Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Eliot, T. S.: A Pincsek és a Töncsök iszonyú csatájáról, némi híradás továbbá a mopszok és a spiccek részvételéről e csatában, nemkülönben a Nagy Bulimacska közbelépéséről (Of the Awefull Battle of the Pekes and the Pollicles: Together withsome account of the participation of the Pugs and the Poms, andthe intervention of the Great Rumpuscat Magyar nyelven)

Eliot, T. S. portréja

Of the Awefull Battle of the Pekes and the Pollicles: Together withsome account of the participation of the Pugs and the Poms, andthe intervention of the Great Rumpuscat (Angol)

The Pekes and the Pollicles, everyone knows,

Are proud and implacable passionate foes;

It is always the same, wherever one goes.

And the Pugs and the Poms, although most people say

That they do not like fighting, yet once in a way,

They will now and again join in to the fray

And they

            Bark bark bark bark

            Bark bark BARK BARK

Until you can hear them all over the Park.

 

Now on the occasion of which I shall speak

Almost nothing had happened for nearly a week

(And that's a long time for a Pol or a Peke).

The big Police Dog was away from his beat--

I don't know the reason, but most people think

He'd slipped into the Wellington Arms for a drink--

And no one at all was about on the street

When a Peke and a Pollicle happened to meet.

They did not advance, or exactly retreat,

But they glared at each other, and scraped their hind feet,

And they started to

            Bark bark bark bark

            Bark bark BARK BARK

Until you can hear them all over the Park.

 

Now the Peke, although people may say what they please,

Is no British Dog, but a Heathen Chinese.

And so all the Pekes, when they heard the uproar,

Some came to the window, some came to the door;

There were surely a dozen, more likely a score.

And together they started to grumble and wheeze

In their huffery-snuffery Heathen Chinese.

But a terrible din is what Pollicles like,

For your Pollicle Dog is a dour Yorkshire tyke,

And his braw Scottish cousins are snappers and biters,

And every dog-jack of them notable fighters;

And so they stepped out, with their pipers in order,

Playing When the Blue Bonnets Came Over the Border.

Then the Pugs and the Poms held no longer aloof,

But some from the balcony, some from the roof,

Joined in

To the din

With a

            Bark bark bark bark

            Bark bark BARK BARK

Until you can hear them all over the Park.

 

Now when these bold heroes together assembled,

That traffic all stopped, and the Underground trembled,

And some of the neighbours were so much afraid

That they started to ring up the Fire Brigade.

When suddenly, up from a small basement flat,

Why who should stalk out but the GREAT RUMPUSCAT.

His eyes were like fireballs fearfully blazing,

He gave a great yawn, and his jaws were amazing;

And when he looked out through the bars of the area,

You never saw anything fiercer or hairier.

And what with the glare of his eyes and his yawning,

The Pekes and the Pollicles quickly took warning.

He looked at the sky and he gave a great leap--

And they every last one of them scattered like sheep.

 

And when the Police Dog returned to his beat,

There wasn't a single one left in the street.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.moggies.co.uk/html

A Pincsek és a Töncsök iszonyú csatájáról, némi híradás továbbá a mopszok és a spiccek részvételéről e csatában, nemkülönben a Nagy Bulimacska közbelépéséről (Magyar)

Ki ne tudná azt, hogy a töncs meg a pincs

úgy gyűlöli egymást, nyugta sosincs;

a világ csak ilyen, bármerre tekints.

S bár hírlik: a spicc és mopsz kutyafajt

nem hajtja vadóc-vér, ám csatazajt

hallván, szaporán áhít kutya-bajt,

s lesz majd

csihi-csahi, csihi-csahi,

csihi-csahi, CSIHI-CSAHI,

hogy az egész parkban hallani.

 

Egyszer hát – erről szól a mesém –

majd’ egy hete már nem akardt esemény

(nagy idő ez töncsök s pincsek egén).

Nos, a posztos nagy Köz-Eb épp oda volt

– hogy hol: tudom én? bár azt rebegik,

hogy a sarkon ivott pár röpke decit –,

így esett hát, hogy a kutya rá se szagolt,

mikor egy töncs s egy pincs szembeloholt;

egymásra se rontott, el se farolt:

szemük izzott, lábuk verte a port,

és volt

csihi-csahi, csihi-csahi,

csihi-csahi, CSIHI-CSAHI,

hogy az egész parkban hallani.

 

Nos, a pincs, mondj bármit, aféle pogány

kutya kínai fajta, nem angol, ugy ám!

Hát hallván, pincsek, a szörnyü ricsajt,

heve ajtó- s ablakrésbe kicsalt

tizet itt. huszat ott közülük, s a kihalt

utcán morgott mind, nyírva vadul,

kaffogva pogány-mód kínaiul.

Csak: a töncs épp él-hal a vad ricsajért

– Yorkshire-i vagány, ihatott bikavért –!

de a skót rokon északon is foga-fent,

nem lelsz te bunyósabb kant odafent;

„Hogy a kéksapkások a gránicon át…”

No de erre a spicc- s mopsz-nép is előtör,

ez az erkélyről, amaz ott a tetőről

szaladna

a hadba

ugatva:

csihi-csahi, csihi-csahi,

csihi-csahi, CSIHI-CSAHI,

hogy a parkban mást se hallani.

 

S hogy egybegyűlének e hős daliák,

remegett London, forgalma leállt,

mind retten a szomszédság e vadaktól,

a tűzoltókat hívná – no de akkor

– az a alagsori ajtót szél ha kicsapja! –

ki más jelenik meg: a NAGY BULIMACSKA.

Tűzgömb-szeme áraszt rettenetet,

nagyot ásít, bámul, az álla mered;

átnéz az alagsori vaskerítésen:

– hát mintha pokol tüze dőlne e résen.

S ahogy ásít, s néz baljós nyugalommal,

jól értik a pincsek és töncsök azonnal.

S hogy az ég fele pillant s ugrik – az eb-nép

riadozva, juhok módjára szalad szét.

 

S hogy a nagy Köz-Eb újra kiballag a posztra,

Elindult valamennyi, s csendes az utca.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.scribd.com/mpetrusan/d

minimap