Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Erdrich, Louise: A Bagolykirály (The King of Owls Magyar nyelven)

Erdrich, Louise portréja
Gerevich András portréja

Vissza a fordító lapjára

The King of Owls (Angol)

It is said that playing cards were invented in 1392 to cure the French king, Charles VI, of madness. The suits in some of the first card packs consisted of Doves, Peacocks, Ravens, and Owls.
 
They say I am excitable! How could
I not scream? The Swiss monk’s tonsure
spun till it blurred yet his eyes were still.
I snapped my gaiter, hard, to stuff back
 
my mirth. Lords, he then began to speak.
Indus catarum, he said, presenting the game of cards
in which the state of the world is excellent described
and figured. He decked his mouth
 
as they do, a solemn stitch, and left cards
in my hands. I cast them down.
What need have I for amusement?
My brain’s a park. Yet your company
 
plucked them from the ground and began to play.
Lords, I wither. The monk spoke right,
the mealy wretch. The sorry patterns show
the deceiving constructions of your minds.
 
I have made the Deuce of Ravens my sword
falling through your pillows and rising,
the wing blades still running
with the jugular blood. Your bodies lurch
 
through the steps of an unpleasant dance.
No lutes play. I have silenced the lutes!
I keep watch in the clipped, convulsed garden.
I must have silence, to hear the messenger’s footfall
 
in my brain. For I am the King of Owls.
Where I float no shadow falls.
I have hungers, such terrible hungers, you cannot know.
Lords, I sharpen my talons on your bones.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

A Bagolykirály (Magyar)

A kártyajátékot állítólag 1392-ben találták fel, hogy VI. Károly francia királyt kigyógyítsák őrültségéből. Az első kártyajáték színei a Galamb, a Páva, a Holló és a Bagoly voltak.
 
Hát ingerlékeny vagyok! Hogyan is állhatnám meg
ordítás nélkül? A svájci páter tonzúrája
pörgött, homályult, de szeme csak ült a helyén.
Lábszárvédőmre csaptam keményen, a kacagást
 
elnyomandó. De ő, uraim, szónokolni kezdett.
Indus catarum, mondta, íme a kártyajáték,
mely remekül képezi világunk állapotát
szimbólumokban. Eltakarta száját,
 
ünnepélyes kis kacaj, s a paklit
markomba nyomta. Én elhajítottam.
Minek nekem a szórakozás?
Agyam park. De aztán mégis
 
felszedtem a kártyát, és játszani kezdtem.
Uraim, elsorvadok. A páternek igaza volt,
az átkozottnak. E siralmas kombinációk
agyatok csalóka szerkezetét jelzik.
 
Két Hollóm volt, kardommá lett.
Átdöfi párnátok, és ha kivonom,
a pengékről bőven folyik
a torkolati vér. Testetek tántorog,
 
egy kínos tánc lépéseit járja.
A lantok nem szólnak. Mert elhallgattattam őket!
Vigyázom a nyírt, vonagló kert rendjét.
Csend kell, hogy halljam a hírvivő lépteit
 
az agyamban. Mert én vagyok a Bagolykirály!
Hol én lebegek, árnyék nem terül.
Rámjön az éhség - ha tudnátok, mily szörnyű éhség.
Uraim, csontotokon élesítem karmaimat.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://epa.oszk.hu

minimap