stone,
In a likeness like their own,
My conversion came high-priced;
I belong to Jesus Christ,
Preacher of humility;
Heathen gods are naught to me.

Father, Son, and Holy Ghost,
So I make an idle boast;
Jesus of the twice-turned cheek,
Lamb of God, although I speak
With my mouth thus, in my heart
Do I play a double part.

Ever at Thy glowing altar
Must my heart grow sick and falter,
Wishing He I served were black,
Thinking then it would not lack
Precedent of pain to guide it,
Let who would or might deride it;
Surely then this flesh would know
Yours had borne a kindred woe.
Lord, I fashion dark gods, too,
Daring even to give You
Dark despairing features where,
Crowned with dark rebellious hair,
Patience wavers just so much as
Mortal grief compels, while touches
Quick and hot, of anger, rise
To smitten cheek and weary eyes.
Lord, forgive me if my need
Sometimes shapes a human creed.

All day long and all night through,
One thing only must I do:
Quench my pride and cool my blood,
Lest I perish in the flood.
Lest a hidden ember set
Timber that I thought was wet
Burning like the dryest flax,
Melting like the merest wax,
Lest the grave restore its dead.
Not yet has my heart or head
In the least way realized
They and I are civilized.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com

Örökség (Magyar)

Harold Jackmannek

Mit Afrika énnekem:
Réz nap bíbor tengeren,
Dzsungel ösvénye, tüze,
Bronzszín apák, fekete
Nők, szülőim még az Éden
Madárdala idejében?
Három évszázadnyiról
Mit az ősök földje, hol
Fűszer és cimet terem?
Mit Afrika énnekem?

Így heverek, de sóvár
Lelkem mégis dalra vár,
Ős, vad madárdalra, mely
Szilaj nyájakat terel,
Hús-szörny-csordát, mely dacos
Fű-bozótot letapos,
Hol ifjú pár bújik el
S az ég alatt egybekel.
Így heverek s szüntelen
Hallom mégis, bár fülem
Befogom, hogy valahol
Dobok lüktetése szól.
Így heverek, akinek
Kínt hoz s büszke örömet
Sötét testem s bőrszínem
S komor vérem odabenn,
Mely mint nagy bor-áradat
- Félek - gátat tör s kicsap
Izzó csatornáiból,.
Hol most kavarogva forr.

Afrika? - Könyv, s bár unod,
Elalvásig lapozod.
Hol van már az éjszaka
Szálló denevér, hói a
Macska, mely, a nád között
Lesi a partra-lejött
Legelő csordákat, és
Hol a kürt-hang bömbölés,
E jel, hogy a vad-király
Karmot fen s vadászni jár?
Kígyók, kik levedlitek
Ezüst pikkelyeitek,
Ne vágyjatok rejteket,
Félvén halandók szemét;
Mit nekem e pőreség!
Itt mérget virág nem ont,
Ártó szirmokat se bont,
S két fénylő test nedvesen,
Ázott-verejtékesen
Nem tapad úgy össze már,
Mint az őserdei pár.
Tavalyi hó mit nekem,
S más múlt! - Hisz' a rügyesen
Álló fa is feledi
Múlt évét, a tavalyi
Rügyeket, virágokat,
Vagy a félénk madarat,
Mely lomb-haja közt lakott
S önfeledten dolgozott.
Három évszázadnyiról
Mit az ősök földje, hol
Fűszer és cimet terem?
Mit Afrika énnekem?

Így heverek s nincs szünet:
Nyugtot mégsem lelhetek,
Úgy ver kímélettelen
Ezer lágy talp szüntelen
Járva-kelve testemen.
Ide-oda, fel-le fut
S nyílik nyomán dzsungel-út.
Így heverek, mert sosem
Nyugszom esős éjeken,
Nyugton nem pihenhetek,
Ha a zápor megered;
Mint kit a kin megveszít,
Vernem kell refrénjeit;
S vergődnöm kell té- s tova,
Mint a horog kukaca,
Amíg ősi ritmusát
Rám nem veri, s szól: „ruhád
S új vagyonod földre dobd,
S a Vágy Táncát ropva-ropd!"
Emlékekkel körbesző,
S éjt-nap gyötör az eső.

Istent: pogányt és furát,
Mely agyag, kő és faág,
Alkot a fekete mind
Önnön képmása szerint;
Megtérésem nagy dolog.       
Uram: Jézus, ő adott
Alázatos életet.          
Pogány istenek? - Minek?

„Szentlélek, Fiú, Atya!" -      
Szóm ily vakmerő, noha        
Orcád nyújtó Jézusom,         
Istenbárány - míg fújom        
Imád, közben szívemet         
Másféle vágy osztja meg.

Mert ránézve oltárodra
Csüggedten mind azt akarja,
Legyen Ura fekete,
Hivén, így nyerhet vele
Kínban példát, mely vezesse;
Ki akarja, hadd nevesse.
Húsom így győződne meg:
Rokon kínt ért a tied.
Uram, én is éjszínű
Istent gyúrok, keserű
Bús orcát adván Neked
S dacos, sötét szőrzetet,
Annyi tétova türelmet
Mint emberkínt, s közben egy csepp
Forró, gyors harag szökik
Tört arcodig, szemedig.
Kín szülte: zokon ne vedd
Emberarcú hitemet.

Tudom, éjt-nap szüntelen
Egy teendőm van nekem:
Győzni vérem- s gőgömön,
Ne rántson el az özön,
S gőgöm rejtett parazsán
Szemre nyirkos-forma fám
Kócként ne lobbanna fel,
Viaszként ne folyna el;
Holtját, sir, ne lökne ki!
Mert szív s ész nem észleli
Bennem, hogy én s ők: magunk
Civilizáltak vagyunk.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. Gy.

Kapcsolódó videók


minimap