Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Dickey, James: The Performance

Dickey, James portréja

The Performance (Angol)

The last time I saw Donald Armstrong

He was staggering oddly off into the sun,

Going down, off the Philippine Islands.

I let my shovel fall, and put that hand

Above my eyes, and moved some way to one side

That his body might pass through the sun,

 

And I saw how well he was not

Standing there on his hands,

On his spindle-shanked forearms balanced,

Unbalanced, with his big feet looming and waving

In the great, untrustworthy air

He flew in each night, when it darkened.

 

Dust fanned in scraped puffs from the earth

Between his arms, and blood turned his face inside out,

To demonstrate its suppleness

Of veins, as he perfected his role.

Next day, he toppled his head off

On an island beach to the south,

 

And the enemy’s two-handed sword

Did not fall from anyone’s hands

At that miraculous sight,

As the head rolled over upon

Its wide-eyed face, and fell

Into the inadequate grave

 

He had dug for himself, under pressure.

Yet I put my flat hand to my eyebrows

Months later, to see him again

In the sun, when I learned how he died,

And imagined him, there,

Come, judged, before his small captors,

 

Doing all his lean tricks to amaze them –

The back somersault, the kip-up –

And at last, the stand on his hands,

Perfect, with his feet together,

His head down, evenly breathing,

As the sun poured from the sea

 

And the headsman broke down

In a blaze of tears, in that light

Of the thin, long human frame

Upside down in its own strange joy,

And, if some other one had not told him,

Would have cut off the feet

 

Instead of the head,

And if Armstrong had not presently risen

In kingly, round-shouldered attendance,

And then knelt down in himself

Beside his hacked, glittering grave, having done

All things in this life that he could.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.goodreads.com/topic

A jutalomjáték (Magyar)

Donald Armstrong, így láttam még,

Tántorgott épp a Fülöp-szigetek

Lehanyatló fénye felé.

Eldobtam az ásót, kezem a szememhez

Emeltem, s oldalt léptem, hogy

Átférjen még a napon,

 

És láttam, mennyire ingatag,

Ahogy ott állt, két pipaszár karján

Jól-rosszul egyensúlyozva,

Lapát-lábával kavarta a nagy,

Megbízhatatlan eget, ahová,

Mindig alkony után, felszállt.

 

Porlegyezők csapdostak két

Karja közt, vér fordította ki

Arcát, hadd lássuk: mily hús-vér

Lény csiszolgat szerepén.

Másnap a feje ott billent el

Egy délebbi sziget partján, és

 

Az az ellenséges pallos

Nem hullt ki döbbent markokból,

Csoda láttán, hogy csakugyan

Ott görög az a fő, most tágra nyílt

Szemű arcra fordul, majd behull

Oly nem illő gödrébe, melyet

 

Vele magával ásattak.

S ernyőt formáltam kezemből,

Hónapok múlva, hadd lássam még

A napfényben; mert már tudtam,

Hogy halt meg. Elképzeltem, ott,

Apró rögtönítélői előtt,

 

Bedobja olcsó trükkjeit –

Hátrabukfenc és billenés –

Jön legvégül a kézállás,

Tökéletesen, zárt lábbal,

Feje lent, légzése egyenletes,

S a tengerről áradt a nap,

 

És a hóhér sírt, könnyei

Ragyogtak, mintha e tenger fényt

A tótágast bohóckodó

Cingár ember-váz lövellné,

Furán ujjongva, és ha rá

Nem szólnak, a feje helyett

 

Talán a lábát csapja le,

S ha Armstrong talpon nem terem,

Görnyedt háttal, királyian,

S le nem térdel, magába, ott

A zúzalék-fény sírnál; megtett

E létből mindent, amit tudott.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap