Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Dorcey, Mary: Talán a szív mégis megbízható (Perhaps the Heart is Constant after All Magyar nyelven)

Dorcey, Mary portréja

Perhaps the Heart is Constant after All (Angol)

Perhaps the heart is constant after all. Perhaps it
makes no difference who we love, what voice lures
us, what name we call. It’s always the same love is
it not? Drawn from the one spring, coursing the same

Track. It’s always the same thirst we slake, the
same image in the pool; the same blood dimmed gaze.
Perhaps it makes no difference who we lust for –
isn’t it always the same veil we cast over each new

Form; the finest gossamer illusion can buy, spun
from the sheerest silks of faith, hope and deceit?
What can it signify at the end of it whose gaze
ensnares? Isn’t it always the same sirenian song,

The same wine on the tongue, the same salt in the
wound? If the heart is faithful in the least, is it to
the elemental, the universal theme? Is it only in
particulars that love betrays – the setting and the

Costumes: a certain sky, a certain street, oleander
at an open gate, a spiral stairs, a white coverlet –
the weather and the houses, the language and the
streets: surface things, easily exchanged, forgotten

Shed like leaves or skin, like memory itself. Like
the imprint of sight and touch: breath on glass, a
particular face. Perhaps, this too at last will wane,
and with it the afterglow: a certain night, a scented

road, the scarred river, the lamp-lit bridge: a lover
crossing over; crossing back – a stranger. Even this,
too at last will fade, erased like time itself. Like the
memory of her face. Like the memory of that lie.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.molossus.co

Talán a szív mégis megbízható (Magyar)

Talán a szív mégis megbízható,
talán mindegy, hogy kit szeretünk,
milyen szó, milyen szív csapdájába esünk.
A szerelem úgy állandó. Egyazon

forrásból fakad, egyazon ösvényen halad.
Szomjunk ugyanaz. A tó ugyanazt tükrözi.
Vér fátyolozza szemünk. Mindegy talán,
ki vágyunk tárgya, hisz ugyanaz a fátyol takar

minden új alakot, a legfinomabb szövet, mit illúziónk
megszőni képes, a hit a remény, a csalás szövetéből.
Tán mindegy, hogy milyen hang csapdájába
esünk, a szirénhangok fülünkbe csengenek.

Bor a nyelven, só a seben. Ha a szív
megbízható, egyetemes kihívásra dobban-e?
Részletekre kíváncsi a szerelem? A kulisszákra,
kosztümökre, az ég adott darabjára,

egy adott hídra, az oleanderre, nyílt kapura,
egy bizonyos vászon keszkenőre?
A nyelv, a házak, az időjárás, az utca
felszínes dolgok, cserélhetők, feledhetők,

lehámlanak, mint a bőr, mint az emlékek,
a nézés, az érintések. Üvegpoháron
a lehelet, egy ismert arc. Hát igen,
végül ez is lehámlik: a híd

az éj, az illatos kapu, a folyó, az
egyszer-kétszer visszafordulás. Homályba
veszik ez is. Lehámlik arcának emléke,
lehámlik az idő, a vallomásos hazugság. 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://forum.index.hu

minimap