Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

English and Scottish Popular Ballads: The Douglas Tragedy

English and Scottish Popular Ballads portréja

The Douglas Tragedy (Angol)

“Rise up, rise up, now, Lord Douglas,” she says,      

  “And put on your armour so bright,

Let it never be said that a daughter of thine   

  Was married to a lord under night.  

 

“Rise up, rise up, my seven bold sons,

  And put on your armour so bright,  

And take better care of your youngest sister.

  For your eldest’s awa the last night.”           

 

He’s mounted her on a milk-white steed,      

  And himself on a dapple grey,

With a bugelet horn hung down by his side,  

  And lightly they rode away. 

 

Lord William lookit oer his left shoulder,      

  To see what he could see,    

And there he spy’d her seven brethren bold,

  Come riding over the lee.     

 

“Light down, light down, Lady Margret,” he said,     

  “And hold my steed in your hand,  

Until that against your seven brethren bold,  

  And your father I mak a stand.”

 

She held his steed in her milk-white hand,    

  And never shed one tear,     

Until that she saw her seven brethren fa, and

Her father hard fighting, who lovd her so dear.           

 

“O hold your hand, Lord William!” she said,

  “For your strokes they are wondrous sair;   

True lovers I can get many a ane,      

  But a father I can never get mair.”   

 

O she’s taen out her handkerchief,    

  It was o the holland sae fine,

And aye she dighted her father’s bloody wounds,    

  That were redder than the wine.      

 

“O chuse, O chuse, Lady Margret,” he said,  

  “O whether will ye gang or bide?”   

“I’ll gang, I’ll gang, Lord William,” she said,

  “For ye have left me no other guide.”         

 

He’s lifted her on a milk-white steed,

  And himself on a dapple grey,        

With a bugelet horn hung down by his side,  

  And slowly they baith rade away.

 

O they rade on, and on they rade,     

  And a’ by the light of the moon,     

Until they came to yon wan water,    

  And there they lighted down.          

 

They lighted down to tak a drink

  Of the spring that ran sae clear,       

And down the stream ran his gude heart’s blood,     

  And sair she gan to fear.      

 

“Hold up, hold up, Lord William,” she says, 

  “For I fear that you are slain;”

“’Tis naething but the shadow of my scarlet cloak,   

  That shines in the water sae plain.” 

 

O they rade on, and on they rade,     

  And a’ by the light of the moon,     

Until they cam to his mother’s ha door,

  And there they lighted down.          

 

“Get up, get up, lady mother,” he says,         

  “Get up, and let me in!        

Get up, get up, lady mother,” he says,           

  “For this night my fair lady I’ve win.

 

“O mak my bed, lady mother,” he says,        

  “O make it braid and deep,  

And lay lady Margret close at my back,        

  And the sounder I will sleep.”         

 

Lord William was dead lang ere midnight,

  Lady Margret lang ere day,  

And all true lovers that go thegither,  

  May they have mair luck than they!

 

Lord William was buried in St. Mary’s kirk,  

  Lady Margret in Mary’s quire;

Out o the lady’s grave grew a bonny red rose,          

  And out o the knight’s a brier.         

 

And they twa met, and they twa plat,

  And fain they wad be near; 

And a’ the warld might ken right weel

  They were twa lovers dear.  

 

But bye and rade the Black Douglas, 

  And wow but he was rough!

For he pulld up the bonny brier,        

  And Flang’t in St. Mary’s Loch.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com/40/3.html

A Douglas-tragédia (Magyar)

„Riadó, Lord Douglas!", a nő rikolt,

„kelj, s öltsd, nosza, ragyogó vérted!

Sose tudják meg, hogy egyik lányunk

éj évadján lelt férjet.

 

Riadó, fiaim, hét vakmerő!

Nosza, öltsetek inget-vértet.

S vigyázzatok, van még egy hugotok,

s a nagyobb éjten lelt férjet!"

 

Lady Margaret ült hószín paripán,

Lord William hátasa szürke;

vágtattak, az éjszaka néma volt,

és néma a lord jó kürtje.

 

Lord William akkor hátratekint,

csak úgy a bal vállán át,

és lát a réten egy kis csapatot,

látja a lány hét bátor bátyját.

 

„No, szállj le, Lady Margaret", szólt,

„lovamat fogd, kérlek, s várj ott,

míg hét bátor bátyáddal én,

míg apáddal kiállok."

 

Hát várta csak a lány keserű szívvel,

nem csordult könnye egy se,

Így látta, a bátyjai elhullnak,

velük apja, ki úgy szerette.

 

„Ó, Lord William, fogd vissza kezed!"

szólt, „túl mély sebet oszt kardod;

lelek én e világon még szeretőt,

de apám nem lesz több, hallod!"

 

Szól, s oldja le szép holland selyem

kendőjét, veszi a kezébe,

köti vele apja sok iszonyu sebét –

folyt, mint bor, a férfi vére.

 

„Ó, válassz, válassz, Lady Margaret,

eljössz-e, vagy itt maradsz-e?"

„Megyek én, megyek én, ó, Lord William",

szólt, „nincs már társam, csak te."

 

És fölsegítette lovára a lord,

a fehérre, övé meg a szürke,

így lassan tovalovagoltak hát,

most sem fújt senki a kürtbe.

 

És lovagoltak, lovagoltak csak,

és hold fénylett fenn, sápadt;

így értek el egy ónszín forrást,

ott megálltak s leszálltak.

 

Leszálltak a lóról, inni csak épp

az iramló-friss permetből,

de a habokon a lord szíve vére futott,

s Margaret szíve dermedt ettől.

 

„Kelj föl, kelj föl, Lord William”, szólt,

„úristen, megsebesültél!"

„Csak skarlát köpönyegem árnya rohan

a hideg vízzel, mint hűlt vér."

 

És ellovagoltak a forrástól,

lovagoltak a holdsütésben,

s a lord anyjának házánál

leszálltak a lóról szépen.

 

„Ébredj, ó, ébredj, lady, anyám!

És kelj fől, s fiadat ereszd be!

Nyiss ajtót néki; ma éjszaka, ó,

szép hölgyét", szólt, „elnyerte!"

 

Szólt: „Vesd meg az ágyam, lady, anyám,

vesd jó szélesre, puhára,

s Lady Margaretet fektesd hátamhoz,

így lesz majd mély fiad álma!"

 

Éjfél sincs, s Lord William halott,

s Lady Margaret hajnal előtt még.

Ó, bárhol e földön a hű sziveket

az egek jobban segítsék!

 

Lord William nyughelye lett Mary's Kirk,

Lady Margareté Mary's Quire;

a hölgyén vérszín rózsa virít,

vadrózsa fut a hős sírjáról.

 

És bár két helyen, két sírkő zordul

Öröm, hogy végső párnájuk közel;

És a világ esetleg jobbra fordul

A két szerető kedvessel.

 

De portyázó Fekete Douglas lett

búcsújuk és ejha, de durva tett!

A csinos vadrózsát kirángatta,

és a Mary's Lochba hajította.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap