Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Dickey, James: A birkagyermek (The Sheep Child Magyar nyelven)

Dickey, James portréja

The Sheep Child (Angol)

Farm boys wild to couple

With anything      with soft-wooded trees  

With mounds of earth      mounds  

Of pinestraw      will keep themselves off  

Animals by legends of their own:  

In the hay-tunnel dark

And dung of barns, they will  

Say    I have heard tell

 

That in a museum in Atlanta  

Way back in a corner somewhere  

There’s this thing that’s only half  

Sheep      like a woolly baby

Pickled in alcohol      because  

Those things can’t live.      his eyes

Are open      but you can’t stand to look  

I heard from somebody who ...

 

But this is now almost all  

Gone. The boys have taken  

Their own true wives in the city,

The sheep are safe in the west hill

Pasture      but we who were born there

Still are not sure. Are we,

Because we remember, remembered

In the terrible dust of museums?

 

Merely with his eyes, the sheep-child may  

 

Be saying      saying

 

I am here, in my father’s house.

I who am half of your world, came deeply

To my mother in the long grass

Of the west pasture, where she stood like moonlight

Listening for foxes. It was something like love

From another world that seized her

From behind, and she gave, not lifting her head  

Out of dew, without ever looking, her best

Self to that great need. Turned loose, she dipped her face  

Farther into the chill of the earth, and in a sound  

Of sobbing      of something stumbling

Away, began, as she must do,

To carry me. I woke, dying,

 

In the summer sun of the hillside, with my eyes

Far more than human. I saw for a blazing moment  

The great grassy world from both sides,

Man and beast in the round of their need,

And the hill wind stirred in my wool,

My hoof and my hand clasped each other,

I ate my one meal

Of milk, and died

Staring. From dark grass I came straight

        

To my father’s house, whose dust

Whirls up in the halls for no reason

When no one comes      piling deep in a hellish mild corner,  

And, through my immortal waters,

I meet the sun’s grains eye

To eye, and they fail at my closet of glass.

Dead, I am most surely living

In the minds of farm boys: I am he who drives

Them like wolves from the hound bitch and calf

And from the chaste ewe in the wind.

They go into woods      into bean fields      they go

Deep into their known right hands. Dreaming of me,  

They groan      they wait      they suffer

Themselves, they marry, they raise their kind.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

A birkagyermek (Magyar)

Falusi fiúk akinek mindegy

Csak luk legyen  lágy belű fa

Föld furata  fenyőforgács

Ágyása  tűrtőztetik magukat

Legendás állataiktól:

Sötét széna-alagútban

Istálló trágyáján azt

Mondják  hallottam ám én

 

Hogy egy múzeumban Atlantában

Jó hátul egy sarokban

Ott az a micsoda ami félig

Birka  mint egy gyapjas poronty

Spirituszban  mert ezek az izék

Nem bírnak megélni  a szeme

Nyitva  de nem állni a nézését

Nekem mondta valaki aki…

 

Ám ez most már csaknem lezárt

Ügy. A fiúk tisztességgel

Benősültek a városba, a birka

Békén legel a nyugati domb

Füvén  csak mi, akik itt születtünk,

Nem vagyunk biztosak : Mert így

Emlékezünk, nem vagyunk-e mi is

Emlékek, rémes múzeumi porban ?

 

S talán csak a szemével, a birkagyermek

 

Ezt mondja   mondja

 

Itt vagyok, atyám házában.

Ki félig világotokból, egykor,

Jöttem mélyen anyámhoz, nagy fűben,

A nyugati legelőn állt, holdfényként,

Rókát fülelve. S mintha egy másik

Világ szerelme vágott volna belé

Hátulról, s ő, fejét föl se emelve

A harmatból, oda se tekintve, adta legjobb

Énjét ama nagy szükségnek. Szabadulva, fejét

Még mélyebben fúrta a hűvös földbe, és zokogás

Hangja közepette  s ahogy valami

Elbotorkált, rendje szerint, hordani kezdett

Engem. S megéledtem, halódva.

 

Domb nyári fényén, emberi szemnél sokkal

Látóbb szemmel, egy vakító villanást,

Láttam a nagy füves világot kétfelől,

Embert s állatot, szüksége körében,

És a hegyi szél borzolta gyapjam,

Patám-kezem összekulcsolódott,

Még az a tej, egyetlen

Egyszer, s meghaltam

Tárt szemmel, Sötét fűről egyenest

 

Atyám háza várt, hol a por

Nem kavarul a termekben semmiért,

Hiszen senki sem jön  ott vagyok egy pokoli

enyhe sarokban,

És halhatatlan vizeimen át

Fogadom a napfény szemcséit szemtől

Szembe, nem törik át üvegzárkám.

Így, holtan élek a legbizonyosabban

Falusi fiúk agyában: elűzöm őket,

Farkasokként, szukáktól-kisborjaktól,

Szűzi juhoktól szerte a szélbe,

Mennek, erdőkbe  babföldekre  ott megy el nekik

Jól ismert jobb kezükbe. Rólam az álmuk,

És hörögnek  várnak  s elszenvedik

Magukat, nősülnek, és fajtájuk közt megmaradnak.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap