Gratulálunk! Az év fordítója Répás Norbert!
Hírek

Davie, Donald: Egy testvéremhez a misztériumban (To a Brother in the Mystery Magyar nyelven)

Davie, Donald portréja

To a Brother in the Mystery (Angol)

Circa 1290

The world of God has turned its two stone faces
One my way, one yours. Yet we change places
A little, slowly. After we had halved
The work between us, those grotesques I carved
There in the first bays clockwise from the door
That was such work as I got credit for
At York and Beverley: thorn-leaves twined and bent
To frame some small and human incident
Domestic or of venery. Each time I crossed
Since then, however, underneath the vast
Span of our Mansfield limestone, to appraise
How you cut stone, my emulous hard gaze
Has got to know you as I know the stone
Where none but chisels talk for us. I have grown
Of my own way of thinking yet of yours,
Seeing your leafage burgeon there by the doors
With a light that, flickering, trenches the voussoir’s line;
Learning your pre-harmonies, design
Nourished by exuberance, and fine-drawn
Severity that is tenderness, I have thought,
Looking at these last stalls that I have wrought
This side of the chapter’s octagon, I find
No hand but mine at work, yet mine refined
By yours, and all the difference: my motif
Of foliate form, your godliness in leaf.
And your last spandrel proves the debt incurred
Not all on the one side. There I see a bird
Pecks at your grapes, and after him a fowler,
A boy with a bow. Elsewhere, your eaves discover
Of late blank mask-like faces. "We infect
Each other then, doubtless to good effect...
And yet, take care: this cordial knack bereaves
The mind of all its sympathy with leaves,
Even with stone. I would not take away
From your peculiar mastery, if I say
A sort of coldness is the core of it,
A sort of cruelty; that prerequisite
Perhaps I rob you of, and in exchange give
What ? Vulgarity’s prerogative,
Indulgence towards the frailties it indulges,
Humour called "wryness" that acknowledges
Its own complicity. I can keep in mind
So much at all events can always find
Fallen humanity enough, in stone,
Yes, in the medium ; where we cannot own
Crispness, compactness, elegance, but the feature
Seals it and signs it work of human nature
And fallen though redeemable. You, I fear,
Will find you bought humanity too dear
At the price of some light leaves, if you begin
To find your handling of them growing thin,
Insensitive, brittle. For the common touch
Though it warms, coarsens. Never care so much
For leaves or people, but you care for stone
A little more. The medium is its own
Thing, and not all a medium, but the stuff
Of mountains; cruel, obdurate, and rough.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.unz.org

Egy testvéremhez a misztériumban (Magyar)

1290 körül

Isten világa egy kőarccal intett
Felém, mással feléd. De helyeinket,
Bár lassan, váltjuk. E groteszkeket
Az első fülkékben, balra menet
Az ajtótól, én véstem, miután
Megosztottuk munkánk. Dicséri ám
York s Beverley: csipkelevél kerül
Családi s vadászképecskék körül.
Ha a mansfieldi mészkőből rakott
Tág ívek alatt átmegyek, hogy ott
Kőfaragásod szemléljem kemény
Versenytárs-szemmel, megismerlek én
Kénytelenül, mint a követ, miben
Csak vésőnk szól értünk. Saját eszem
Szerint nőttem, de a tieddel is,
Látván, kapukhoz rótt lombod de friss,
S rezgő fény mélyíti az ívkő vonalát.
Dús díszeid harmóniáin át
Szólal finom rajzú, gyöngéd szigor.
Tanulván tőled, úgy véltem, mikor
Néztem végső fülkéimet, ahol
Nyolcszög-káptalanházunk díszitik:
Az én kezem véste, de nemesít
Rajt a tiéd, csak más-más lombokat
Ad kettőnknél egyazon áhítat.
S elárulja utolsó csegelyed:
Te is adós vagy. Szőlőt csipeget
Egy madár, íjas fiú lesben áll,
Vagy egy-egy üres maszk-arc kandikál
A lombból. Egymást fertőzzük, s vitás
Nem is lehet, hogy üdvös a hatás…
De ügyelj: ki e nyájas csellel él,
Annak nem kedves többé se levél,
Se kő. Nem kicsinylem művészeted,
Mondván, hogy magva bizonyos hideg
S kegyetlenség; megfosztalak talán
E létfeltételtől és azután
Cserébe mit adok? Előjogát
Útszéliségnek, mely meg is bocsát
Magának minden gyarló örömöt -
S cinkosságával már tisztába jött,
„Torznak" hívott kedélyt. Ennyit tudok,
Bármi is jön, s mindig lélek bukott
Emberséget a kőben, hol bizony
Friss, elegáns tömörség nem nagyon
Lehet miénk. De a vonalak élnek,
S az emberi természetről beszélnek,
Mely bukott, de megváltható. Lehet,
Hogy drágállod majd emberségedet,
Ha a pár gallyat, mely az ára volt,
Véknyan, törős-mereven faragod.
Köznapi kéznek durva, bár meleg.
Számodra ne a lombok s emberek -
A kő legyen leginkább izgató.
Hiszen e közeg magának való,
S nem is mindig közeg, hanem hegyek
Anyaga: makacs, kegyetlen s rideg.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. Gy.

minimap