Dickinson, Emily: Agy-Érv: Föld — rövid út — (I reason, Earth is short (301) Magyar nyelven)

I reason, Earth is short—
And Anguish—absolute—
And many hurt,
But, what of that?

I reason, we could die—
The best Vitality
Cannot excel Decay,
But, what of that?

I reason, that in Heaven—
Somehow, it will be even—
Some new Equation, given—
But, what of that?

Agy-Érv: Föld — rövid út —
És: Kín — ez abszolút —
És soknak árt,
De nézzem ezt?

Agy-Érv: Jöhet Halál —
Akármi élve-él
Felbomlást nem hagy el,
De nézzem ezt?

Agy-Érv: Hogy majd az Égben —
Lesz Egész-ség a Részben —
Új Egyenletre készen —
De nézzem ezt?


.....................
Az eredeti vers úgy-ahogy pontos (amennyire csak lehet pontos) fordításban:

Azt hányom-vetem logikusan (vagy: A logika/ésszerűség alapján elfogadom, igazolom), hogy a Föld (= a Földön számunkra kiszabott élet) rövid —
És a Gyötrelem abszolút —
És ez sokakat sebez/zavar/sért,
De miért fontos ez?/De hát miért olyan nagy baj ez? („Na és, mi van olyankor?”, „Miért kell fennakadni ezen?”)

Azt hányom-vetem logikusan (...), hogy meghalhatunk —
A legjobb Vitalitás/Életerő/Életrevalóság
Sem szárnyalhatja túl a Felbomlást,
De miért fontos ez?

Azt hányom-vetem logikusan, hogy az Égben —
Így vagy úgy el lesz simítva [minden] , vagy: Páros/egész [ti. nem tört] [számok] lesznek —
Valamiféle új Egyenlet lesz adva —
De miért fontos ez?

A vers lényege, helyesebben a vers érdeme, értéke nem az, hogy rájön az élet rövidségére („Jaj Istenem, szerkesztő úr, mit tetszik szólni hozzá, hogy az ember meghal” öltögeti a nyelvét Karinthy Füst Milán hasonló „felfedezésére”; pedig ugyanő Füst Milán verseit nagyon is nagyra tartotta!!), hanem a szűkszavúsága, tömörsége, nem-egyértelműsége, váratlan, paradox részletei, pl. a refrén, hogy ’Mindez nem fontos’, holott éppen ez az, ami a legjobban furdalja az emberiség oldalát és kiváltképp Emily Dickinsonét... Ebben humort, öniróniát is láthatunk. Váratlan, hatásos paradoxon az is, hogy a vers egyenletekről, száraz matematikáról beszél a mennyországgal kapcsolatban... Azt hiszem, hogy az ilyesmi a nagy matematikus-filozófusoknak, Pascalnak, Leibnitznek, Whiteheadnek sem sikerült sokkal jobban, mint ennek a boudoirjába zárkózott aprócska nőnek... Egyáltalán nem értek egyet költő barátommal, Sebestyén Péterrel: szerinte E.D. versei afféle kellemes ízű teasütemények, vagyis fölösleges junk-food az egész életmű. Szerintem éppen ellenkezőleg: inkább keserű tabletták vagy túl erős, gyomorégető aperitifek, gyomorkeserűk ezek a versek, mint a vízbefúlót megmentő Unicum volt hajdan, vöröskeresztes, méregzöld gömbölyű üvegben ...

Figyeljük meg, milyen fontos Emily Dickinsonnak – mint minden nagy költőnek –, hogy világrengető, sorsforgató "felfedezéseiket" ilyen vagy amolyan formában harsogják a világba: az első két strófában slant rímekkel él (= az elsőben csak a sorvégi T-hangok azonosak), a harmadik, "égi" strófában pedig igazi, jól összecsengő rímekkel... Arról nem is beszélve, hogy a sorok szabályos hosszúsága és ritmikai arculata és egy sereg egyéb, úgymond "pusztán formai" sajátság is mennyire fontos mindig ezeknek az "Istentől iderendelt lángoszlopoknak"... Mindez nem új ismeret, de nem árt újra meg újra fülébe harsogni a Magyarul Bábelben jó pár dilettáns fordítójának, akiknek számára mindez "smafu"... (Ebben az iskolai oktatás is bűnös. Még az egyetemi irodalomszakokon sem tanítottak nekünk prozódiát és poétikát, esztétikát sem, hanem csak absztrakt elméletieskedő halandzsákat.)