Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Eliot, T. S.: Simeon éneke (A Song for Simeon Magyar nyelven)

Eliot, T. S. portréja

A Song for Simeon (Angol)

Lord, the Roman hyacinths are blooming in bowls and

The winter sun creeps by the snow hills;

The stubborn season has made stand.

My life is light, waiting for the death wind,

Like a feather on the back of my hand.

Dust in sunlight and memory in corners

Wait for the wind that chills towards the dead land.

 

Grant us thy peace.

I have walked many years in this city,

Kept faith and fast, provided for the poor,

Have taken and given honour and ease.

There went never any rejected from my door.

Who shall remember my house, where shall live my children’s children

When the time of sorrow is come ?

They will take to the goat’s path, and the fox’s home,

Fleeing from the foreign faces and the foreign swords.

 

 

Before the time of cords and scourges and lamentation

Grant us thy peace.

Before the stations of the mountain of desolation,

Before the certain hour of maternal sorrow,

Now at this birth season of decease,

Let the Infant, the still unspeaking and unspoken Word,

Grant Israel’s consolation

To one who has eighty years and no to-morrow.

 

 

According to thy word,

They shall praise Thee and suffer in every generation

With glory and derision,

Light upon light, mounting the saints’ stair.

Not for me the martyrdom, the ecstasy of thought and prayer,

Not for me the ultimate vision.

Grant me thy peace.

(And a sword shall pierce thy heart,

Thine also).

I am tired with my own life and the lives of those after me,

I am dying in my own death and the deaths of those after me.

Let thy servant depart,

Having seen thy salvation.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://engdep1.philo.ulg.ac.be/download

Simeon éneke (Magyar)

Uram, a római jácintok virulnak a cserepekben,

Téli nap kúszik havas hegyeken:

A konok évad visszaretten.

Súlytalan életem halálos szélre vár,

Mint kezem fején pihe rebben.

Por a sugárban és emlék a zugban:

A holt vidékre húz a szél felettem.

 

Te békédet add meg nekünk, Uram.

Jártam e városban sok éven át,

Betartottam a böjtöt, senki sem éhezett miattam,

Senki se zörgetett kapumon hasztalan.

Becsületet és vigaszt kaptam, adtam.

Ki emlékszik majd házamra, hol laknak gyermekeim

gyermekei,

Ha majd a bánat kora eljövend?

A zerge ösvényére bújnak s a róka otthonába lent

S idegen arcoktól, idegen kardoktól menekülnek.

 

Jön kora a kötélnek, az ostornak, a könnynek -

A Te békédet most add meg, Uram.

A csüggedés hegyének stációi jönnek

S az anyai kín biztos percei,

Most még az elmúlás korai évszaka van -

Engedd, hogy a Gyermek, a még néma s ki nem

mondott Ige

Most adja meg Izrael vigaszát

Annak, ki nyolcvanéves és holnapnélküli.

 

Ígéreted szerint

Majd dicsőítenek gúnyoltatással s glóriával

S szenvednek minden nemzedéken át.

Fel a szentek lépcsején fény fény után lobog.

Ne énnekem a rajongó imát s gondolatot,

Ne énnekem a végső látomást s a kínhalált:

A Te békédet add meg most nekem.,

(S kard döfi át a szívedet,

A tiédet is.)

A saját életemtől s az utánamjövők életétől fáradt

vagyok.

A saját halálomba s az utánamjövők halálába -

belehalok.

Bocsásd el szolgádat,

Mert látta üdvösségedet.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.literatura.hu/irok

minimap