Hírek

Eliot, T. S.: Átokföldje (The Waste Land Magyar nyelven)

Eliot, T. S. portréja

The Waste Land (Angol)

"Nam Sibyllam quidem Cumis ego ipse oculis meis

vidi in ampulla pendere, et cum illi pueri dicerent:

Sibylla ti theleis; respondebat illa: apothanein thelo."

 

"For I myself saw the Sibyl indeed at Cumae with my own

eyes hanging in a jar; and when the boys used to say to her,

"Sibyl, what do you want?" she replied, 'I want to die."

 

The epigraph is taken from Chapter 48 of the Satyricon

written by Gaius Petronius Arbiter (or Titus Petronius).

 

 

For Ezra Pound:

il miglior fabbro

 

 

I. The Burial of the Dead

 

April is the cruellest month, breeding   

Lilacs out of the dead land, mixing       

Memory and desire, stirring     

Dull roots with spring rain.       

Winter kept us warm, covering       5

Earth in forgetful snow, feeding

A little life with dried tubers.    

Summer surprised us, coming over the Starnbergersee

With a shower of rain; we stopped in the colonnade,   

And went on in sunlight, into the Hofgarten,        10

And drank coffee, and talked for an hour.       

Bin gar keine Russin, stamm' aus Litauen, echt deutsch.          

And when we were children, staying at the archduke's,           

My cousin's, he took me out on a sled,

And I was frightened. He said, Marie,    15

Marie, hold on tight. And down we went.       

In the mountains, there you feel free.   

I read, much of the night, and go south in the winter.   

 

What are the roots that clutch, what branches grow    

Out of this stony rubbish? Son of man,   20

You cannot say, or guess, for you know only  

A heap of broken images, where the sun beats,           

And the dead tree gives no shelter, the cricket no relief,          

And the dry stone no sound of water. Only     

There is shadow under this red rock,      25

(Come in under the shadow of this red rock),  

And I will show you something different from either     

Your shadow at morning striding behind you   

Or your shadow at evening rising to meet you;

I will show you fear in a handful of dust.             30

                Frisch weht der Wind       

                Der Heimat zu.      

                Mein Irisch Kind,  

                Wo weilest du?      

'You gave me hyacinths first a year ago;             35

'They called me the hyacinth girl.'        

—Yet when we came back, late, from the Hyacinth garden,   

Your arms full, and your hair wet, I could not  

Speak, and my eyes failed, I was neither         

Living nor dead, and I knew nothing,      40

Looking into the heart of light, the silence.       

Od' und leer das Meer.          

 

Madame Sosostris, famous clairvoyante,         

Had a bad cold, nevertheless  

Is known to be the wisest woman in Europe,      45

With a wicked pack of cards. Here, said she, 

Is your card, the drowned Phoenician Sailor,  

(Those are pearls that were his eyes. Look!)   

Here is Belladonna, the Lady of the Rocks,     

The lady of situations.     50

Here is the man with three staves, and here the Wheel,

And here is the one-eyed merchant, and this card,      

Which is blank, is something he carries on his back,    

Which I am forbidden to see. I do not find      

The Hanged Man. Fear death by water.             55

I see crowds of people, walking round in a ring.          

Thank you. If you see dear Mrs. Equitone,      

Tell her I bring the horoscope myself:  

One must be so careful these days.     

 

Unreal City,       60

Under the brown fog of a winter dawn,           

A crowd flowed over London Bridge, so many,          

I had not thought death had undone so many.  

Sighs, short and infrequent, were exhaled,       

And each man fixed his eyes before his feet.       65

Flowed up the hill and down King William Street,       

To where Saint Mary Woolnoth kept the hours           

With a dead sound on the final stroke of nine. 

There I saw one I knew, and stopped him, crying 'Stetson!     

'You who were with me in the ships at Mylae!    70

'That corpse you planted last year in your garden,       

'Has it begun to sprout? Will it bloom this year?          

'Or has the sudden frost disturbed its bed?      

'Oh keep the Dog far hence, that's friend to men,        

'Or with his nails he'll dig it up again!      75

'You! hypocrite lecteur!—mon semblable,—mon frère!'       

 

 

II. A Game of Chess

 

The Chair she sat in, like a burnished throne,   

Glowed on the marble, where the glass           

Held up by standards wrought with fruited vines          

From which a golden Cupidon peeped out         80

(Another hid his eyes behind his wing) 

Doubled the flames of sevenbranched candelabra       

Reflecting light upon the table as          

The glitter of her jewels rose to meet it,           

From satin cases poured in rich profusion;          85

In vials of ivory and coloured glass      

Unstoppered, lurked her strange synthetic perfumes,   

Unguent, powdered, or liquid—troubled, confused     

And drowned the sense in odours; stirred by the air    

That freshened from the window, these ascended           90

In fattening the prolonged candle-flames,         

Flung their smoke into the laquearia,    

Stirring the pattern on the coffered ceiling.       

Huge sea-wood fed with copper         

Burned green and orange, framed by the coloured stone,           95

In which sad light a carvèd dolphin swam.       

Above the antique mantel was displayed         

As though a window gave upon the sylvan scene         

The change of Philomel, by the barbarous king

So rudely forced; yet there the nightingale        100

Filled all the desert with inviolable voice          

And still she cried, and still the world pursues, 

'Jug Jug' to dirty ears.  

And other withered stumps of time      

Were told upon the walls; staring forms            105

Leaned out, leaning, hushing the room enclosed.         

Footsteps shuffled on the stair.

Under the firelight, under the brush, her hair    

Spread out in fiery points        

Glowed into words, then would be savagely still.          110

 

'My nerves are bad to-night. Yes, bad. Stay with me. 

'Speak to me. Why do you never speak? Speak.        

'What are you thinking of? What thinking? What?       

'I never know what you are thinking. Think.'    

 

I think we are in rats' alley        115

Where the dead men lost their bones.  

 

'What is that noise?'    

                      The wind under the door.         

'What is that noise now? What is the wind doing?'       

                      Nothing again nothing.   120

                                              'Do      

'You know nothing? Do you see nothing? Do you remember   

'Nothing?'       

  I remember   

Those are pearls that were his eyes.     125

'Are you alive, or not? Is there nothing in your head?'  

                                                         But       

O O O O that Shakespeherian Rag— 

It's so elegant  

So intelligent     130

'What shall I do now? What shall I do?'          

'I shall rush out as I am, and walk the street     

'With my hair down, so. What shall we do to-morrow?           

'What shall we ever do?'         

                          The hot water at ten.  135

And if it rains, a closed car at four.      

And we shall play a game of chess,     

Pressing lidless eyes and waiting for a knock upon the door.   

 

When Lil's husband got demobbed, I said—   

I didn't mince my words, I said to her myself,   140

HURRY UP PLEASE IT'S TIME      

Now Albert's coming back, make yourself a bit smart.

He'll want to know what you done with that money he gave you         

To get yourself some teeth. He did, I was there.          

You have them all out, Lil, and get a nice set,   145

He said, I swear, I can't bear to look at you.   

And no more can't I, I said, and think of poor Albert, 

He's been in the army four years, he wants a good time,          

And if you don't give it him, there's others will, I said.  

Oh is there, she said. Something o' that, I said. 150

Then I'll know who to thank, she said, and give me a straight look.     

HURRY UP PLEASE IT'S TIME      

If you don't like it you can get on with it, I said.           

Others can pick and choose if you can't.         

But if Albert makes off, it won't be for lack of telling.   155

You ought to be ashamed, I said, to look so antique.  

(And her only thirty-one.)        

I can't help it, she said, pulling a long face,       

It's them pills I took, to bring it off, she said.    

(She's had five already, and nearly died of young George.)       160

The chemist said it would be alright, but I've never been the same.      

You are a proper fool, I said.  

Well, if Albert won't leave you alone, there it is, I said,

What you get married for if you don't want children?   

HURRY UP PLEASE IT'S TIME       165

Well, that Sunday Albert was home, they had a hot gammon,  

And they asked me in to dinner, to get the beauty of it hot—   

HURRY UP PLEASE IT'S TIME      

HURRY UP PLEASE IT'S TIME      

Goonight Bill. Goonight Lou. Goonight May. Goonight.           170

Ta ta. Goonight. Goonight.      

Good night, ladies, good night, sweet ladies, good night, good night.   

 

 

III. The Fire Sermon

 

The river's tent is broken: the last fingers of leaf           

Clutch and sink into the wet bank. The wind   

Crosses the brown land, unheard. The nymphs are departed.   175

Sweet Thames, run softly, till I end my song.   

The river bears no empty bottles, sandwich papers,    

Silk handkerchiefs, cardboard boxes, cigarette ends   

Or other testimony of summer nights. The nymphs are departed.         

And their friends, the loitering heirs of city directors;     180

Departed, have left no addresses.       

By the waters of Leman I sat down and wept...          

Sweet Thames, run softly till I end my song,    

Sweet Thames, run softly, for I speak not loud or long.           

But at my back in a cold blast I hear    185

The rattle of the bones, and chuckle spread from ear to ear.    

A rat crept softly through the vegetation          

Dragging its slimy belly on the bank     

While I was fishing in the dull canal      

On a winter evening round behind the gashouse           190

Musing upon the king my brother's wreck       

And on the king my father's death before him. 

White bodies naked on the low damp ground  

And bones cast in a little low dry garret,          

Rattled by the rat's foot only, year to year.       195

But at my back from time to time I hear          

The sound of horns and motors, which shall bring        

Sweeney to Mrs. Porter in the spring. 

O the moon shone bright on Mrs. Porter         

And on her daughter    200

They wash their feet in soda water      

Et, O ces voix d'enfants, chantant dans la coupole!

 

Twit twit twit   

Jug jug jug jug jug jug  

So rudely forc'd.          205

Tereu  

 

Unreal City     

Under the brown fog of a winter noon 

Mr. Eugenides, the Smyrna merchant  

Unshaven, with a pocket full of currants           210

C.i.f. London: documents at sight,       

Asked me in demotic French   

To luncheon at the Cannon Street Hotel          

Followed by a weekend at the Metropole.      

 

At the violet hour, when the eyes and back      215

Turn upward from the desk, when the human engine waits      

Like a taxi throbbing waiting,   

I Tiresias, though blind, throbbing between two lives,  

Old man with wrinkled female breasts, can see

At the violet hour, the evening hour that strives 220

Homeward, and brings the sailor home from sea,        

The typist home at teatime, clears her breakfast, lights 

Her stove, and lays out food in tins.     

Out of the window perilously spread   

Her drying combinations touched by the sun's last rays,            225

On the divan are piled (at night her bed)          

Stockings, slippers, camisoles, and stays.        

I Tiresias, old man with wrinkled dugs 

Perceived the scene, and foretold the rest—   

I too awaited the expected guest.         230

He, the young man carbuncular, arrives,          

A small house agent's clerk, with one bold stare,         

One of the low on whom assurance sits           

As a silk hat on a Bradford millionaire.

The time is now propitious, as he guesses,        235

The meal is ended, she is bored and tired,       

Endeavours to engage her in caresses  

Which still are unreproved, if undesired.          

Flushed and decided, he assaults at once;       

Exploring hands encounter no defence; 240

His vanity requires no response,          

And makes a welcome of indifference.

(And I Tiresias have foresuffered all    

Enacted on this same divan or bed;     

I who have sat by Thebes below the wall         245

And walked among the lowest of the dead.)    

Bestows on final patronising kiss,        

And gropes his way, finding the stairs unlit...    

 

She turns and looks a moment in the glass,      

Hardly aware of her departed lover;     250

Her brain allows one half-formed thought to pass:       

'Well now that's done: and I'm glad it's over.'  

When lovely woman stoops to folly and          

Paces about her room again, alone,     

She smoothes her hair with automatic hand,     255

And puts a record on the gramophone.           

 

'This music crept by me upon the waters'        

And along the Strand, up Queen Victoria Street.         

O City city, I can sometimes hear        

Beside a public bar in Lower Thames Street,   260

The pleasant whining of a mandoline    

And a clatter and a chatter from within

Where fishmen lounge at noon: where the walls           

Of Magnus Martyr hold          

Inexplicable splendour of Ionian white and gold.          265

 

      The river sweats    

      Oil and tar 

      The barges drift     

      With the turning tide          

      Red sails    270

      Wide        

      To leeward, swing on the heavy spar.       

      The barges wash   

      Drifting logs          

      Down Greenwich reach     275

      Past the Isle of Dogs.        

            Weialala leia   

            Wallala leialala

 

      Elizabeth and Leicester     

      Beating oars           280

      The stern was formed       

      A gilded shell        

      Red and gold        

      The brisk swell      

      Rippled both shores           285

      Southwest wind    

      Carried down stream        

      The peal of bells    

      White towers        

            Weialala leia    290

            Wallala leialala

 

'Trams and dusty trees.           

Highbury bore me. Richmond and Kew          

Undid me. By Richmond I raised my knees     

Supine on the floor of a narrow canoe.'            295

'My feet are at Moorgate, and my heart          

Under my feet. After the event

He wept. He promised "a new start".  

I made no comment. What should I resent?'    

'On Margate Sands.     300

I can connect  

Nothing with nothing.  

The broken fingernails of dirty hands.  

My people humble people who expect

Nothing.'          305

      la la           

 

To Carthage then I came         

 

Burning burning burning burning          

O Lord Thou pluckest me out 

O Lord Thou pluckest  310

 

burning

 

 

IV. Death by Water

 

Phlebas the Phoenician, a fortnight dead,         

Forgot the cry of gulls, and the deep seas swell           

And the profit and loss.           

                          A current under sea   315

Picked his bones in whispers. As he rose and fell        

He passed the stages of his age and youth       

Entering the whirlpool. 

                          Gentile or Jew          

O you who turn the wheel and look to windward,        320

Consider Phlebas, who was once handsome and tall as you.   

 

 

V. What the Thunder said

 

After the torchlight red on sweaty faces           

After the frosty silence in the gardens  

After the agony in stony places

The shouting and the crying      325

Prison and place and reverberation     

Of thunder of spring over distant mountains     

He who was living is now dead           

We who were living are now dying      

With a little patience     330

 

Here is no water but only rock

Rock and no water and the sandy road           

The road winding above among the mountains 

Which are mountains of rock without water     

If there were water we should stop and drink   335

Amongst the rock one cannot stop or think     

Sweat is dry and feet are in the sand   

If there were only water amongst the rock       

Dead mountain mouth of carious teeth that cannot spit 

Here one can neither stand nor lie nor sit          340

There is not even silence in the mountains        

But dry sterile thunder without rain      

There is not even solitude in the mountains      

But red sullen faces sneer and snarl     

From doors of mudcracked houses

                                 If there were water         345

  And no rock 

  If there were rock     

  And also water         

  And water     

  A spring         350

  A pool among the rock         

  If there were the sound of water only

  Not the cicada          

  And dry grass singing

  But sound of water over a rock          355

  Where the hermit-thrush sings in the pine trees          

  Drip drop drip drop drop drop drop 

  But there is no water 

 

Who is the third who walks always beside you?          

When I count, there are only you and I together           360

But when I look ahead up the white road        

There is always another one walking beside you          

Gliding wrapt in a brown mantle, hooded        

I do not know whether a man or a woman      

—But who is that on the other side of you?      365

 

What is that sound high in the air         

Murmur of maternal lamentation          

Who are those hooded hordes swarming        

Over endless plains, stumbling in cracked earth           

Ringed by the flat horizon only  370

What is the city over the mountains     

Cracks and reforms and bursts in the violet air

Falling towers  

Jerusalem Athens Alexandria   

Vienna London            375

Unreal 

 

A woman drew her long black hair out tight    

And fiddled whisper music on those strings     

And bats with baby faces in the violet light      

Whistled, and beat their wings  380

And crawled head downward down a blackened wall 

And upside down in air were towers   

Tolling reminiscent bells, that kept the hours    

And voices singing out of empty cisterns and exhausted wells. 

 

In this decayed hole among the mountains        385

In the faint moonlight, the grass is singing         

Over the tumbled graves, about the chapel      

There is the empty chapel, only the wind's home.        

It has no windows, and the door swings,         

Dry bones can harm no one.    390

Only a cock stood on the rooftree       

Co co rico co co rico  

In a flash of lightning. Then a damp gust          

Bringing rain    

 

Ganga was sunken, and the limp leaves            395

Waited for rain, while the black clouds

Gathered far distant, over Himavant.   

The jungle crouched, humped in silence.          

Then spoke the thunder           

D A           400

Datta: what have we given?    

My friend, blood shaking my heart      

The awful daring of a moment's surrender       

Which an age of prudence can never retract    

By this, and this only, we have existed  405

Which is not to be found in our obituaries        

Or in memories draped by the beneficent spider          

Or under seals broken by the lean solicitor      

In our empty rooms     

D A     410

Dayadhvam: I have heard the key      

Turn in the door once and turn once only        

We think of the key, each in his prison

Thinking of the key, each confirms a prison     

Only at nightfall, aetherial rumours        415

Revive for a moment a broken Coriolanus       

D A    

Damyata: The boat responded           

Gaily, to the hand expert with sail and oar       

The sea was calm, your heart would have responded   420

Gaily, when invited, beating obedient   

To controlling hands    

 

                      I sat upon the shore      

Fishing, with the arid plain behind me  

Shall I at least set my lands in order?    425

 

London Bridge is falling down falling down falling down          

 

Poi s'ascose nel foco che gli affina   

Quando fiam ceu chelidon—O swallow swallow      

Le Prince d'Aquitaine à la tour abolie         

These fragments I have shored against my ruins            430

Why then Ile fit you. Hieronymo's mad againe.

Datta. Dayadhvam. Damyata. 

 

            Shantih shantih shantih 

 

 

 

T.S. Eliots Notes

on the „Waste Land

 

Not only the title, but the plan and a good deal of the incidental

symbolism of the poem were suggested by Miss Jessie L. Weston's

book on the Grail legend: From Ritual to Romance (Cambridge).

Indeed, so deeply am I indebted, Miss Weston's book will elucidate

the difficulties of the poem much better than my notes can do; and

I recommend it (apart from the great interest of the book itself)

to any who think such elucidation of the poem worth the trouble.

To another work of anthropology I am indebted in general,

one which has influenced our generation profoundly; I mean

The Golden Bough; I have used especially the two volumes

Adonis, Attis, Osiris.  Anyone who is acquainted with these

Works will immediately recognise in the poem certain references

to vegetation ceremonies.

 

I. The Burial of the Dead

 

Line 20.  Cf.  Ezekiel 2:1.

23.  Cf.  Ecclesiastes 12:5.

31.  V.  Tristan und Isolde, i, verses 5-8.

42.  Id.  iii, verse 24.

46.  I am not familiar with the exact constitution of the Tarot pack
of cards, from which I have obviously departed to suit my own convenience.
The Hanged Man, a member of the traditional pack, fits my purpose
in two ways:  because he is associated in my mind with the Hanged God
of Frazer, and because I associate him with the hooded figure in
the passage of the disciples to Emmaus in Part V. The Phoenician Sailor
and the Merchant appear later; also the "crowds of people," and
Death by Water is executed in Part IV.  The Man with Three Staves
(an authentic member of the Tarot pack) I associate, quite arbitrarily,
with the Fisher King himself.

60.  Cf.  Baudelaire:

     "Fourmillante cite;, cite; pleine de reves,
     Ou le spectre en plein jour raccroche le passant."

63.  Cf.  Inferno, iii.  55-7.

                                   "si lunga tratta
     di gente, ch'io non avrei mai creduto
     che morte tanta n'avesse disfatta."

64.  Cf.  Inferno, iv.  25-7:

     "Quivi, secondo che per ascoltare,
     "non avea pianto, ma' che di sospiri,
     "che l'aura eterna facevan tremare."

68.  A phenomenon which I have often noticed.

74.  Cf.  the Dirge in Webster's White Devil .

76.  V. Baudelaire, Preface to Fleurs du Mal.

 

II.  A Game of Chess

 

77.  Cf.  Antony and Cleopatra, II. ii., l. 190.

92.  Laquearia.  V.  Aeneid, I. 726:

     dependent lychni laquearibus aureis incensi, et noctem flammis
                    funalia vincunt.

98.  Sylvan scene.  V. Milton, Paradise Lost, iv.  140.

99.  V. Ovid, Metamorphoses, vi, Philomela.

100.  Cf.  Part III, l. 204.

115.  Cf.  Part III, l. 195.

118.  Cf.  Webster:  "Is the wind in that door still?"

126.  Cf.  Part I, l. 37, 48.

138.  Cf.  the game of chess in Middleton's Women beware Women.

 

III.  The Fire Sermon

 

176.  V. Spenser, Prothalamion.

192.  Cf.  The Tempest, I.  ii.

196.  Cf.  Marvell, To His Coy Mistress.

197.  Cf.  Day, Parliament of Bees:

     "When of the sudden, listening, you shall hear,
     "A noise of horns and hunting, which shall bring
     "Actaeon to Diana in the spring,
     "Where all shall see her naked skin . . ."

199.  I do not know the origin of the ballad from which these lines
are taken:  it was reported to me from Sydney, Australia.

202.  V. Verlaine, Parsifal.

210.  The currants were quoted at a price "carriage and insurance
free to London"; and the Bill of Lading etc. were to be handed
to the buyer upon payment of the sight draft.

Notes 196 and 197 were transposed in this and the Hogarth Press edition,
but have been corrected here.

210.  "Carriage and insurance free"] "cost, insurance and freight"-Editor.

218.  Tiresias, although a mere spectator and not indeed a "character,"
is yet the most important personage in the poem, uniting all the rest.
Just as the one-eyed merchant, seller of currants, melts into
the Phoenician Sailor, and the latter is not wholly distinct
from Ferdinand Prince of Naples, so all the women are one woman,
and the two sexes meet in Tiresias.  What Tiresias sees, in fact,
is the substance of the poem.  The whole passage from Ovid is
of great anthropological interest:

     '. . . Cum Iunone iocos et maior vestra profecto est
     Quam, quae contingit maribus,' dixisse, 'voluptas.'
     Illa negat; placuit quae sit sententia docti
     Quaerere Tiresiae: venus huic erat utraque nota.
     Nam duo magnorum viridi coeuntia silva
     Corpora serpentum baculi violaverat ictu
     Deque viro factus, mirabile, femina septem
     Egerat autumnos; octavo rursus eosdem
     Vidit et 'est vestrae si tanta potentia plagae,'
     Dixit 'ut auctoris sortem in contraria mutet,
     Nunc quoque vos feriam!' percussis anguibus isdem
     Forma prior rediit genetivaque venit imago.
     Arbiter hic igitur sumptus de lite iocosa
     Dicta Iovis firmat; gravius Saturnia iusto
     Nec pro materia fertur doluisse suique
     Iudicis aeterna damnavit lumina nocte,
     At pater omnipotens (neque enim licet inrita cuiquam
     Facta dei fecisse deo) pro lumine adempto
     Scire futura dedit poenamque levavit honore.

221.  This may not appear as exact as Sappho's lines, but I had in mind
the "longshore" or "dory" fisherman, who returns at nightfall.

253.  V. Goldsmith, the song in The Vicar of Wakefield.

257.  V.  The Tempest, as above.

264.  The interior of St. Magnus Martyr is to my mind one of
the finest among Wren's interiors.  See The Proposed Demolition
of Nineteen City Churches (P. S. King & Son, Ltd.).

266.  The Song of the (three) Thames-daughters begins here.
From line 292 to 306 inclusive they speak in turn.
V.  Göttersdämmerung, III.  i:  the Rhine-daughters.

279.  V. Froude, Elizabeth, Vol.  I, ch.  iv, letter of De Quadra
to Philip of Spain:

"In the afternoon we were in a barge, watching the games on the river.
(The queen) was alone with Lord Robert and myself on the poop,
when they began to talk nonsense, and went so far that Lord Robert
at last said, as I was on the spot there was no reason why they
should not be married if the queen pleased."

293.  Cf.  Purgatorio, v.  133:

     "Ricorditi di me, che son la Pia;
     Siena mi fe', disfecemi Maremma."

307.  V. St. Augustine's Confessions:  "to Carthage then I came,
where a cauldron of unholy loves sang all about mine ears."

308.  The complete text of the Buddha's Fire Sermon (which corresponds
in importance to the Sermon on the Mount) from which these words are taken,
will be found translated in the late Henry Clarke Warren's Buddhism
in Translation (Harvard Oriental Series). Mr. Warren was one
of the great pioneers of Buddhist studies in the Occident.

309.  From St. Augustine's Confessions again.  The collocation
of these two representatives of eastern and western asceticism,
as the culmination of this part of the poem, is not an accident.

 

V.  What the Thunder said

 

In the first part of Part V three themes are employed:
the journey to Emmaus, the approach to the Chapel Perilous
(see Miss Weston's book) and the present decay of eastern Europe.

357.  This is Turdus aonalaschkae pallasii, the hermit-thrush
which I have heard in Quebec County.  Chapman says (Handbook of
Birds of Eastern North America) "it is most at home in secluded
woodland and thickety retreats. . . . Its notes are not remarkable
for variety or volume, but in purity and sweetness of tone and
exquisite modulation they are unequalled."  Its "water-dripping song"
is justly celebrated.

360.  The following lines were stimulated by the account of one
of the Antarctic expeditions (I forget which, but I think one
of Shackleton's): it was related that the party of explorers,
at the extremity of their strength, had the constant delusion
that there was one more member than could actually be counted.

367-77. Cf.  Hermann Hesse, Blick ins Chaos:

"Schon ist halb Europa, schon ist zumindest der halbe Osten Europas auf dem
Wege zum Chaos, fährt betrunken im heiligem Wahn am Abgrund entlang
und singt dazu, singt betrunken und hymnisch wie Dmitri Karamasoff sang.
Ueber diese Lieder lacht der Bürger beleidigt, der Heilige
und Seher hört sie mit Tränen."

402.  "Datta, dayadhvam, damyata" (Give, sympathize,
control). The fable of the meaning of the Thunder is found
in the Brihadaranyaka-Upanishad, 5, 1.  A translation is found
in Deussen's Sechzig Upanishads des Veda, p.  489.

408.  Cf.  Webster, The White Devil, v.  vi:

                                                    ". . . they'll remarry
   Ere the worm pierce your winding-sheet, ere the spider
   Make a thin curtain for your epitaphs."

412.  Cf.  Inferno, xxxiii.  46:

          "ed io sentii chiavar l'uscio di sotto
          all'orribile torre."

Also F. H. Bradley, Appearance and Reality, p.  346:

"My external sensations are no less private to myself than are my
thoughts or my feelings.  In either case my experience falls within
my own circle, a circle closed on the outside; and, with all its
elements alike, every sphere is opaque to the others which surround
it. . . . In brief, regarded as an existence which appears in a soul,
the whole world for each is peculiar and private to that soul."

425.  V. Weston, From Ritual to Romance; chapter on the Fisher King.

428.  V.  Purgatorio, xxvi.  148.

          "'Ara vos prec per aquella valor
           'que vos guida al som de l'escalina,
           'sovegna vos a temps de ma dolor.'
            Poi s'ascose nel foco che gli affina."

429.  V.  Pervigilium Veneris.  Cf.  Philomela in Parts II and III.

430.  V. Gerard de Nerval, Sonnet El Desdichado.

432.  V. Kyd's Spanish Tragedy.

434.  Shantih.  Repeated as here, a formal ending to an Upanishad.
'The Peace which passeth understanding' is a feeble translation
of the content of this word.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com/201/1.html

Átokföldje (Magyar)

"Nam Sibyllam quidem Cumis ego ipse oculis meis

vidi in ampulla pendere, et cum illi pueri dicerent:

Sibylla ti theleis; respondebat illa: apothanein thelo."

 

"Mert Sibyllát viszont saját szememmel láttam Cumae-ben;

egy üveggömbben lebegett, és mikor a gyerekek azt mondták

neki: Sibylla, mit akarsz; azt felelte: Meg akarok halni."

 

Az epigraph forrása: Gaius Petronius Arbiter (vagy Titus Petronius) - Satyricon (XLVIII)

 

 

Ezra Poundnak

a miglior fabbró-nak

 

 

I  A halottak temetése

 

Április a kegyetlen, kihajtja

Az orgonát a holt földből, beoltja

Az emléket a vágyba, felkavarja

Esőjével a tompa gyökeret.

Tél melengetett minket, eltakarva

Felejtő hóval a földet, kitartva

Egy kis életet elszáradt gumókkal.

Nyár tört ránk, átkelt a Starnbergersee-n

Záporzuhogással; az oszlopok közt megálltunk,

Napfényben elindultunk, a Hofgartenbe mentünk, 10

Kávéztunk s egy óráig társalogtunk.

Bin gar keine Russin, stamm' aus Litauen, echt

                                                  deutsch.

Kuzenom, a főherceg, amikor nála éltünk,

Még gyerekkorunkban, szánkázni vitt,

Én pedig féltem. Azt mondta, Marie,

Marie, fogóddz. És szálltunk lefelé.

A hegyek között, ott szabad az ember.

Olvasni szoktam éjszaka s Délre utazni télen.

Mi gyökerek kúsznak, mi ágazik szét

E kő-szemétből? Embernek fia,    20

Nem mondhatod, nem sejted, mást sem ismersz,

Csak egy csomó tört képet, ahol a tikkadt nap

S a holt fa menhelyet nem ad, tücsök sem enyhülést,

S a száraz kő se csörgedező vizet. Csupán

E vörös szikla alatt van árnyék,

(E vörös szikla alá jöjj, itt az árnyék),

mutatok neked valamit, ami egészen más,

Mint árnyad, amely reggel lép mögötted,

Vagy árnyad, amely este kél előtted:

Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked. 30

 

          Frisch weht der Wind

          Der Heimat zu.

          Mein Irisch Kind,

          Wo weilest du?

 

„Egy éve adtál jácintot először:

A jácintos lánynak neveztek el."

— De mikor a Jácintkertből későn visszatértünk,

Karod tele, hajad vizes, beszélni

Se tudtam, szemem elborult, sem éltem,

Se haltam és nem tudtam semmiről,

A fény szívébe néztem csak, a csöndbe.   40

Öd' und leer das Meer.

 

Madame Sosostris, híres jósnő,

Náthás volt, mindazonáltal

Európa legokosabb asszonyának

Számít bűnös kártyáival. Íme, úgymond,

Az ön lapja, a vízbefúlt Föníciai Tengerész,

(Gyöngyök a szeme helyén, nézze csak!)

Ez meg a Sziklák Hölgye, Belladonna,

A helyzetek hölgye.         50

Itt az ember a három bottal, és ez a Kerék,

És ez a félszemű kalmár, és ezt a letakart

Kártyát viszi a hátán, s nem szabad

Megnéznem. Hol van az Akasztott Ember?

Vízbefúlástól óvakodjék.

Rengeteg embert látok, körbejárnak.

Köszönöm. Üdvözlöm a kedves Equitone-nét:

Magam viszem neki a horoszkópot –

Manapság annyira vigyázni kell.

 

Valószerűtlen város,     60

A téli virradat barna ködében

A London Bridge-en a tömeg tolongva jár,

Nem tudtam, mily sokat tiport el a halál.

A légbe nyögve kurta sóhajok,

S járta tömeg, lábuk elé tekintve,

A dombra föl s le a King William Streetre,

Hol a Saint Mary Woolnoth nagyharangja

Holt hanggal üti a végső kilencet.

Ismerőst láttam és szóltam kiáltva: „Stetson!

Együtt voltunk Mylaenél a hajókon!   70

Hullát ültettél múlt évben a kertben –

Kihajt-e? Lesz-e még idén virága?

Vagy ártott tövének a hirtelen fagy?

Űzd el a Kutyát, az ember barátját,

Vagy körmei a földedből kiássák!

Te! hypocrite lecteur! – mon semblable – mon frére!

 

 

II  Egy sakkparti

 

Egy széken ült, mint fénylő trónuson,

Márványon izzó széken, oszlopok

Borága mögül arany Cupido

Lesett (szemét szárnyába dugta a másik),  80

S oszlopokon az üveg kétszerezte

Lángját hétágú kandelábereknek,

S az asztalra vetett fényt, mely a nő

Selyemtokokból bőven áradó

Ékszerszikrázásába ütközött;

Nyitott elefántcsont s szines üveg

Fiolákból kenőcsbe, porba, vízbe

Kevert orv illatjai felkavarták

S szagokba fojtották az észt; az ablak

Felől fuvó lég felbolygatta őket,    90

És zsírjuktól a megnyúlt gyertyalángok

Füstje feltört a laqueariára

S a mennyezet kockáit szétzilálta.

Rézzel táplált nagy tengermélyi fa

A tarka kőkeretben zölddel s naranccsal égett,

S e bús fényben faragott delfin úszott.

Az ódon kandalló fölött akárha ablak

Mutatná erdei színhelyen Philomelát,

Ki barbár király vad kényszere elől

Átváltozik; mégis a csalogánynak   100

Egész pusztát betölt a hangja sérthetetlen,

S még mindig űzi a világ, de ő csak

Csattog piszkos fülekbe.

S az időnek más elhalt csonkjai

A falra írvák; meredő,

Ágaskodó ábrák juháztatták a termet.

Lépcsőn csoszogó léptek.

A tűz fényében, a kefe alatt haja

Tűzfoltokban terült szét,

Szavakra izzott, majd elnémult vadul.  110

 

„Ma ideges vagyok. Maradjon itt.

Beszéljen. Soha nem beszél. Beszéljen.

Mire gondol most? Mit gondol? Sosem

Tudhatom. Gondoljon, amit akar.”

 

Azt gondolom, patkány-közben vagyunk,

Itt vesztek el a holtak csontjai.

„Hallja? Mi az?"

                 A szél a küszöbön.

„És most? Mi ez? Mit művel ez a szél?"

Semmit most újra semmit.    120

„Maga

Semmit se tud? Semmit se lát? Semmire sem

Emlékszik?"

 

Emlékszem,

Hogy gyöngyök a szeme helyén.

„Él-e maga? Nincs semmi a fejében?"

Csak

Ó Ó Ó Ó e sekszpihíri Kóc

Oly kikent-kifent

Oly intelligens   130

„És mit tegyek most? Mit tegyek?

Így rohanok ki, így megyek végig az utcán,

Kibontott hajjal. És holnap mit tegyünk?

És mindig mit tegyünk?"

Tízkor meleg víz.

És ha esik, négykor egy csukott autó.

S játszunk egy parti sakkot,

S csupasz szemgolyónkat nyomorgatván várjuk, hogy

kopognak az ajtón.

Mikor leszerelt a Lili ura, mondtam –

Nem kerteltem, megmondtam a szemébe,   140

ZÁRÓRA URAIM

Most Albert hazajön, hát adj magadra egy kicsit.

Kíváncsi lesz, hová tetted a pénzt, amit fogakra

Adott. Ott voltam, mikor adta. Mindet

Huzasd ki, Lil, és új fogsort csináltass,

Azt mondta, így nem bírok rád se nézni.

S nem bírok én sem, gondolj szegény Albertre,

mondtam,

Katona volt négy évig, most mulatni szeretne,

S ha veled nem lehet, lesz, akivel lehetne, mondtam.

Úgy? Lesz? – azt mondta. úgy szokott lenni,

mondtam.    150

Tudom, kinek köszönjem, mondta, s rám nézett

erősen.

ZÁRÓRA URAIM

Ha nincs kedved hozzá, azt mondtam, hagyd csak

így.

Lesz akinek kell, ha neked nem.

De ha Albert leráz, ne mondhasd, hogy én nem

szóltam neked.

Szégyelld magad, mondtam, hogy ilyen régiség vagy.

(Mert Lili csak harmincegy éves.)

Mit csináljak, azt mondta lógó orral,

A piruláktól van, hogy elhajtsam őket, azt mondta.

(Öt volt már neki, s majd meghalt a kicsi George-tól.) 160

A patikus azt mondta, rendbe jövök, de már nem

vagyok az, aki voltam.

Kész bolond vagy, mondtam neki.

S ha Albert majd nem hagy békét neked, azt

mondtam, ott tartasz megint.

Mért mentél férjhez, ha nem kell gyerek?

ZÁRÓRA URAIM

S vasárnap Albert hazajött, meleg sonkát ebédeltek,

Behívtak engem is, hogy a javát forrón együk —

ZÁRÓRA URAIM

ZÁRÓRA URAIM

Jójszakát, Bill. Jójszakát, Lou. Jójszakát, May.

Jó éjszakát.      170

Pá, Pá. Jó éjt. Jó éjt.

Jójszakát, hölgyeim, Jójszakát, drága hölgyeim,

jó éjszakát, jó éjszakát.

 

 

III  Tűzbeszéd

 

A folyó sátra szétszakadt, utolsó levél-ujjak

Mélyednek be a nedves partba. Szél fut

A barna földön nesztelen. Elköltöztek a nimfák.

Csak csöndben, édes Temze, míg dalomat bevégzem.

Nem visz a folyó üres üveget, uzsonnapapírt,

Selyemzsebkendőt, kartondobozt vagy

cigarettacsutkát,

Se nyári éjek más tanújelét. Elköltöztek a nimfák.

S barátaik, a bankigazgatóknak naplopó sarjai 180

Elköltöztek, címük se hagyva hátra.

Ültem és sírtam a Genfi-tó vizeinél...

Csak csöndben, édes Temze, míg dalomat bevégzem,

Csak csöndben, édes Temze, nem leszek hangos

én sem.

De mögöttem, hallom, hideg huzat,

Csontzene közeleg, s a kuncogás fültől fülig hasad.

A tenyészeten át patkány lopódzott

S a parton vonszolta nyálkás hasát,

Míg én a gáztartály körül egy téli estén

Halásztam a szürke csatornavízben   190

S király-bátyám vízbevesztén tünődtem

S király-apámon, ki előtte halt meg.

Csupasz, fehér testek a puha marton,

Csontok, száraz üregbe dobva -

Csak patkányláb zörrenti évről évre.

De mögöttem hallom közelebb érve

Autókürtök hangját – Sweeney is azzal

Indul majd Porternéhoz a tavasszal.

Porternét a holdsugarak beragyogták

Lánya is ott állt     200

Lábukat szódavízbe mossák

Et O ces voix d'enfants, chantant dans la coupole!

 

Fid fid fid

Csek csek csek csek csek csek

Tereus

Vad kényszere.

 

Valószerűtlen Város

Egy téli délután barna ködében

Eugenides úr, a szmirnai kalmár

Borotválatlanul, zsebében mazsola    210

C. i. f. London: okmányai látra,

Meghívott zagyvalék franciasággal

Villásreggelire a Cannon Street Hotelbe,

Aztán weekendezni a Metropole-ba.

A lila órán, mikor a szem, a hát

Az íróasztaltól felkél, mikor az emberi masina vár,

Mint taxi vár zihálva,

Én, vak Tiresias, ráncos asszonyi mellem,

Vénember, ki két élet közt zihál,

De látom a lila esti órát, amelyben.   220

A hajós a tengerről hazaszáll,

Haza a gépírónő teára, reggelijét

Leszedi, begyújt, nyit konzerveket –

Ablakából kilógnak száradó

Kombinék, melyeket az alkonyati fény ver,

Díványán (éjjel ágy) még egy csomó

Hever: papucs, leibchen, harisnya, míder.

Én, Tiresias, ráncos csecsű vén

Figyeltem ezt, s megjósoltam, mi jön még –

Én is vártam, hogy jön-e már a vendég.   230

Már itt van, pattanásos, egy vigécnél

Praxi, merész szemű fiatalember,

Kisember, kin az önhittség úgy áll, mint

Bradfordi milliomoson a cilinder.

Az idő most, úgy sejti, kedvező:

A lány evett, fáradt s unott utána,

Elkezdi buzgón fogdosni – a nő

Nem löki el, ha még nem is kívánja.

Izgatott, elszánt, támad már rohamvást,

Nincs, ami kutató kezét kivédi;   240

A hiúsága nem is vár viszonzást,

És a közönyt már élvezetnek érzi.

(És én, Tiresias, mindent, ami

Ez ágy-díványon lett, előreéltem;

Én, aki ültem Théba falai

Alatt s bolyongtam holtak közt a mélyben.)

Egy utolsó, fölényes csókot ad

S a sötét lépcsőkön tapogatódzik...

 

Alig tud már a lezajlott kalandról

A lány, megfordul, a tükörbe néz,   250

Homályosan egy percig arra gondol:

„Túl vagyok rajta — ez volt az egész."

Ha szépasszony mulat, s ha azután

Szobájában maga marad borongva,

Gépiesen végigsimít haján

És föltesz egy lemezt a gramofonra.

 

„És jött felém egy hang a víz felől"

Végig a Stranden és a Queen Victoria Streeten.

Ó Város város, hallom néha még

Egy kocsma mellett a Lower Thames Streeten,   260

Egy mandolin jóleső hangja nyávog,

S belül zsivaj, ricsaj, hol a halászok

Lebzselnek délben, és a Magnus Vértanú

Templomban a falak

Tündöklő jón fehér s arany rejtélyt sugárzanak.

 

Kátrány meg olaj

A folyó verítéke

Úsznak a bárkák

Forduló dagállyal

Vörös vitorla            270

Szárnyal

A súlyos árbocfán szélvédte vidékre.

Úsztatnak a bárkák

Rönköket lefele

Hol elmarad Greenwich

El a Kutyák Szigete

Vejjalala lejja

Vallala lejjalala

 

Erzsébet és Leicester

Itt evezett           280

Hajójuk tatja

Aranyos kagyló

Vörös meg arany

Hirtelen habzó

Két parton a csipke

Délnyugati szél

Lefelé vitte

Harangok zúgása

Fehérlő tornyok

Vejjalala lejja         290

Vallala lejjalala

 

„Villamosok, poros fák közelében

Highbury szült engem. Richmond és Kew

Tett tönkre. Richmondnál egy szűk kenu

Fenekén hanyatt felhúztam a térdem."

 

„Lábam Moorgate-nál, a szívem pedig

Lábam alatt. Ő sírt az esemény

Után. – Most új élet következik –

Igérte. Nem szóltam. Mit bánom én!"

 

„Margate-i fövenyen.     300

Bennem nem él

Semminek kapcsolata semmi.

Repedt körmök a piszkos kezeken.

Népem amit szerény népem remél

A semmi,"

            la la

 

És ekkor Karthágóba értem

 

Lángban lángban lángban lángban

Ó Uram Te kitépsz engem

Ó Uram Te kitépsz       310

 

Lángban

 

 

IV  A vízbefúlás

 

Phlebas, a föníciai már kéthetes halott.

Sirálykiáltozást, hullámverést már elfelejtett

S a hasznot-veszteséget is.

A tengermélyi áramok

Susogások közt csontjaira leltek.

Le-föl átringta mind az életkorokat

És örvénybe jutott.

Zsidó vagy? Bármi vagy,

Te, ki kormánykerék mellett a szélbe nézel,     320

Lásd Phlebast, aki valaha szép szálas volt, mint te

magad.

 

 

V  Amit a mennydörgés beszél

 

Volt izzadt arcokon rőt fáklyafény

Volt a kertekben fagyos némaság

Volt halálkín fenn a kövek hegyén

Ordítozás és sírás

Börtön és palota s visszhangzó

Tavaszi mennydörgés messzi hegyek közt

Most már halott ő aki élt

Mi akik éltünk meghalunk most

Csak egy kis türelem        330

 

Itt nincsen víz itt csak szikla van

Szikla van víz nincs van homokos út

Az út fenn a hegyek közt kígyózik

Sziklás víztelen hegyek között

Ha volna víz hát inni megpihennél

Sziklák közt csak megy az ember nem eszmél

Szárazon izzadsz lábad a homokban

Ha volna legalább víz a sziklák között

Holt hegység szuvas fogú száj mely köpni képtelen

Itt állni nem lehet s feküdni ülni sem      340

Még csöndesség sincs a hegyekben

Csak szárazdörgés nem hoz esőt

Még magányosság sincs a hegyekben

Csak zord vörös arcok vicsorognak

Vályogkunyhók ajtajában

              Ha volna víz

S ne szikla

Ha volna szikla

És volna víz is

És víz               350

Egy forrás

Tó a sziklák között

Ha csak hangja volna meg a víznek

Ne csak tücsökhang

S száraz fű szólna

De víz csobogna sziklák között

Hol remeterigó szól a fenyőfán

Csip csöp csip csöp csöp csöp

De víz sehol sincs

 

Ki megy melletted mindig harmadiknak?   360

Ha számolom csak te meg én vagyunk mi ketten

De ha fölfele nézek a fehér uton

Melletted mindig ott megy valaki más is

Suhan csuklyásan, barna köpenyben

Azt sem tudom férfi-e vagy asszony

– De ki is az a másik oldaladon?

 

Mi ez a hang a légbe fenn

Anyai sirámok mormolása

Kik e csuklyás hemzsegő hordák

Végtelen síkokon, repedt földön botolva    370

Határuk csak a lapos láthatár

Mi ez a város a hegyek fölött

Szétpattan s újul és a lila égbe foszlik

Omló tornyok

Jeruzsálem Athén Alexandria

Bécs London

Valószerűtlen

 

Egy nő kibontva hosszú éjhaját

E húrokon hegedült halk zenéket

S cincogtak lila fényen át          380

S csapkodtak csecsemőarcú denevérek

S fejjel le kúsztak egy sötét falon

S a légben fejtetőn álltak a tornyok

S emlékező harangok szava kongott

S hangok zengtek üres ciszternákból és kiszáradt

kutakból.

 

A hegyek közt e beomlott üregben

Fakó holdfényben, behorpadt sírok

Fölött dalol a fű, a kápolna körül

Üres kápolna áll, csak szél tanyája.

Ablaka nincsen, ajtaja leng,      390

Nem árthat puszta csont.

Csak egy kakas a szarufán

Kukurikú, kukurikú.

Villámfényben. Majd párás szélroham

Esőt hozó

 

A Ganga leapadt, a lankadt levelek

Esőre vártak, míg fekete felhők

Gyűltek nagy messze, Himaván fölött.

A dzsungel lelapult, görnyedve némán.

Aztán a mennydörgés beszélt      400

DA

Datta: és mit is adtunk?

Barátom, vér rázza a szívemet

Egy önfeledt pillanat vakmerése

Mit a józanság kora se tud majd visszavonni

Ettől léteztünk mi, és csakis ettől

S ezt nem mondja el rólunk gyászbeszéd

Se sírfeliratunk a jótét pókháló alatt

Se végrendeletünk, melyet szikár ügyvéd kibont

Üres szobánkban        410

DA

Dajadhvam: hallottam a kulcs

Fordul a zárban egyszer, csakis egyszer

A kulcsra gondolunk, ki-ki börtönében

Gondol a kulcsra, s börtönt létesít

Ki-ki esténkint, éteri zajoktól

Percnyi életre kel egy letört Coriolanus

DA

Damjata: Derűsen felel a csónak

A kéznek, amely vitorlához evezőhöz ért  420

Nyugodt tenger volt, felelt volna szíved

Derűsen a hívásra, dobogva engedelmesen

Kormányzó kéznek

 

          Ültem a parton

Halásztam, a szikkadt síkság mögöttem

Rendbe hozzam-e legalább a saját földjeimet?

 

London Bridge már leszakad leszakad leszakad

 

Poi s'ascose nel foco che gli affina

Quando fiam uti chelidon – Ó fecske fecske

Le Prince d'Aquitaine á la tour abolie       430

Romjaimat védem e törmelékkel

Illek én hozzád. Hieronymo megint megőrült.

Datta. Dajadhvam. Damjata.

 

                Santih santih santih

 

 

 

Eliot jegyzetei

az Átokföldjé-hez

 

E költeménynek nem csupán címét (The Waste Land),

hanem a tervét és esetleges szimbolizmusának jó részét

is Jessie L. Westonnak a Grál-legendáról szóló könyve

sugalmazta: From ritual to romance (Cambridge). Való-

jában oly sokkal vagyok adósa e könyvnek, hogy az

sokkal könnyebben tisztázhatja a költemény nehézsé-

geit, mint az én jegyzeteim; a könyv önálló érdekessé-

gétől eltekintve, ezért ajánlom mindazoknak, akik úgy

gondolják, hogy a költemény ilyesféle tisztázása meg-

éri a fáradságot. Általánosabb éttelemben vagyok

adósa egy másik antropológiai műnek, amely a mi

nemzedékünkre mélységes hatással volt: a The golden

bough-ra gondolok, különösen az Admis, Attis, Osiris

két kötetének vettem hasznát. Mindazok, akik e mű-

vekben jártasak, azonnal felismernek a költeményben

bizonyos utalásokat a termékenységi szertartásokra.

 

I. A halottak temetése

 

20. sor Vö. Ezékiel H. 1.

23. sor Vö. Prédikátor XII. S.

31. sor L. Trisztán és Izolda I. 58. sor

42. sor L. ua. III. 24. sor

46. sor Nem ismerem pontosan a Tarot kártya

összetételét, és szabadon el is tértem attól a

magam céljainak megfelelően. Az Akasztott

Ember kétféleképpen is illik a szándékom-

hoz: mert gondolkodásomban összekapcso-

lódik Frazer Akasztott Istenével; és mert

összekapcsoltam az emmausi tanítványok

útjának csuklyás alakjával is az V. részben.

A Föníciai Tengerész meg a Kalmár később

jelennek meg, akárcsak a „rengeteg ember",

és a Vízbefúlás a IV. részben történik meg.

Az Ember a Három Bottal (a tarot kártya

hiteles lapja) nálam, teljesen önkényesen, a

Halászkirályhoz kapcsolódik.

60. sor Vö. Baudelaire:

„Fourmillante cité, cité pleine de réves,

Oú le spectre en plein jour raccroche le pas-

sant."

63. sor Vö. Inferno III. 55-57.:

„si lunga tratta

di gente, ch'io non avrei creduto

che morte tanta n'avesse disfatta."

64. sor Vö. Inferno IV. 25-27.:

„Quivi, secondo che per ascoltare,

non avea piante ma' che di sospiri,

che l'aura eterna facevan tremare."

68. sor Ezt a jelenséget gyakran megfigyeltem.

74. sor Vö. Webster: A fehér ördög-ének gyászdalával.

76. sor L. Baudelaire: A romlás virágai, Előhang.

 

II. Egy sakkparti

 

77. sor Vö. Antonius és Kleopátra, H. 2. 190. sor.

92. sor Laquearia. L. Aeneis, I. 726.:

dependent lychni laquearibus aureis incensi,

et noctem flammis funalia vincunt.

98. sor Erdei színhely. L. Milton: Elveszett paradi-

csom, IV. 140.

99. sor L. Ovidius: Metamorphoses, VI. Philomela.

100. sor Vö. III. rész 204. sor.

115. sor Vö. III. rész 195. sor.

118. sor Vö. Webster: „Is the wind in that door still?"

126. sor Vö. I. rész, 37., 48. sor.

138. sor Vö. a sakkjátékkal Middleton Women beware

women-jében.

 

III. A tűzbeszéd

 

176. sor L. Spenser: Prothalamion.

192. sor Vö. A vihar, I. 2.

196. sor Vö. Marvell: Rideg úrnőjéhez.

197. sor Vö. Day: Parliament of Bees:

„When of the sudden, listening, you shall hear,

„A noise of horns and hunting, which shall

                                   bring

„Actaeon to Diana in the spring,

„Where all shall see her naked skin..."

199. sor Nem ismerem annak a balladának az eredetijét,

ahonnan ezeket a sorokat vettem: Sidneyből,

Ausztráliából hozták nekem.

202. sor L. Verlaine: Parsifal.

210. sor A mazsola árába bele volt értve a szállítás és

biztosítás Londonig, és a hajófuvarlevelet és

egyéb okmányokat a látra szóló váltó kiegyen-

lítése ellenében kellett a vevőnek kézbesíteni.

218. sor Tiresias, bár itt csak néző, nem pedig ,sze-

replő", mégis a legfontosabb személyiség a

költeményben, aki magában egyesíti mind a

többit. Mint ahogy a félszemű kalmár, a ma-

zsolaárus beleolvad a Föníciai Tengerészbe,

és az utóbbi nem teljesen határolható el Ferdi-

nánd nápolyi királyfitól, úgy minden asszony

egy asszony, és a két nem Tiresiasban találko-

zik. Amit Tiresias lát, az voltaképpen a költe-

mény tartalma. A teljes részlet Ovidiusnál

antropológiailag nagyon érdekes:

"...Cum Junone jocos et »major vestra

profecto est

Quam, quae contingit maribus«, dixisse,

»voluptas.«

Illa negat; placuit quae sit sententia docti

Quaerere Tiresiae: venus huic eras utraque

note.

Nam duo magnorum viridi coeuntia silva

Corpora serpentum baculi violaveret ictu

Deque viro factus, mirabile, femina seprem

Egeret autumns; octavo rursus eosdem

Vidít et »est vestrae si tanra potentia plagae«,

Dixit »ut auctoris sortem in contraria muter,

Nunc quoque vos feriam lo percussis

anguibus isdem

Forma prior rediit genetivaque yenit imago.

Arbiter hic igitur lumptus de lite jocose

Dicta Jovis firmai; gravius Saturnia justo

Nec pro materig fertur doluisse suique

Judicis aeterna damnavit lumina nocte,

At pater omnipotens (neque enim licet

                                 inrita cuiquam

Facta dei fecisse deo) pro lumine adempto

Scire futura dedit poenamque levavit honore."

 

221. sor Ez talán kevésbé pontosnak látszik, mint

Sappho sorai, de én a lapos csónakon járó,

part menti halászra gondoltam, aki hazatér éj-

szakára.

253. sor L. Goldsmith: Dal A wakefieldi lelkész-ből.

257. sor L. A vihar, m. f.

263. sor A Szent Magnus Vértanú templom számomra

egyike Wren legszebb belső kiképzéseinek. L.

The proposed demolition of nineteen city churches

(P. S. King and Son, Ltd.).

266. sor Itt kezdődik a három Temze-lány éneke.

A 292-306. sorban felváltva beszélnek. L. Is-

tenek alkonya III. 1: A Rajna-lányok.

279. sor L. Froude: Erzsébet, I. kötet, 4. fej.,

De Quadra levele Fülöp spanyol királyhoz:

„A délutánt egy bárkán töltöttük és a játéko-

kat néztük a folyón. (A királyné) egyedül volt

Lord Roberttel és velem a hajó tatján, amikor

elkezdtek összevissza fecsegni, sőt odáig me-

részkedtek, hogy Lord Robert végül azt

mondta jelenlétemben, hogy semmi ok sincs

rá, miért ne házasodnának össze, ha ez a ki-

rálynőnek kedvére való."

293. sor Vö. Purgatorio, V. 133.:

„Ricorditi di me, che son la Pia;

„Siena mi fe', disfecemi Maremma."

307. sor L. Szent Ágoston Vallomásait: „és ekkor

Karthágóba értem, ahol a tisztátalan szerel-

mek katlana töltötte be fülemet énekével."

308. sor Buddha Tűzbeszédjének teljes szövege (amely

fontosságában megfelel a Hegyi Beszédnek)

– mert onnan valók e szavak – megtalálható

fordításban néhai Henry Clarke Warren Buddhism

in Translation-jában (Harvard Oriental

Series). Warren egyike volt Nyugaton a budd-

hista tanulmányok nagy úttörőinek.

309. sor Ismét Szent Ágoston Vallomásai-ból. A keleti

és nyugati aszkétizmus e két képviselőjének

összekapcsolása, mint a költeménye részének

betetőzése – nem véletlen.

 

V. Amit a mennydörgés beszél

 

Az V. rész kezdete három témát dolgoz fel: az utat

Emmausba, a közeledést a Veszélyes Kápolnához (lásd

Jessie Weston könyvét) és Kelet-Európa jelenlegi ha-

nyatlását.

357. sor Ez a Turdus aonalaschkae pallasii, a remeterigó,

melyet én Quebec tartományban hallottam.

Chapman azt mondja (Észak-Kelet-Amerika

madarainak kézikönyve) : „magányos erdőségek-

ben és sűrű bozótokban leginkább honos...

Éneke nem a változatosságáért vagy teltségé-

ért figyelemre méltó, hanem a hang tisztasá-

gában, édességében és finom árnyaltságában

páratlan." Méltán híres a „csörgedező dalolása".

360. sor A következő sorokat egy délsarki expedíció-

nak (már elfelejtettem, hogy melyiknek, de

azt hiszem, Shackleton valamelyik felfedező

útja volt) a története ihlette: arról szólt, hogy

a kutatók, erejük végső határán, abban az ál-

landó tévképzetben éltek, hogy eggyel többen

vannak, mint amennyit össze tudtak számolni.

367-77. sor Vö. Hermann Hesse: Blick ins Chaos:

„Schon ist halb Europa, schon ist zumindest

der halbe Osten Europas auf dem Wege zum

Chaos, fährt betrunken im heiligen Wahn am

Abgrund entlang und sings dazu, sings bet-

runken und hymnisch wie Dmitri Karamasoff

sang. Ober these Lieder Jacht der Bürger be-

leidigt, der Heilige und Seher hört sie mit

Tränen."

402. sor Vö. „Datta, dajadhvam, damjata" (Adj, érezz

együtt, irányíts). A Mennydörgés jelentésének

meséje megtalálhatóa Brihadaranjaka–Upani-

sad, 5. L-ben. A fordítás lelőhelye Deussen:

Sechzig Upanishads des Veda, 489. o.

408. sor Vö. Webster: A fehér ördög, V. 6.:

             Férjhez megy, mielőtt

Kikezdené a féreg szemfedőd

S a pók beszőné sírfeliratod...

(Mészöly Dezső ford.)

412. sor Vö. Inferno XXXIII. 46.:

„ed io senti chiavar Fuscio di sotto

all' orribile torte."

Hasonlóképpen Bradley: Látszat és valóság,

346. o.:

„Külső érzékeléseim nem kevésbé egyediek,

mint gondolataim és érzéseim. Tapasztalásom

mindkét esetben saját körömön belül marad,

és ez a kör kívülről be van zárva; és, bár

minden eleme hasonló, valamennyi szférája

fényáthatlan a környező szférák számára...

Egyszóval, a lélekben megjelenő létezésként

tekintve, az egész világ mindenki számára

önlelkének egyedi sajátossága."

425. sor L. Weston: From Ritual to Romance, a Ha-

lászkirályról szóló fejezet.

428. sor L. Purgatorio XXVI. 148.:

, „Ara vos prec per aquella valor

„que vos guida al som de Pescalina

„sovegna vos a temps de ma dolor."

Poi s'ascose nel foco che gli affina.'

429. sor L. Pervigilium Veneris. Vö. Philomelával a II.

és III. részben.

430. sor L. Gérard de Nerval szonettje: El Desdichado.

432. sor L. Kyd: Spanyol tragédia.

434. sor Santih. Ismételve, mint ezen a helyen, egy

Upanisad szertartásos befejezése. Jelentését

mi körülbelül igy tudnók kifejezni: „A béke,

mely meghaladja a megértést."



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók